Megint néztem egy kis kabarét, mert a régi humort legalább a ma divatja nem tudja szétcseszni.
Lehet, hogy sokan szidják a régi humoristákat a származásuk, pártállásuk, vagy bárminemű mondvacsinált "probléma" miatt, láttam olyat is, hogy szegény Hofit sarazták egy bohózata alatt mindenféle irreleváns politikai témával, hogy mekkora egy szemét volt, a színpadon szidta a rendszert, közbe' meg csontig benyalt.
Sasékat meg azt hiszem, zsidózni/cigányozni szokták, meg komcsizni, mert annó a Veres Kettes adta a műsorukat.
Sok kirakatlázadó szidja a régi kabarésokat, közben a divatos tévécsatornán a divatos sztendaposokat bámulja csorgó nyállal, de ők igenis nagy lázadók, tévét sem néznek. Ez kicsit abszurd, de ebben az országban minden előfordulhat.
Én kilógok minden sorból, sőt, reflexből rá is teszek egy-két lapáttal, mégis képes vagyok sípolva, visítva röhögni, ilyen Mardel-esen a régi kabarésok művein. A végén már a hasam szétszakad, taknyom-nyálam egybefolyik, megnyákosodik a torkom, minden kínom lesz, úgy szétröhögöm a fejem.
Lehet, hogy túlságosan tekintélyelvű vagyok, a Trekből megszoktam, hogy akin piros egyenruha van és Picardnak hívják, az a kapitány, aki a színpadon áll/ül/fekszik és bohózatot ad elő, az meg a humorista, de ez van. Tőlem lehet az ember civilben egy adócsaló, besúgó, kreolbőrű megélhetési bűnöző, sőt, akár maga Fek'Ihr is, a klingon mitológia ördögalakja, a színpadon a humoristát látom benne, ha vicceset mond, vagy csinál, röhögök rajta értelemszerűen.
Nálam a röhögés egy olyan tényező, amit még a vulkáni Kolinahr tanítással sem lehetne belőlem kiölni, és nem is fogok sehogy, mert jó érzés. Nem fogok azért befásulni, mert "jajj, XY humorista ezt, meg ezt csinálta civilben az átkosban, most meg kell vetnem a humor mindennemű formáját".
Nem tartom bűnösnek magam azért, mert szeretem a humor legtöbb formáját, még az ordenárét is. Ez az én Elsődleges Irányelvem, az, hogy nem számít, ki fia-borja áll a színpadon, ha tetszik, amit csinál, képtelen vagyok gyűlölni.
Mint tavaly a svéd kisfilm tárgykörében. NÉHÁNY svéd csinált egy filmet, melyen NÉHÁNY jobbos magyar jobbosként van feltüntetve, amin SOK magyar felkapta a vizet, és szerintük MINDEN svéd "magyargyűlölő, liberális féreg". Na, erre elkezdtem számolni a kedvenc svéd előadóimat, valami 5-6 bandát tudtam kapásból felsorolni. Akkor sem tudtam gyűlölni a kedvenceimet csak azért, mert egy Turulherepörkölt88149323 azt írta egy netes fórumon, hogy "minden svéd magyargyűlölő féreg". Én a mai napig hallgatom a kedvenc svéd bandáimat, mert nemhogy nem ártottak nekem, de olyan zenét csinálnak, ami kifejezetten tetszik. Sőt! Magyargyűlölő megnyilvánulást sem láttam/hallottam tőlük.
Sok az ügyeletes megmondóember, aki azt hiszi, hogy egy kis kirakatlázadás által okosabbnak tűnhet, de... Az ő "lázadásuk" csak uszítás. Mint az a tipikus internetes fotelforradalmár-fogás, hogy összegyűjti a főhülye a többi hülyét, hogy egy kiválasztott "ellenfelet" gyűlöljenek kollektívan, mert már csak ezek a negatív dolgok hozhatják össze őket. Már nem a közös érdeklődés, vagy a közös kedvenc formálja a társaságokat, hanem a közös "ellenség".
Most elképzeltem, hogy a kétezer-valahányszázas években két magyar űrharcos beszélget:
-Te, Józsi! Nem jösz egy jót háborúzni a Hottentotta Unió ellen?
-Aztán miért mennék?
-Hát, gondoltam jó lenne együtt világot látni, egymás mellett lépdelni a sorban, együtt énekelni a tűz mellett, mint az igazi barátok.
-Á, kösz, kihagynám, flottám sincs...
-Kár, pedig olyan jó lett volna irtani egy kis hottentottát... Aprítani őket, gázolni a vérükben.
-Na, várjál, Lacikám, már videótelefonálok is a flottám parancsnokainak!
2014. január 31., péntek
A média hatalma (jó dalcím lenne!)
Ugyan már nem vagyok "teljes terjedelmemben vlogger", szólnék pár szót ilyen vlogos-médiás témákról.
Ugye december 28-án volt, hogy kikattantam, és felhagytam a klasszikus értelemben vett vlogolással. De hogy a káposzta is megmaradjon és a fricc is jóllakjon, elintéztem, hogy akik rühellték a pofám, azok ne lássanak (kivéve, ha művészkedésről van szó, akkor kénytelen vagyok néha az arcom adni), akiknek meg tetszett a humorom, azok meg kapjanak valamit. "Állványos minecraftozás közben szoktam mostanában beszélni arról, ami épp történt velem, vagy foglalkoztat, mert így néha tudok a játékkal kapcsolatban is humorizálni.
Na... Annó hallottam egy ismerőstől, hogy itt a faluban páran szégyenkezés céljából nézték a videóimat.
Érdekes, hogy az, ha a Nyaló Villában, Éjjel-nappal buta Pestben, meg az összes hasonló majomkodásban a megrendezett konfliktusok, a dugás-vitatkozás-megint dugás cselekménysor, az ordítozás, meg a szokásos "valóságsó"-klisék tök természetesek, de ha egy elhízott videós nekiáll kicsit lazábban fogalmazni, meg spontán humorkodni, esetleg néha filozófiai témákat boncolgat, és mindezt közzé is teszi, az olyan, mintha minimum egy holokausztot elkövetett volna.
Kaptam már negatív kommentet a "klingon baromság" mellőzését illetően is, erről csak annyi a véleményem, hogy pl. Japánban sokkal durvább dolgok is hétköznapiak, mint az, hogy most egy világ alfelén élő videósnak van egy kedvenc sci-fis rassza. Japánban teljesen természetes pl. a furry, a szerepjáték (beöltözés, rajzfilmfigurának álcázva járni még a sarki szusibárba is), a bugyiautomata, minden, ami szerszámnak ingere, de itt Abszurdisztánban, ha nem úgy nézel ki, mint a média által gyártott übermensch, NINCS LÉTJOGOSULTSÁGOD. Próbálhatsz spontán szóviccet összehozni bármiről, ami eléd kerül, próbálhatsz elvont szövegeket összedobni, lehet akármilyen alternatív, kreatív ötleted, ha nincs ott a VV rang a neved előtt, akkor csökkentett értékű termék vagy. Ha nem felelsz meg a média-ideálnak, mégis próbálsz szórakoztató lenni, akkor azt fogják gondolni rólad, hogy a sárgaházból szalajtottak. Hogy mersz egyáltalán élni, ha nem vagy média-kaptafás modern kori übermensch?! Hogy mersz nyilvánosan laza lenni? Hogy mersz úgy beszélni a nézőiddel, mintha akadna köztük akár csak egy is, akivel baráti kapcsolatot tudnál kialakítani? Téged mindenki utál, úgyhogy csak ne bizalmaskodj!
Na, ezért tett taccsra lelkileg a vlogolás az utóbbi időben, ezért álltam le. Nem akartam a falnak ugatni, a megvezetetteknek szolgáltatni a szánakoznivalót. Nem akartam tovább közellenség lenni. Oké, hogy kicsit polgárpukkasztó vagyok, hogy "lány létemre" ki merem nyitni a pofám, meg merek néha ordenáré vicceket mesélni, de nem én vagyok az a bizonyos vizes szalma, kedves gyújtogatók!
Ez a "lány létemre" téma is... Báthory Erzsébet szűzlányok vérében fürdött. Na, az mennyivel nőiesebb, mint néha kiengedni egy-egy cseszdmeget, vagy elsütni egy disznóviccet? Vagy Charles Manson nőnemű "tanítványai"... PARANCSRA GYILKOLNI MENNYIRE NŐIES?!
De hiába próbálok itt érveket felhozni, olyanok mint az antant kutyák abban a Deathwatch-ban (A végzet őrei). Az "ellenség" próbálta figyelmeztetni őket, hogy menjenek onnan, mert mind meghalnak, de nem, inkább halomra aprították őket, csak azért, mert ők az "ellenség", meg befoglalták az árokrendszert. Meg is lett az eredménye, szépen lassan megőrültek és kinyírták egymást.
Kíváncsi vagyok, ezek a "végzet mai őrei" mikor őrülnek meg és ölik vére halomra egymást. :-D

Pacifista agresszió.
Gondolom, a rockszabású zenéket nem kell bemutatnom. Vannak ilyen rapmetál- meg poprock aberrációk, ezek most nem játszanak. :-D
Vannak az említett műfajokról és kedvelőikről bizonyos sztereotípiák, a leggyakoribb az a "dühöngő gyilkos", mert látták XY horrorfilmben, hogy egy fazon nagyba' darabolta a jónépet, azt' gitárszóló volt bevágva aláfestésnek, vagy csak hallották/olvasták a norvég black-színtér történéseit, meg azt, ami nemrég történt, hogy egy blackmetál-arc lelökött egy srácot a színpadról.
Hát igen, főként black-es körökben történtek ilyen dolgok, szóval a többi alműfaj "védve van", heh. Na, jó, asszem', a Metallica háza táján is volt valaki, aki mindig életveszélyesen keresztbe tett nekik, de erről nem sok infóm van, nem vagyok nagy Metallicá-s. A Rammstein-tagok meg felgyújtják, hátulról alázzák, késsel összeépített mikrofonnal kergetik és megfőzik egymást, meg pornóklipet rendeznek, de ez csak show. Polgárpukkasztás, egyfajta morbid humor. Ha figyelmesebben hallgatjuk a zenéiket, ők sem dühöngő szörnyetegek. Ohne dich, Feuer und Wasser, Ein Lied, Frühling in Paris, Seemann, Amour, Wo bist du?, Stirb nicht vor mir... Csomó kifinomult, sőt, egyenesen romantikus daluk van, csak ugye manapság csak szemmel nézik/hallgatják a zenét az emberek, nem ésszel és szívvel, ilyenkor hiábavaló a kifinomultság, ha a birkák látnak egy részletet mondjuk a Bück dich koncertfelvételéből, ahol Till aktust színlel Christiannal, vagy a Mein Teil-ban kergeti a kés-mikivel körösztbe-kasba a színpadon... :-D Mindegy, aki megérti őket, az megérti, aki meg nem, az hülyén fog meghalni, kész. :-D
Nos, a polgárpukkasztás és a néha "agresszív" hangzás ellenére lehetnek a rockszabású zenék kifinomultak, sőt, hallottam már olyan rock/metáldalokat, amiktől az árészi felem körbehányja az agyam, szóval ilyen -kapaszkodjatok meg!- "hippiskedő, pacifista metált".
De vajon van értelme agresszív hangzású zenére adni a térdeplő ministránsfiú-figurát? Oké, megértem, hogy nem feltétlenül kell Charles Mansonnak lennie annak, aki metálbandában rázza a tetveket, de a Rammstein romantikusabb dalai sem deathmetál- vagy ír kocsmapunk-alapra lettek írva. Nem azzal van a baj, hogy felvállalják, hogy nem tömeggyilkosok, mert én is felvállaltam a Romantika bekaphatjában, hogy "Én is úgy élek, ahogyan mások, de szépnek és jónak mást találok', inkább azt furcsállom, hogy páran zúznak, mint az atomláda, de a szövegből az jön le, hogy ők mekkora szentek, rózsaszínben látják a világot, meg mindennemű agressziót megvetnek, sz'al nincs harmóniában a szöveg a zenével, vagy fordítva. Ez csak egyéni vélemény természetesen.

2014. január 30., csütörtök
ÚrKahless, JÓKOR!
Na, most találtam meg azt a DVD-t, amin többek között az "ősidőkből" való szutykaim is vannak. A PARÓDIÁIM, a 11-ES FOKOZAT, a METÁL-"ALBUM", a régi RIGMUMUSOK, NCC-projektek, minden lócitrom. :-D
Múltkor mindent áttúrtam a 11-es fokozatért, nem találtam, megcsináltam újból, erre most megtalálom a régit. :-D
Hajajj, a Wolfenstein-himnusz...
"Vaffankúló, fölszedem a skullót,
Meg az életpótló bránerkombót!
(...)
Életért könyörögni elég nagy tévedés,
Utoléri a tisztet az ólommérgezés!"
Meg a paródiák közül a "Fickót szeretem" (Tiltott szerelem), amibe azt értettük az egyik haverral a "fogva tart a félelem" sorra, hogy "fosba'-sz@rba' térdelek", és bele is írtam, persze az utóbbi széklet-szinonima helyett a sár szót használtam. Ne legyünk mán alpáriak, he!
Már akkor sem kellett a szomszédba mennem az ökörséget illetően. :-D
Áhh, ez a paródia megölt most...
Júj, a Legyetek jók-paródia is...

2014. január 29., szerda
Szöveg: UnterAlter
Na, dictum-factum. Mondtam, csináltam. Mivel mostanában nézegettem a Mátrixot, gondoltam, kicsit vehemensebben kiadom magamból a mai kor, pontosabban a jövő emberéről alkotott véleményem. Volt szerencsém a saját korosztályom, valamint az utánam következők jelentős részét ismerni annyira, hogy ez a vélemény kialakuljon. A szöveg fő témája viszont az Agymenőkből származik, de ott is Nietschére utaltak. Kézről kézre, mint a Voyager egyik részében a gyűlölet. :-D Viccen kívül a lényeg annyi lenne, hogy egyes szabályok azért vannak, hogy egyesek lehúzzanak a saját szintjükre. Ha viszont túlzottan kilógok a sorból, célpontot csinálok magamból. A sorba beállni viszont képtelen vagyok. És ez nem csak direkt lázadás, akaratlanul is "gátlástalan rendszerhiba" vagyok, ezzel már nem tudok, mit kezdeni. Egy vallási motívumot is megjelenítettem, bár ateista vagyok. A motívum a nyájától elfordult pásztor, az isten, akinek már a töke kivan az emberekkel, hogy hagyják magukat a vadászó farkasok (rossz szándékú embertársaik) által manipulálni.
A cím egy része az NS-tehén kalandjai c. játékból átvett szleng. A cím jelentése: elvont nóta azokról, akiknek egy intelligensebb rendszerben nem is lenne talán életjoguk, itt, Abszurdisztánban viszont "menők", elnyomók lehetnek.
Alsóbbrendű férgek bekorlátoznak,
Határokat szabnak, mindent eltosznak.
Föld alá húznának foszló karjukkal,
Miért zaklatnak engem a harcukkal?
Minek asszimilálódni, ha nem illek a korba?
Képtelen vagyok beállni akármelyik sorba.
Lehet, elvont vagyok, vagy esetleg csak alter,
Macerás úgy az élet, ha elnyom a sok unter'.
Alsóbbrendű férgek bekorlátoznak,
Határokat szabnak, mindent eltosznak.
Föld alá húznának foszló karjukkal,
Miért zaklatnak engem a harcukkal?
A farkas vadászik, a réten nyáj legel,
Ki lesz a fő célpont? Hát a fekete kell.
A pásztor kocsmázik, mert már megunta,
Hogy a birkanép, mint a segg, buta.

2014. január 28., kedd
Megtáltosodtam.
Na, ma volt megint humorkodás zeneügyileg, holnapra valami komolyabb kéne. Az is lesz, dictum factum. Nézegettem az instrumentálokat YT-n, találtam egy dallamosabbat, amire csak így spontán elkezdtem dúdolni ilyen enyhén Nietzsche-i gondolatokat, a végén egy egész pofás szöveg lett belőle. Vannak benne konkrét dolgok, de az egyik versszak tömény köntörfalazás, melyben még a keresztény isten egyetemes szimbóluma is megjelenik, szóval megint kicsit olyan voltam, mint aki elpusztított egy kisebb marihuánafarmot. :-D Amúgy jó azoknak, akik anyagoznak, rá tudják kenni a tetteiket, kijelentéseiket és műveiket a fűre. Nekem meg elég csak egy kicsit elengednem az elmém és jönnek a furábbnál furább témák, fénysebességgel röpködnek az elvont rímpárok a fejemben...
Hát most őszintén... Kábítószer nélkül kinek jutna eszébe (rajtam kívül) szövegtémának a Stalag, a Négy páncélos operatőrének fura hangzású neve, a csillagkapus Samanta és O'Niel kapcsolata, vagy a Rozsomák-féle análöklözés? :-D
Mindig ez a Rozsomák-os dolog lesz a fő példa, mert az lett a "legbetegebb" szövegem, azt még a Stalag sem űberelte. Na, jó, a Genyórázó Mária talán megközelítette azt az "alja" színvonalat, de nem sűrűn szoktam direkt eltúlzott obszcenitású cuccokat írni. Oké, néha kiszaladnak olyan sorok, hogy "másodállásban egy romulánt szopat", de az összes dalomban nincs annyi ökörség, mint a Rozsomákos DAFEM-ben. :-D Hát igen, meg is látszik, hogy a vizsgadrukk miatt kicsit szét voltam menve idegileg, amikor azt írtam. XDD

Szöveg: Waldeck
Na! Amit tegnap említettem, szöveg. Köztudott, hogy az Ilsa-She wolf of the SS nálam kultuszfilm. A kedvenc karakterem, Waldeck arca ismerős volt valahonnan (ő volt az, aki lepisáltatta magát a címszereplő kisasszonnyal, Ilsával, mindig a legperverzebbek a kedvenc karaktereim :-D ). Aztán később láttam a TOS-ben Kolothot. Mivel hasonlónak találtam őket arcra, gondoltam, egyszer majd írok erről is egy nótát. Múltkor újból megnéztem az Ilsát, és akkor ugrott be, hogy meg kéne írni.
Nem kell túl sok komolyságot, meg konkrétumot keresni benne, ez csak pár rímelő sor, helyenként enyhén ordenáré kifejezésekkel és iróniával.
Nyár volt, jól esett, jelek a gépen,
Az SS farkasát töltöttem le éppen,
Jól leszólták mindenhol a neten,
"Pornónak véres, kukába teszem!"
Nézzünk bele, ha már fosnak tőle,
Nálam kultuszfilm lehet belőle.
Ismerős szempár néz vissza rám,
Valahol hasonlót már láttam talán.
Beleszerettem Waldeckbe,
Olyan, mint Koloth a Star Trekbe',
Vagy Koloth hasonlít Waldeckre?
Mint két harcos vállvetve.
Átkozott időben függtem a TOS-en,
Furcsa szerzeten akadt meg szemem:
Kolothon, a klingon hadvezéren,
Ült a csillagbárban, szesszel a kezében.
Valahol már istenbizony látttam őt,
Igen, Ilsa előtt letérdelt és hátradőlt.
Nem hiszem el! Koloth-ot láttam,
Csurom hugyos egyenruhában.

Itt van az idő, ne felejtsd el: Arbeit macht frei!
Kedves gyerekek! Az előbb zizegtem rá egy emberkereskedő munkaközvetítő cégre, mert állítólag lenne egy közeli városban csomagolói munka 1-3 műszakban. Már csak egy másik közeli településen maradt munka, 3 műszakos, DE NEM ÉRDEKEL, NEKEM MELÓ KŐ'!
Oda úgyis előbb találok buszjáratot.
Jó lenne már, lassan egy éve meresztem a seggem, már jó lenne "felnőni", természetesen úgy, hogy magam keresem meg az elkölteni kívánt zsét. (Humorilag felnőni? Ugyan! Még a halálos ágyamon is szóvicceket fogok tolni).
Igaz, három műszakban még nem csináltam semmit, de ha azt a kétnapos "mászkáljunk a Teszkóban éjjel" munkát kibírtam, akkor ez is menni fog. Érdekes, hogy tényleges munkában kevésbé fáradok el, mint az ilyen tinglitanglizásban. Amikor ősszel is raktam a fát, a Caterpillar munkagépcsalád hozzám képest henyélő Transformers volt. :-D Lehet, hogy az első napokban nem lesz a legjobb, de ha megvárják, hogy hozzászokjak, és nem raknak ki két nap után, akkor lazaság lesz. Ha lesz valami tényleges munka, mert gyárakban az előfordul, akkor én leszek a hónap dolgozója. Jó, most nagy a pofám, az első pár napban meg a hátam közepére se fogom kívánni a melót, de MAJD ASSZIMILÁLÓDOM. :-D
Nyáron ugyanis VALAKIK jönnek Pécsre, idén csak oda, úgyhogy valamiből elő kell teremtenem a költségekre szánt fizetőeszközt. Mint két éve. Nyári gyakorlat, rühelltem alapból is, mint a fost, főleg, hogy másnak már rég szünet van, a nemlétező pöcsöm kivolt az egésszel, de a végén kaptunk egy szebb összeget. Életem legjobb buliján vettem részt belőle. Igaz, nehezen indult be a buli, mert kb. 2-3 óra fele estem be, a jobb bulik meg este kezdődtek, de elcsámborogtam, meg iszogattam.
:-D
Jó lenne, ha ilyen tekintetben a történelem ismételné önmagát, sikerülne a meló is meg a buli is. :-D

2014. január 27., hétfő
A vonzódásról ironikusan
Ma is írtam egy elég alternatív szöveget.
A legtöbb szövegem "gonosz". Vannak ezek az NS-zombis himnuszaim (Doomtrooper, A Hold sötét oldalán, Zombie Lake), amikben kipróbálnám a gonosz-létet, a Jobb, mint a hájtek-ben csak a korból lépnék ki, a Fesd kékre című nótában pedig a lírai én kiirtotta az emberi fajt és a pokolban folytatja a mészárlást. Néha "csak" ordenáré humort eresztek a világra, ugye, mint a Csillagkapucsínóban, vagy a Négy koccintósban (utóbbiba egy fingás hangeffektet is bevágtam, cenzúra-sípolás gyanánt, valamint az ordenáréság növelése végett), akkor az Úgy szeretlek titeket, ami színtiszta, ipari töménységű szarkazmus, meg ugye a Stalag, ami effektíve a holokauszt-szadipornó-képregény tárgykörét dolgozza fel. :-D
De nem mindig vagyok ilyen hadibarom, pl. a Ketracel egy romantikusabb anyag lett, a MetálHadvezér is hasonló érzelmes tétel, csak kicsit ironikus (a rajongás alternatív paródiája).
Most is hasonló lett, csak egy fokkal komolytalanabb, mint a MetálHadvezér. A téma magja egy észrevétel, egy párhuzam, ami két, számomra elég kultikus, mégis különböző tényezőben rajzolódott ki. Lesz pár erőltetett romantikának látszó sor, legalábbis úgy erőltetett, hogy nem sokan néznének ki belőlem érzelmeket, "romantikusakat" pedig főleg nem, mert ugye Magyarországon pozitív érelmei csak az ilyen álszent, rózsaszín, szexista kódrendszer szerint nőnek nevezett létformáknak lehetnek. Már lassan azt sem merem kijelenteni, hogy szeretem a zenét, mert egy ilyen "igénytelen, nőietlen NS-zombi csak ne szeressen semmit, dögöljön meg gyűlöletben!".
1: Én ezzel az enyhén ironikus szöveggel pont ennek a sztereotípiának fogok bemutatni. Attól, hogy engem gyűlölnek (még a "barátaim" is), nekem nem muszáj mindent és mindenkit megvetnem.
2: Kefél a festő.
3: Ez csak pár sor, rímek csatasorába rendezve. Mások szétszívják az agyukat, hogy alternatív szöveg legyen az eredmény, nekem meg elég ránéznem valamire/valakire és jön az ihlet. Nem mindig kell szó szerint venni, meg komolyan gondolni, mint ahogy a Négy koccintósban sem szólom le a dalt ihlető sorozatot (amit egyébként imádok). Lehet, hogy másoknak a puszta létem is szégyent hoz az adott témákra, de az emberi átok nem fog rajtam. :-D

A múltban a jövőről...
Valahogy beugrott, hogy neki kéne állni a Mátrixnak. Úgyis szeretem az ilyen gondolkodós, összeeskövéselméletes témákat, akkor teszek egy próbát ezzel is. Még nem hiszem, hogy láttam volna valamelyik részt is teljes egészében, mert vagy nem láttam, vagy láttam, de akkor még nem fogtam fel a lényeget, de valami kritika rémlik, hogy "olyan, mint egy tányér takony!", amikor eléraktak valami trutyit az emberkének étel gyanánt.
Valamelyik Terminátor-filmből is csak részleteket láttam, amikor telefonál a kisgyerek, közbe' meg az a roboribi kinyírta a családját. :-D
Amúgy bámulatos, hogy régen még tudtak olyan sci-fi/akciófilmeket csinálni, amik még évtizedek múlva is közszájon forognak, ha megemlítem mondjuk ezt a Mátrixot, akkor mindenki tudja, hogy miről ugatok. Manapság miért nem csinálnak ilyeneket? Olyan filmek kellenének, amik azért kicsivel komolyabbak, mint ezek a képregényfilmek, de azért nem túl szárazak. Nem kell spórolni a vérrel sem, ugyanis a halál az élet természetes velejárója, ha a főszereplő, mittudomén, ellopna valami fontos bizonyítékot, hogy a főgonosz manipulálja a médián keresztül az embereket, akkor a főgonosz nyugodtan küldhet rá fogdmegeket, akiknek a főszereplő egyesével lerúghatja a veséiket.

:-D Oké, volt régen egy viszonylag jó 1984-rimék', az Equilibrium, de mikor? 2001-ben talán?
Értem én, hogy sok a gazdag tini, akiknek szolgáltatni kell a képregényfilmet, autósüldözéses akciócuccot, meg a fogatlan háziasszony, akiknek a "romantikus vígjátékot" kell leszállítani, de hol fognak húsz év múlva emlékezni az ilyen "Hogyan nevezzelek?" kaliberű címekre?! Én még így pár hét/hónap után sem tudom fejben tartani az ilyen sablonanyagok címét, de -ha már itt tartunk- a Mátrix úgy is beugrik, hogy nem is biztos, hogy láttam végig akár egy részét is.

Ennyire le lenne már hülyítve a Föld teljes lakossága, hogy nincs igényük a komolyabb történetekre? (Mert ugye az ilyen produkciókat nem csak ide Magyarországra, a bányászbéka segge alá forgatják). Vagy nincs, aki megírja a forgatókönyvet? Majd leszek én! :-D Na, jó, még a "saját Dead Snow-mat" sem tudtam még megírni, lehet, nem is fogom soha... :-D
2014. január 26., vasárnap
Mi lesz még itt...!
Megint készülök egy nyelvrokonsággal, ugyanis egy L.A. Laplanders-dalban (sajnos nem a Roald og Lenában, pedig az nagy zene volt a Dead Snowban) magyaros hangzású kifejezéseket találtam. Neki is estem, meg is írtam a magyar szöveget, ami sokkal fárasztóbb lett, mint a múltkori. :-D Nem is biztos, hogy lesznek hozzá megfelelő képek, olyan alternatív lett.
Szerintem ma még nem állok neki, vagy még nemtom', eléggé lefárasztott maga a jegyzetelés is.

2014. január 25., szombat
MoziBuzi a Föld középpontjából...
Na, rég volt már olyan echte MoziBuzi rovat, akkor legyen ma is egy. Most a "Nazis at the center of the earth" c. Iron Sky hátán felkapaszkodni kívánó mű került elém. Tavaly, vagy tavalyelőtt már asszem', láttam félig-meddig, de nemigazán kötött le, akkor még jóval válogatósabb voltam, mostanában minden szórakoztató szutykot megnézek. :-D
A lényeg, hogy eltűnik két sarkkutató, és orvostanhallgatók erednek a nyomukba (ez kicsit fura, olyan, mintha hentesekért indítanának expedíciót a focisták egy kukásautón utazva). Kiderül, hogy '45-ben nem ért véget a történelem legsötétebb fejezete, mert ezek a redvás bitangok bekempeltek a Földbe, és ott kifejlesztettek pár új fegyvert, emberkísérleteket is csináltak, sőt, még egy űrjárművet is összelegóztak maguknak. A diákok vezetőjéről, Reistad professzorról is derülnek ki dolgok: biza benyalt a gonosznak csontig. A gonosznak ugyanis hámlik a bőre, orvosra van szüksége. Na, szépen sorban történnek érdekes dolgok, zombi-gruppenszex a zuhanyzóban, majd az egyik csaj agyából vonnak ki őssejteket, hogy egy fura gépet beüzemeljenek, de nem funkcionál. Egy másik csaj, aki történetesen terhes, lesz a megoldás... Porszívóval szedik ki belőle az éltető erőt. A gép a regeneratívabb őssejtekkel végre valagára életre kel. Kapaszkodjatok meg valamiben, és dobpergést kérek... A géptestben magát a Führert láthatjuk, meglehetősen Besenyő Anti bácsis hanggal. Tisztára, mint a Wolfensteinben. :-D Közben az űrjárművön kötnek ki, amit betámadna a légierő, de ezek a gonoszok leszedik őket, mint a legyeket. Bezzeg a három gyalogos tinit nem tudják lelőni ezek a magasan képzettek, ezek az Európa jogos örökösei, ezek, akiknek már az őseik is fegyvert forgattak... :-D Na, a vége az, hogy valahogy két életben maradt kölyök kijut a járműből, dulakodnak kicsit a robot-Adolffal, majd legyőzik, a kiborgvezér elmerül az óceánban.
Nem volt rossz film, csak kicsit összecsapottnak találom, meg túlságosan belezősnek, bár én eléggé rühellem az ilyen kórházas témákat, fehérköpenyes bűnözők, fújj! :-D

2014. január 24., péntek
Üdvözlet Abszurdisztánban!
Ha az abszurd humor is direktíva lenne, már diktátor lehetnék... Bár a császárnői rang jobban tetszene, Kahless is császár volt. Vagy... A "Vezér" megszólítás sem lenne rossz, bár az "anyanyelvemen", klingonul kéne, ilyen megoldást is használtak páran a múlt ködében... :-D
Na, humorkodáson kívül tényleg elég abszurd egy világ ez a mai.
Akiknek "minden idejét leköti a tanulás", simán ráérnek kisregényeket másolgatni frászbukra. Az orrukra koppintanék, de nem teszem, nem kavarok még nagyobb lekvárt, ha nem muszáj.
Ezen kívül van egy sokkal nagyobb kiterjedésű abszurdság. Állítólag pácban van az ország. Mondjuk a mi családunkra ez igaz is, de a legtöbb fiatal kimondottan JÓL ÉL. A legolcsóbb rongyaik a pláza legdrágább butikjaiból a húszezres nagyságrendet verdesik, tapiteló, táblagép, fényképezőgép (használni nem tudják, de puncimágnesnek kiváló), egyéb modern műszaki taplóságok, 14 éves kortól pia, bagó, nőstényeknek egy öles sminkkészlet, nőstényt birtokló hímeknek egy valag pénz, hogy a nőstényt ellássák szerelmi zálogokkal (effektíve prostituáltak a nőstények), hétvégente buli a megye aktuális legmenőbb diszkójában...
Igaza volt Gyurcsánynak: qrva ország! Pontosabban qrvaország. Legalábbis, ha majd a sok munkakerülő kifent lotyó felnő. 15 évesen még csak ribancok, 20 évesen már luxusprosti lesz belőlük. Mondjuk, ha meghúzta őket a diszkó egyik tulaja, kidobója, WC-pucolója, akkor simán lehet belőlük pultos, vagy meztelen DJ.
"Két isten van: a pénz, meg a b***ás!"
Értem én, hogy le kell butítani a népet, hogy uralni lehessen a őket, de ha annyira lebutítják a populációt, hogy csodaszámba megy, hogy szobatiszták, akkor már szavazónak sem lesznek jók, a tollat sem bírják majd megfogni, nemhogy bekaparni az X-et a betáplált helyre.
Én hiába tartok itt prédikációt a becsületről, az önálló gondolkodásról, logikáról, felebaráti szeretetről, bármiről, a lőtéri kutyát nem hatja meg, mert az említett két isten közül egyik sem pártolt mellém. :-D
Mint az öreg a Dead Snow-ban. Próbálta figyelmeztetni a fiatalokat, hogy ne maradjanak sokáig, csesztek rá. Mi lett velük? Ledarálta őket egy rakat zombi. :-D Ha majd az ország lakosságát is "ledarálja" valaki/valami, én bontok egy sört és röhögve nézem végig. Feltéve, ha nem én leszek, aki darál. :-D

Én, az önző pöcs.
Az agyhelyvérzés kerülget...
A Panzerkampf-fal kezdtem a napot (a kedvenc szonikus nyugtatómmal), mert Julis lefújta a mait az időjárásra hivatkozva. Most meg a Gyilkos játszma c. VOY-részt nézném, ha nem szakított volna félbe. Most megint a tanulásra hivatkozott. MI A FRANC?! Ha már kétszer hazudok, legalább ugyanazt hazudom, nem?

Megkérdeztem, hogy akkor minek bolondított tegnap, erre elkezdi, hogy a közös ismerős keverte a fost (aki elméletileg közvetítette Julis szavait). Én meg erre bedühödtem, azt' mondtam, hogy könnyű másra fogni, felelősség nuku, becsület nuku, amire megkaptam, hogy "na szevasz. ha enyit nemfogsz fel.". A szokásos grammarnazi-hozzáállás helyett most nem kötöttem bele a helyesírásába, inkább visszamorogtam neki így szarkasztikusan, hogy köszönöm, hogy ezalatt a pár év alatt megtanította, hogy senkiben nem lehet megbízni, meg kicsit tahóparasztra is vettem a figurát: mondtam neki, hogy nem is csodálom, hogy az előző pasija jól kibabrált vele még annó (amikor szétmentek, Julis nyavalygott neki, hogy ez jajj, de rosszul esett, a srác meg visszaírt neki, hogy direkt csinálta).
Ha sokszor taplók velem, akkor már én sem tudok vigyorogni a világra, mint a fakutya, elönti a vér a fejem, azt' morgok mindenkire, mint Gömböc a németekre. Akit ellenségnek neveznek, abból ellenség lesz. Akivel bunkók, az mindenkivel bunkó lesz.
Kész. Nem érdekel, ha egy tetves emberfattyú sem áll mellém ezek után. Én mindent megpróbáltam, nem vagyok kompatibilis ehhez a társadalomnak csúfolt lócitromhoz. Naiv liba módjára jól beszoptam, hogy barátok közt létezhet még őszinteség, erre mi vár? Folyamatos átvágás meg becstelenség. Nekem erre nincs igényem.

Fenrír se sokáig bírta, amikor meg akarták láncolni, le is szakította az egyik isten karját. Én is ilyen leszek. Eddig se voltak az emberek a kedvenceim, lassan már a romulánokat is többre tartom náluk, de most jóval bunkóbb leszek, mint eddig.
Mielőtt felrobban a fejem, megnézem a fricc-mundérba öltözött haroginok sáskajárását, meg ahogy a klingonok szétcsapnak majd köztük. Mint a Sheldon az Agymenőkből, csak nekem nem a "Szép cica- jó cica, selymes a bundád"-at kell dúdolni, ha szétmar az ideg, hanem minimum a Panzergruppe Kleist indulót. :-D A végén még pszichopata lesz belőlem. Mondjuk még úgy is megérné élni. A magukat teljes mértékben épelméjűnek tartók közt én lennék az egyetlen büszke pszichopata... :-D
Nehogy eldöntsd, még véletlenül se!
Na, úgy néz ki, mégse lesz semmi a mából. Julis lemondja, vagyis arra utaló kijelentést tett. Én meg rávéstem, hogy azért jó lenne eldönteni, mert abból, hogy "nem hinném, hogy áll még, vagy nemtom", nem tudok értelmes választ kivenni. Bináris elmém van, vagy igen, vagy nem, de az ilyen "vagy nemtom" válaszok értelmezhetetlenek számomra.
Rávéstem, hogy azért illene minél gyorsabban eldönteni, hogy mi lesz, mert ha este jön rá, hogy mégis jó lenne ütközni, akkor már nem tudok odateleportálni.
Lehet, mindjárt megköszönöm, hogy sokadszorra is eljátszotta a becsületem, meg hülyét csinált belőlem (mégnagyobbat). Nem azzal van a gond, hogy nem tud/nem akar bejönni, hanem azzal, hogy az utolsó előtti pillanatban vés rám, hogy menjek be, az utolsóban meg lemondja. Az ilyen "vakriasztások" miatt fogok egyszer agyérgörcsöt kapni, túlterhelődik a rendszer, szétpattannak az erek a fejemben, azt' kifekszek.
Lehet, meg kéne írnom neki, hogy csessze meg, nekem olyan "barátra" nincs szükségem, aki csak ugráltat, meg folyton kitol velem, de akkor meg én lennék az utolsó, önző, szemét, unter dög. Lehet, én hallgattam túl sok csatametált, de a barátság nálam valahogy nem ezt jelenti. Nem a másik folyamatos potyára ugráltatását, meg a folytonos kicseszést. Inkább döglök meg magányosan, kollektív emlékek nélkül.
Már biztos, hogy elrakom nyárra a pénzt, meg még próbálok gyűjteni hozzá, mert lesz egy esemény, amin jó lenne részt venni... De még nem igen kiabálnám el, mert semmi nem biztos.

2014. január 23., csütörtök
Árész gondolkodik.
Ilyen se sűrűn történt, hogy a megvadult felem filozofálgasson.
Csak most megint kattogok ezen a holnap-dolgon, ugye emberek közé kell menni, ki kell húzni a fülemből az "elektromos fülmelegítőt" (aminek múltkor jól bennragadt a gumija a hallójáratomban, csoda, hogy ki tudtam szedni).
Ha minden igaz, a múltoki "tanulás" mögött valami becstelenség volt, legalább ennek is utána tudok járni. Egy féreg vagyok, mert az elméletileg barátaimat kérdőre merem vonni, képes vagyok a jó viszonyból pár százalékot áldozni a becsületért. Örülnöm kéne, hogy legalább szóba állnak velem, de neeem, én még személyesen le is fogom tolni őket dicső tettükért, hogy egyik hétvégén átvernek, a másikon meg egy rakat pénzem megy el miattuk (amit szívem szerint inkább félreraknék, mert nyáron lesz egy olyan esemény, amire jó lenne eljutni, sem az út, sem a beugró nem lesz ingyen).
Szóval akkor az árészi felem felcsapott társadalomkritikus Sun Tzu-nak:
Az ember csak nehéz időkben becsüli meg a társait. Békeidőben nincs szükségük "barátokra". A barátság megszakadása idővel ellenségeskedéshez vezet, ami újabb nehéz időket hoz. A meg nem értett művész természetesen talpnyalóvá válik, ha valaki szóba áll vele, utána az sem számít, ha százszor elárulja az a valaki. Papuccsá válik a meg nem értett, hűségét adja néhány jó szóért.
Nem tudom, mi nevelt engem ilyenné, talán az, hogy "rossz" karakterek viselkedési motívumait vettem át, azaz olyan példaképeket választottam, akik túlzottan becsületesnek mutatták magukat, vagy direkt el volt túlozva ez a mutatójuk. Később az ilyen eltúlzott becsület elég nagy átfedést mutatott azzal, ami jelenleg is az élniakarásom fő mozgatórugója, vagy csak én értelmeztem félre. Talán az "Árész" is ennek a jellemzőnek a koncentrált megjelenése.
Mindegy, nem gondolkodok ma többet, fáradt vagyok, ha nem lennék az, akkor se menne. :-D

Készenlét: kikapcsolva. Vagy mégsem?
Na, gyerekek, bekövetkezett, amit múltkor megjósoltam haverügyben.
Nemrég írt rám egy ismerősöm, hogy holnap megyek-e a Julisékkal csatangolni. Mondtam neki, hogy majd akkor megfontolom, ha személyesen értesít, ha meg nem, akkor nyeljen bajonettet. Mondom, ha múltkor "tanulnia kellett", akkor tanuljon most is! Kész, az "immer bereit EBM-Soldat"-módot akkor kapcsoltam ki, amikor múltkor lepattintottak. Nem fogom magam minden szavukra haptákba rendezni. Köcsög a világ, akkor mégköcsögebb leszek, hogy szebbnek lássam, régóta ezt az elvet követem, most sem lesz másképp. Az állandó készenlét, a bajtársi hűség nem kifizetődő. Mi vagyok én, Hacsi, vagy mozgólépcső?! Az a kutya, amelyik mindig ment a vasúthoz várni a gazdáját évekkel annak halála után is?
Aki engem egyszer egész héten azt hazudja, hogy szombaton buli, utána meg hirtelen "tanulnia kell" a vizsgáira, meg "nehéz a varrós szakma, gürizni kell"... Most nem kell tanulniuk?!
Csak reggel lenne vonat oda, vissza meg csak másnap, nekem erre valahogy most nincs energiám, ha mondjuk apám be tudna vinni, az jó lenne, de az megin' horribilis összeg benzinileg.
Szóltam nekik, hogy nincs vonat, de közben azt tervezem, hogy a spórolt pénzemből bevitetném magam apámmal. Úgy néz ki, a hűség állandó készenléti üzemmódja automatice visszakapcsol, ha manuálisan leállítom... Akárhogy próbálok szigorú lenni, a barátaimmal nem tudok, még akkor sem, ha egyszer kicsesztek velem. Minden embernek ezt kéne tennie és akkor mindenki megbízható lenne, nem lennének kicseszések. Mint a Négy páncélosban... Én hiába vagyok becsületes, ha a többi ember batlh'Ha...
Hiába, hogy már nem vagyok NS, a "Mein Ehre heisst Treue"-elvhez még mindig tartom magam, akaratlanul is.

2014. január 22., szerda
A film margójára egy kis zenemutogató
Zeneileg függés van, emiatt szedtem le ma is az Ilsát.
A hangzás kicsit olyan, mint az ős-Archívumé volt, lehet, azért is tetszik, a fránya nosztalgia miatt.

Koraesti gondolatmorzsák
Most porolom épp az egyik régi kedvenc kultuszfilmem lefele, a "Bözsi a Nyilas Toportyánt". Na, jó, az Ilsa- She wolf of the SS-t, csak így magyarosan viccesebben hangzik. :-D
Elméletileg van egy ilyen alap mondanivalója, hogy azért csinálták ennyire logikátlanul és indokolatlanul véresre, hogy nehogy mégegyszer megtörténjen, mármint a történet környezetét képező eszmerendszer ne uralkodjon újból a Föld országaiban, de ezt hülyeségnek tartom. Az egyetlen cél a hatásvadászat lehetett, az, harminc év után megbolygattak egy témakört, sok vérrel ráadásul az egy főre jutó csöcsök száma is hatszor tíz a huszonharmadikon. Ilyen módszerrel akkoriban jól fel lehetett kavarni az állóvizet.
Valami nem hagy nyugodni a történettel kapcsolatban...
Ilsa-logika: kettesével állnak a jól képzett, kétajtós, fajtiszta őrök az ajtóknál (mert ki az a hülye, aki gyenge, selejtes, megbízhatatlan, alsóbbrendű létformákat állítana be őrködni egy fontos kutatótáborba?), de ő a foglyokat rángatja be magával egy szapora kufircra. :-D
Mintha a YouTube-os közönségemet látnám. Gyűlölnek, de azért ott verték a nyálukat a videóim alatt, meg elemezgetni próbáltak. 1975-ös film, de előrevetítette ez is a jövőt.
Néha visszamennék a '70-es évekbe is, megnézném, milyen volt ez az exploitation/grindhouse-korszak. Akkoriban bontakozott ki a punk mozgalom is... Akkor még "divat volt" a polgárpukkasztás. Ma meg, ha valahogy sikerül bevergődni a köztudatba és megpróbálkozni valamilyen "deviáns" (a JELENLEGI társadalmi normáktól eltérő) dologgal, akkor túl komolyan veszik, mert a média Göbbels-t megszégyenítő propagandával a fejükbe verte, hogy "amit nálunk látsz, az szép, jó, és igaz, ami eltér a mienktől, azt üldözni, taposni kell!"
Hehh, "hogy ne történjen meg mégegyszer..."
Hát... Ha a propaganda már jobban működik, mint a Birodalomban, akkor sajnálattal jelentem: már megtörtént. Igaz, más szimbólumokkal, más eszmékkel, de az út és a cél ugyanaz. Az emberek kiválogatása, kiforgatása, elméjük teljes átalakítása, a társadalom kompatibilizálása az "új világrendhez". Itt már nem a "becsület és a hűség" a kulcsfogalmak, hanem a "pénz és a divat". Ha nem vagy divatos, akkor "gáz" vagy (ami az unter' modern megfelelője), nem vagy a társadalmuk tagja, úgy néz rád a többség, mint a bajori gyújtogató a vizes kardassziai szalmára.
Hajajj, már az agymosó diktatúrák sem a régiek! :-D

Még én panaszkodtam...
...hogy nem értik a humorom.
Van ugye a Tibi atya-féle oldal. Ott megy napi szinten az ordenáré kocsmahumor, meg néhanap egy kis morbidkodás erotikáról, pedofíliáról, meg hasonló érdekes dolgokról. Én szeretem, mert a kocsmahumort is olyan művészi szinten tolja a szerkesztő, hogy leég a hajam (kell nekem a gőzölgő cefrébe hajolnom!).
Na, ma kirakott egy verset, melyben egy kis vehemens szex és az azt követő terhességmegelőző nőgyógyászati eljárás is szerepelt. Valami néni nekiállt vinnyogni, hogy "nincs más hely, ahol megosztjhatja az ocsmányságait!", meg még páran beböfögték, hogy "nem vicces, törlöm a kedvenceim közül".
Lehet velem van a baj, hogy felismerem a -kicsit morbidabb- humort. 12-3 évesen Rózsaszín Pitbullt, meg Dísztraktort hallgattam, edzett vagyok az ilyesmihez... :-D
Magyarországon minden újat el akarnak tiporni az értetlenek. Tavaly kezdett felvirágozni asszem, ez az oldal, mert még nem volt ilyen. Nem volt olyan, hogy egy fiktív karakterrel valaki "ocsmány" humort osszon meg. Ahogyan a Dolan sem volt divat, tavaly egy darabig mégis elég sokan terjesztették a helyesírási/gépelési hibákat karikírozó, kissé obszcén humort, de ma már egy ilyen megosztást se látni, a Dolan elvirágzott. Van még ez a Brian élete-karakteres raccsolást karikírozó cucc is, ami mostanában virágzik, de az a baj, hogy Magyarország nem érett a humorra.
Ez a tipikus "a humort komolyan veszik, a komoly dolgokra meg tosznak"-szemlélet...

2014. január 21., kedd
Sorozat kiakasztva és szétfüggve.
Amikor először láttam, mondom: Kahless kardja, valami huszonöt rész, mikorra nézem végig?! (amúgy csak huszonegy)
Most meg... Pár nap után úgy vagyok, hogy el tudtam volna viselni még legalább huszonötöt. :-D Ritka az olyan sorozat, amiben eltalálták a megfelelő vér-nyál arányt, meg én is elég válogatós vagyok...
Az utolsó részben fény derült arra is, hogy miért nem vált be nálam a tolerancia, amit még tizedikben magamra akartam erőltetni. Amikor fönn futkorásztak meg ökörködtek a vár kilátórészén, egy seggfej német takonypóc leszedte az egyik jelenlevő mellékszereplőt (szerencsére nem az én karakteremet), a Janek (a logikus vezető) földhöz vágta a fegyverét, a Gusztlik (a szentségelős pankrátor) meg mondta neki, hogy "amég a világon mindenki nem cselekszi ezt, te sem teheted".
Ezért tart ott a társadalom, ahol, gyerekek. Itt az a legfejlettebb, aki ősközösségi szinten él. Nincs média, ami kollektív ostobaságot és erőszakot ültetne az emberek fejébe, nincs divat, a sámánnak van díszesebb bőrköpenye, azt' kész. A "fejlett" világban meg csak a butaság állandó, ha valaki próbálja egységként értelmezni az embereket, az egy idő után mindet meggyűlöli, mert a többség számára a tolerancia ismeretlen fogalom.
Igen, megint a társadalomra mutogatok, mint valami tizenéves punk, aki azt sem tudja, mit beszél, csak valami igénytelen, csörömpölő punk zörejben hallotta beüvöltve, és jól hangzik... Aki rávilágítana a társadalom hibáira, az biztosan valami igénytelen, csöves punk, aki nem tudja, mit beszél, mert a társadalom igenis jól működik. Teljesen normális az, ami itt megy, teljesen normális, hogy kifordul magából az emberiség, teljesen természetes, hogy az elméletileg "társasági lények" ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol tudnak.

2014. január 20., hétfő
Békeévek? Tolerancia?
Kedves gyerekek! Örömmel jelentem be, hogy olyan, hogy béke, meg tolerancia, nincs. Árészi felem most örül, mint majom a farkának.
A fiatalok körében népszerű ez a "belső a lényeg" maszlag, mégis bejárta az internetet egy kép egy elhízott csajról, akin valami cicagatya, vagy mi a triplavé van, a sok fiatal meg ujjal mutogat rá.
Emberek, most tényleg ez a legnagyobb gondunk?! Egy nagydarab csaj feszülős gatyában? Nemhogy örülnének, hogy legalább az rajta van, csak nem kóricálhat s szerencsétlen a zsúfolt városban egy szál Éva-kosztümben. :-D Mint a régi szép időkben... Ha valakin az ellenség egyenruháját látják, morognak és támadnak. :-D
Mindenesetre én maradok a sziklagatya-kockás ing kombónál, tudom, "felettébb nőies", de én így vagyok önmagam (a gatya, gondolom, érthető, az ingnek pedig az a története, hogy régen sok Dísztraktort hallgattam, és megmaradt ez az "agrármánia", meg ugye a punkoknál is gyakori a kockás motívum). Ha rózsaszín, tökig dekoltált blúzt hordanék napsárga csípőgatyával, visszasírnák az "agrárharcos" ancúgot... :-D
Hát a Burok-paródiában, amikor anyám ciklámen pólóját kölcsönkértem, azt' visszanéztem a felvételt, mondom: Úrhitler, ki ez a vízilótrampli? A szokásos cuccaimban nem hányom le az ajtót, ha az üvegében kirajzolódik a tükörképem.
Hajajj, amikor egy jóakarómtól megkaptam, hogy "ha piálni van pénzem, akkor divatos ruhákra is legyen!"
Mert én olyan rohadt főkoholista vagyok! -.-' Évente, ha kétszer-háromszor piálok, akkor is úgy, hogy dobunk össze a falkával. De mivel már úgy néz ki, a falka kivet magából, már ennek is amandavek. Oké, volt a Négy koccintós dalom, de az csak poén volt, egyszerű kocsmahumor. Inni meg szeretek: vizet, kávét, akár szeszt is. :-D Amikor videóztam, egy csomó felvételen nézegettem a kriglim fenekét, az sem csak showelem volt.
Különben is! A suliba a tankötelesség miatt jártam, nem a gusztustalan testem mutogatni. Itthonra, meg esetleg az utcára meg minek az alkatomhoz rohadtul nem illő mittudomén, kisestélyiben nyomorogni? Tehénen a gatya-effekt... :-D
Nem a ruha teszi az embert!- mondta a kém és megigazította a horogkeresztet az álruhája ujján.
A tévé és a net csurig van filmekkel, amikben színészek játszanak szerepeket. A színészek néha beöltöznek. William Shatner sem Csillagflotta-egyenruhában prédikál az Elsődleges Irányelvről a vasárnapi kakasherepörkölt után a családjának... A pornószínész sem gumiruhában, meg ostorral megy a Teszkóba kenyérért. :-D

Vihura, a bárd
Na, rendeződik a lelkivilágom, bár megfogadtam, hogy mostantól mindenkivel gonosz leszek, még a "barátaimmal" is.
Vészesen közeleg a sorozat vége, de nem sikerült még kedvenc karaktert választanom (Sz@rik-on Gömböcön kívül), mert minden karakterben mást csípek. A logikus vezető, a szentségelős pankrátor, az álmodozó grúz (aki kicsit olyan, mint Chekov a Trekből), meg a teszetosza zenész. Néha becsatlakozik hozzájuk egy Vihura nevű fazon, jó arc, benne meg azt bírom, hogy mindig költ valami németgyalázó harci dalt, de mindig elkussoltatják. :-D
Gitársávot alá, azt' kész a jóféle csatametál. Komplett Sabaton-albumot össze tudna dobni ez az ember. :-D Na, jó, azért nem, belőlük is csak egy lehet.
Vészesen közeleg a sorozat vége, de nem sikerült még kedvenc karaktert választanom (
"Fekete árnyak a ház falán,
A Tigrisből tűz sistereg...
Átkozod még Hitlered..."
"Ne félj, ha a Tigris rádmorog,
Dög félig már az átkozott.
Századunk támad vadul,
A fricc mind meglapul..."
A Tigrisből tűz sistereg...
Átkozod még Hitlered..."
"Ne félj, ha a Tigris rádmorog,
Dög félig már az átkozott.
Századunk támad vadul,
A fricc mind meglapul..."
Gitársávot alá, azt' kész a jóféle csatametál. Komplett Sabaton-albumot össze tudna dobni ez az ember. :-D Na, jó, azért nem, belőlük is csak egy lehet.
Legyen ő a kedvenc karakterem? Sokban hasonlítok rá. Én is ilyen mindig elkussoltatott, fahangú énekeskoldus és dalszerző vagyok. De hát csak mellékszereplő... Mondjuk magam is csak mellékszereplő vagyok a társadalom peremén. :-D
Jó anyag amúgy ez a sorozat, nemhiába függtem rá, meg pár nap alatt végig is nézem. :-D Néha olyan dumák, meg szentségelések vannak benne, hogy csak kapkodom a fejem. :-D
Thrash és magány
Leszedtem az Ordered to kill albumot az At War-tól, ezen van a kedvencem, az Isa, évek óta kerestem. Egyszer láttam TPB-n, de ott kb. 70%-nál kiterült a torrent, mint a német katona. :-D
Nem vagyok nagy tresses, de most erre van szükségem.
Megint kicsit ganajul vagyok lelkileg. Előjött egy ilyen mindenki tojik rám-érzés. Nem is ez az érzés a problémám, mert rühellem a társadalmat, hanem inkább az, hogy rosszul érzem magam emiatt. Ne szociáliskodjak már! A gazella sem szociáliskodik a hiénákkal. A társaságok középpontjai legtöbbször seggfejek, én meg nem akarok (mégnagyobb) seggfej lenni.
Rá akarok cáfolni apám demagóg elméletére, miszerint az ember társasági talpnyaló. Ha idáig sikerült, ezután is menni fog.
Amikor már a "haverok" sem szívesen mutatkoznak velem... Mindenki lefekszik a divatnak, játsszák a felnőttet. Én meg az idő kicseszett hadifoglya vagyok. '60-as évekbeli sorozatokat nézek, rühellem a mai zenét, rühellem a mai mentalitást, de a mában kell élnem, rossz korba születtem, ráadásul egy 15 éves lázadó kölyök szintjén stagnálok évek óta.
De ki a franc vagyok én, hogy a társadalmat hibáztassam...?

Szöveg: A négy koccintós és a gyomrom
Na, a múltkori múltba révedős komolyság mellé ma összedobtam egy alternatívabb, mégis direktebb szöveget, jelenleg mindenféle hátsó tartalom nélkül. A fő szálakat az a múltkor kimásolt cikk (amiben a kutya eredeti nevére is fény derült) és az operatőr nevének vicces hangzása adta, valamint Tomek humoros kétsorosa: "Már egy órája itt nyavalygok, //Ti pedig engem le se..."
Kicsit az alkoholizmust is parodizálom, mert a pénzen és a pinán kívül a szesz mozgatja a társadalmat. Meg esetleg az egyéb élvezeti cikkek, amikkel Pártunk És Kormányunk előszeretettel mutyizik. :-D Ugye a vörös-fehér ellentétpár és a bor színei... :-D
Nem idegen tőlem a kedvenc dolgaim elhumorizálása, régen pl. humoros Trekker-EBM-et akartam tolni, az volt az NCC-1701 projekt. Volt ugye az Élet c. népdalparódiám, hogy "Élet, élet, hosszú élet, eredményes élet// Ha megunom magamat, vulkániként élek..." Meg volt még asszem', a Nagy Törlés környékén a Worf, mogh fia c. reppelgetésem, amiben humorosabbra vettem a figurát. Régen a Dead Snow-himnusz, amiben még annyira se tudtam se énekelni, sereppelni, mint mostanában, ami ökörködési célzattal készült.
No, akkor...
Ébredő mezőkre terült hosszú éj,
Így terültem én is ide, a gép elé.
Fing-képezte: Romuald Kropat,
Másodállásban egy romulánt szopat.
Ezek a készítők nem igazán arik,
A kutya lengyel neve az, hogy...
Ne káromkodj, ember, mer' a szádba lépek,
A Gömböc jó lesz majd magyar névnek.
Négy koccintós és a gyomrom,
Olyan ez, mint régen a fronton.
Vörös és fehér ugrik egymás ellen,
Kijön úgyis egy az egyben.
Mindenki tudja, hogy hol a helye,
Aknát szed, kinek hasogat a feje.
A savanyú ábrázatot hiába vágod,
Itt aztán kereshedd' a komolyságot!
Megrázó a szöveg, mint a villanypásztor,
Kaporszakállú anyád is meghallgatta párszor.
"Már egy órája itt nyavalygok,
Ti pedig engem le se /szavaztok/."
Négy koccintós és a gyomrom,
Olyan ez, mint régen a fronton.
Vörös és fehér ugrik egymás ellen,
Kijön úgyis egy az egyben.
Mint '41-ben.

2014. január 19., vasárnap
Cipzárszerelő kisiparos
Ugyan múltkor megint szétesett a szék, amit próbáltam megjavítani, most megint előtörtek ezermesteri hajlamaim. :-D Van ez a terepszínű, kapucnis mellvértem, amit az M.Á. klipjében lehetett rajtam látni, valamint a kapucnija alól néztem ki zombinak maszkírozva a készülő horrorom trailerében. Na, abból már kb. az első héten kiment a cipzár. Bementem anyámhoz megint szomszédolni, valamit alkotott épp. Elöl volt a varrókellékes tál, találtam benn egy marék cipzárt, ilyen 10-15 cm hosszúakat, azokon kicsinyellettem a cuccot, de össze volt az egész kötve egy nagyobb cipzárral. Arról szépen leszedtem azt a fost, bevittem a pulóvert és a Lada-szerelőtől ismert "Menj már bele..." rigmussal élve nagynehezen belenyomkodtam. Inkább menjen bele nehezen, mint sehogy, vagy minthogy lelötyögjön róla. :-D
Mai hőstett is véghezvéve. :-D Mondjuk a filmben jobb is lesz összehúzva, mint kilógó pólóval és béllel. :-D Meg rádobom kívülre az övem, egy másikat meg átvetek a vállamon "növekedésgátló" gyanánt. Nem kakival gurigázok, az NS-zombi karakternek el kell ütnie a civil karakterektől. :-D
Életemben először szereltem cipzárt... :-D Olyan már volt, hogy valamiről csak a kallantyú esett le és kulcskarikával kellett pótolni, de ilyen rányomorgatást még nem próbáltam. Most meg elsőre sikerült. Hurrá, enyém a Mária Valagrend az összes csömbőlékkel együtt! :-D na, jó, csak a ruhám lett helyreállítva. :-D

Sokan szidják-zene
Megint az ördög ügyvédjét játszom.. :-D
Elég sokan lehúzták ezt a zenét az énekstílus miatt.
Gyerekek...! A visítás egy tipikus metál-stílusjegy. Nem a két szép szeméért szerették annyira régen a Kalapácsot a Pokolgépben. Ez egy ilyen műfaj. Kevés ilyet lehet sajnos találni, magyar nyelvűt meg főleg, de nem is csodálom. Itt minden kísérletezést leszólnak.
Érdekes módon nekem természetes, a metálban a visítás, sőt, talán tetszik is ez a dal. Nem látom értelmét annak, hogy nőiesnek titulálnak egy zenét, lebuzizzák/heréltezik az énekest, mert feldobták pár magasabb hanggal az éneket. Emberek! Aki nőies zenét és Tiszteletbeli Buzeráns titulust akar, az a pop-iparban helyezkedik el, nem a metálban, ne legyünk már logikátlanok...! :-D
A metál a szabadságról szól, nem? Csopperra pattansz, elmész a haverokkal kocsmázni, bekúrsz egy korsó sört (ivás és vezetés?), eltolod a beled egy koncertre, jól érzed magad, vagy csak szimplán csavarogsz. Ilyen egy metál-sztereotípia, nem? Akkor hadd engedje meg magának egy metálénekes, hogy úgy adja elő a nótáját, ahogy akarja! Kötelező minden metálénekesnek a megöregedett Paksi Endre fújtatását, vagy az AC/DC-s krákogást produkálnia? Az énekes hangja teszi karakteressé a komplett zene hangzását. Ha annak idején a Kalapács nem eresztette volna ki a hangját, akkor a Pokolgép ma csak a bomba szinonimája lenne a magyar metálos berkekben. Ha a Lord nyugodt zenéjéhez sem a Pohl Mihály szolgáltatná a kifinomult, nyugodt énekhangot, hanem mondjuk blackmetál-hörgés menne alatta, akkor a Lord is az angol úriembert jelentené a rockbanda helyett. Minden bandának más az énekese (kivéve, ha egy énekes több bandában is nyomja), minden énekes más karakter, ezáltal más-más karakterű zenék születnek. Ettől olyan változatos ez a műfaj. Aki mittudomén, Paksi hangját akarja hallani, az maradjon az Ossiannál, aki meg alapból hülye a metálhoz, ne erőlködjön, hallgasson olyat, amit megért. Most nem azt mondom, hogy ez valami hú, de felsőbbrendű műfaj lenne, mert nem az. Egyszerű, laza és szabad műfaj. Aki ezt nem érti, biztos megért egy másikat, mert nem mindenki van egyformán "beállítva".

2014. január 18., szombat
Szöveg: Jobb, mint a hájtek'
Vannak napok, amikor néhány percre hanyagolom a marhulást és életteret engedek a komolyságomnak, mert szégyen-nem szégyen, a személyiségem képes túlmutatni a Rozsomák-os análöklözésen, meg O'Niel nemi életén a Csillagkapu-csínóban.
Oké, volt olyan is, hogy a komoly problémákhoz kevertem viccesen hangzó, de jogos kifejezéseket, ugye a Videodrome filmben tényleg egy punciformájú lyukat beszéltek a főhős hasába. Meg ugye a Zombie-lake-ben az első versszakban a meztelenül úszkáló lány képe, de amúgy az is egy ilyen "végső antropofóbiában élőholt-létre szomjazó" nóta, ilyenből is van pár.
Az augusztus végén létrehívott Ketracel óta nem csináltam olyat, amiben érzelem is van a "természetfeletti gonosz akarok lenni" véleményen kívül. Ennek a dalnak a fő filozófiáját is a mostani függésem ihlette, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy -kicsit belgásan fogalmazva- "régen minden jobb volt". Sorról sorra mutatok be az életemből pár képkockát, melyhez az időnek kicsit több köze van.
Az első versszak egyik sora a 10-11. környéki jövőváró csillagflottás tudományos kutatótiszt- jellemvonásomat, a következő sor pedig a múlt dicsőségét kereső, jelenlegi hangulatomat mutatja be, valamint rávilágít arra is, hogy a múltban még érdekelt a jövő, a jelenben pedig inkább a múlt.
A második versszakban bemutatom a félig ismert- félig hipotetizált múltat, azt, hogy volt példa összefogásra (másképp mindenki mindenki ellen ment volna, nem csoportosultak volna teszemazt tengelyhatalmakká, vagy antanttá). Majd a szürke árnyék-szimbólum jön, a "mesélő", aki megelevenítette a múltat, helyenként eltúlozva, hozzátéve, elvéve, az ihlet maga. A régi merészség pedig ugye megint a múlt, amitől árészi felemet kamionkonvojjal sem lehetne elvontatni. A tanulság: a hajunkra kenhetünk mindent, ha a társadalmat már átformálták.
A refrén pedig fülbemászó torokhörgéssel közli a tényeket. A fejlődés visszafejlődést hozott. Robottechnológia, műholdak, hatmillió tévécsatorna, internet, okostelefon és végül a hülye társadalom, melynek tagjai előbb rúgnak bele a földön fekvőbe, minthogy felsegítsék, még akkor is, ha valaki már stabil oldalfekvésbe rendezte, hogy szimbolikusan fejezzem ki magam. Így aztán sokkal érthetőbb a dal... :-D
És akkor a szöveg...
Fiatal a vér, de mégis lelkileg öreg,Soha nem értett meg engem a tömeg.Hol a jövőbe akartam előre menni,Mostanában inkább a múltba révedni.A jelenem nekem semmit nem jelent,A múltban jó volt, mára tönkre ment.Nem maradt más, csak az emlékek,Ütemre lépő tudati egységek.
A fekete-fehér jobb, mint a hájtek,Az idő, mondd, miért nem állt meg?A fejlődés visszafejlődést hozott,A rozsdás szerkezet megrogyott.
Láttam vállakat egymásnak feszítve,És az embereket a másiknak segítveHa kellett, akár fegyvert is ragadtak,Akkoriban ösztönösen élni akartak.Nem volt több, mint szürke árnyék,A technika gyerekcipőben járt még.De hiába voltak a régiek merészek,Mert annyi lett mára az egésznek.A fekete-fehér jobb, mint a hájtek,Az idő, mondd, miért nem állt meg?A fejlődés visszafejlődést hozott,A rozsdás szerkezet megrogyott.

Gömböc lengyel neve...
Gyerekek... Gondoltam, utánajárok az új függelékem magyar főcímdalának, magát a szöveget, vagy a magyar zenét (narrátori beleugatás nélkül) nem találtam, de valami jóval viccesebb cikkrészletet igen.
"Végül az ember legjobb barátja: Gömböc, egy gyönyörű és okos német juhász. A négy páncélos oldalán számos egyéni küldetést teljesített, nem csoda, hogy hazájában legalább annyira népszerű, mint nálunk Kántor - aki ugyebár érces hangjáról kapta a nevét. Lengyel kollégája sem kövér - Gustlikék egy orosz gyermekjáték, egy kicsi labda után nevezték el. Végül a magyar változatban csak a fiúk neve maradt meg eredetiben, Nedecki Edit fordító mégse tartotta meg valamiért Gömböc eredeti orosz nevét: Szarik."
Na, ha ezentúl labdázó gyerekeket láttok, ordítsátok be, hogy "Nézd, Sz*rik!" :-DDD
Erről az a Trek-szóvicc ugrott be, hogy
-Mi a különbség Spock apja és köztetek?
-???
-Spock apja Sarek (ejtsd: Szarek), ti meg sz*rok vagytok!
Elnézést a túlzásba vitt altesti humorért, de most fos kedvem van... :-DDD

A hűséges ellenség
Na, mégis kimozdultam... Nemrég értünk vissza, az első dolgom az volt, hogy a kívánt szórakozást beröffentsem, épp a Kísértetek a kastélyban rész megy. Valami német kastélyt mennek elfoglalni, de ugye a (senki)házigazdák sem adják könnyen magukat. Van benn egy ellenséges csaj, aki ahhoz képest, hogy ellenség, meg hogy enyhe szovjet propaganda üzemel a sorozatban, mutat némi pozitív jellemvonást. Mégpedig hűséget és bátorságot, ahol tud (meg ott is, ahol nem), harcol, figyelmezteti a társait, anyázza a lengyeleket, nemám benyalni nekik...
Bezzeg a mai fiatalok. Mindenkinek igaza van, akár ölnének is a saját igazukért, de ha bebizonyosodik az ellenkezője, vagy csak rájuk pirítanak a nagy pofájuk miatt, akkor fülük-farkuk behúzásával jelzik, hogy ők aztán rátermett egyének.
Ezért is csináltam tegnap a Jobb, mint a hájtek c. dalocskát... Egy negyvenéves, fekete-fehér "őskövület" sorozat szórakoztatóbb, mint a modern valóság. Előbbiben minden oldalon lehet becsületes karaktereket látni, utóbbiban szinte sehol. Hitem alapját a becsület képzi, tehát jobb a közérzetem a "holoszobában" a jófej "hologramok" közt, mint a seggfej emberek közt a valóságban. :-D Tudom, én is ugyanolyan seggfejnek tűnök nekik, mint ők nekem, de a kölcsönös gyűlölet adta pl. a témát ehhez a sorozathoz is... Szóval büszke lehetek arra, hogy utálnak. \,,/ Lelkem árészi felének ugyanis a gyűlölet az anyaméh. :-D Azzal, hogy utálnak, lényegében éltetnek.
Na, megyek is vissza, kíváncsi vagyok, ki etet meg kit egy kis ólomgaluskával...

2014. január 17., péntek
Kaporszakállú istenit! :-/
Ráírtam Julisékra a holnapot illetően. Egész héten ezen kattogtam, tudjátok, a fóbiám.
Erre visszavés, hogy nem tudnak bejönni. Na, mondom, király... Ha nem írtam volna rá, akkor ácsoroghatnék holnap egész este a helyünkön potyára.
Félórája kb. még rájukvéstem, hogy szirítsanak időt szombatra, de válaszra se méltatnak...
Ehh, anyámék mennének holnap be a rokonokhoz, lenne lehetőségem nekem is betolni a képem, erre ők nem tudnak bejönni. Én se megyek, kész. Maradok itthol a francba, nem vagyok kíváncsi a negyedóránként átmászkáló cigányokra, meg arra, hogy épp kit beleztek ki sebészi úton. Közös témánk úgysincs, csak akkor, ha valamelyiknek ökörködni támad kedve...
Ha tudnék ütközni a csordával, akkor még egy boncolásra is beülnék, de így nem éri meg...
Maradok itthol zenét bőgetni meg Négy páncélost nézni, azt' kész. A zene mindig mellettem van, a sorozat meg a kedvenc beszédtémáimat vonultatja fel. Barátok? Ugyan... Minek? A meg nem értett művészek örök magányra kárhoztatnak, ez predesztinálva vagyon...
Elnézést kell kérnem a világegyetemtől, hogy úgy mentem át ötössel a szakmai vizsgán, hogy annyit tanultam rá, amennyi órán megmaradt... Itthol meg tanuljon a tököm-módban üzemeltem, hiába volt vizsga, az utolsó éven már ott tojtam az egészre, ahol tudtam. De sikerült. Ötössel. Jól képen is röhögtem az igazgatót, persze nem szándékosan... :-D
Kész... Maradok itthol. Janekék a kutyával mosolyt csalnak az eltorzult pofámra, a Sturm Café meg összerázza a lélekenergiáim.
Ehh... Én meg vagyok olyan talpnyaló állat, hogy amint rámírnak, ugrok, mer' "Mein Ehre heisst Treue"-alapelven működik az életvitelem, ha nem tudok, akkor meg a fejem verem a falba, de amikor nekem lenne lehetőségem bemenni, akkor leráznak...
Emberek szava... Ennyit ér. A hét eleje óta bolondítanak, most meg hirtelen "tanulniuk kell". Érdekes módon szombat este kell tanulniuk... Előttük az egész két, meg a szombat délelőtt, meg a vasárnap, de a szombat este, az nem jó.
Annó még a Treket is félbehagytam, amikor hívtak, pedig akkor szinte elvonási tüneteim voltak, ha nem tudtam nézni.
Lásd be, Mo'nIQ, ez nem lesz a te napod, tojnak ezek rád...

ADH Alapító Nyilatkozat
Na, mivel már a kezdeti szárnybontogatások óta (Metál-trilógia, Milicista Állat, egyebek) kialakult nagyjából a nótázási stílusom, szeretném letenni az Alternative Death Hop alapköveit. A legtöbb leszármaztatott stílus elnevezése az először toló bandákra vezethető vissza (pl. a death metál), én is szeretném nem-hivatalosan elnevezni az enyémet.
Az Alternative Death Hop (továbbiakban ADH) egy elég underground műfaj (én tolom egyedül, höhö). Ez amolyan "partizánművészet", a szövegtéma és az előadásmód teljes mértékben az előadóra van bízva. A műfajhoz nem szükséges stúdióminőség, tudás, sem teljes mértékű elkötelezettség (egy önmagát főként metálosnak valló előadó is tolhat ADH-t anélkül, hogy metálossága kifogásolható lenne).
Az alternatív részről: ez főképp a szövegre vonatkozik, valamint az előadó hozzáállására. A szöveg lehet bármilyen, komoly, ironikus, szarkasztikus, akár egy dalon belül is váltakozhatnak ezek a tényezők. A mondanivalót lehet konkrétan közölni, de a köntörfalazás is megengedett.
A death: death metálban gyakori, hogy mindenféle vinnyogást, malacvisítást, zombihörgést imitáló "énekhang" megengedett, nos, itt is, sőt, ajánlott. A hangot elő lehet állítani biológiailag (hörgéssel), de a gépi manipuláció sincs tiltva.
A hop rész pedig a hiphop-ból lett asszimilálva, ugyanis főként rap/hiphop-alapra történik a "partizánkodás", de több köze nem igazán van a műfajhoz.
A szövegek: a komoly témák főképp a hanyatló társadalomból való menekülés tárgykörét boncolgatják. Halál utáni pokolra jutás (Fesd kékre), radikális nézeteket valló élőholtak/szörnyek csoportjába kerülés, enyhe "a mai embereknél még az agresszív, gyűlölködő szörnyetegek is kedvesebbek"-érzés (Doomtrooper, Zombie Lake, A Hold sötét oldalán), egyéb nem-emberi lény bőrében való élet (Részeg klingon, Klingonokkal innék).
Gyakoriak a sci-fis témák a viccesebb szövegekben (Csillagkapu-csínó) és a komoly, érzelmes dalokban is (Ketracel, Ceti-alfa bogarak). Szarkasztikus, vicces, vagy ironikus szöveg lehet sci-fi nélkül is (A romantika bekaphatja, Úgy szeretlek titeket, O.K /Online Karády/, Rozsomákos DAFEM, Rigmumus-dolgok, pl. a Katamarán). A legtöbb ironikus/szarkasztikus dalban lehet komoly probléma elrejtve, mint az (O.K.-ban a "gazdagok mindent megtehetnek" téma).
Szóval lehet tolni bármiről, de csak alternatívan.
A hozzáállás: szabadnak kell lenni. Nem azért kaptuk az életet, meg a fejünkbe az agyat, hogy a gondolatokat elfojtsuk!

2014. január 16., csütörtök
Hogy az a kaporszakállú, függő lettem!
A Trek óta nem igazán találtam olyan sorozatot, ami lekötne. Oké, amikor í Csillagkapu-csínó íródott, akkor pár részt néztem abból, de nem igazán hatott meg, meg nyár környékén néztem az Angyalbőrt is, azt meg rövidellem, hát 12 rész, há' mi az?! Lepkefing. :-D XDD
Volt az Agymenők is, de annak a függesztőfaktora elenyésző.
Most meg napi szinten 3-4 részt megnézek ebből a kutyás-páncélos kulimászból, mert odaver. Van benne minden, dráma, humor, jó duma, vér, élet, halál, egyszerűen úgy eltalálták mindenből a mennyiséget, hogy az hihetetlen. Nagy kutyabolond vagyok, a '30-40-es éveket is imádom, szóval egy ilyen sorozat nekem a fültövön pattintott Mekka. :-D
Érdekes, hogy régen még Európában is tudtak jót alkotni, nem kellett ide Hülyewood a flancos "szuperprodukcióival". Lehet, hogy elfogult vagyok a környezet és az egyik főszereplő miatt (segítek: a Gömböc az a főszereplő), de ezek, kéremszépen, tények.
Régen még a Trek is jobb volt, erről az Into darkness-es korszakról az a véleményem, hogy:
A sör nem alkohol,
A medve nem játék,
És az Into darkness nem Star Trek.
Manapság minden hanyatlik. Mindent ezeknek metroszex' GI Joe-ra vágyó "nokedliknek" és pletykás ribancokról szóló sitcom-ra kötögető háziasszonyoknak rendelnek alá. Oké, hogy manapság ők a legfőbb felvevőpiac, de szerintem azt, hogy ilyen erőltetett, semmitmondó fitymaságokat csinálnak, hosszútávon nem vezet jóra. Ezt a Négy páncélost is '66 és '70 közt csinálták, ma 2014-et írunk, én itt vagyok és tövig rágom alatta a körmöm, meg szidom azokat, akiknek alapesetben szurkolni szoktam, hogy "ti rohadt buzadék állatok, ha csak csúnyán néztek arra a kutyára, a farkatokra lépek és hátra löklek titeket!". Ebből a szempontból is érdekes cucc, mivel én általában a gonosznak szurkolok, ha ilyesmi téma van (egyébként Kahless mentsen a gonoszok intoleráns nézeteitől, csupán szervezettségük, hűségük és gonoszságuk vonz a vásznon). Itt meg ahelyett, hogy megszánnám a fegyverrel a kézben elhullott káposztafogyasztókat, a polákok oldalára álltam. Hát igen, amelyik buzadék fegyvert fog egy kutyára, az nálam elvágta magát a zergemolesztáló brancsával együtt. :-D XDD De a kutya utána jól ki is babrált velük! Elkommunizálta a tűz fölül a kolbászukat, azt' be is nyelte, mint kínai gyártmányú automata a bankkártyát. :-D Na, szóval ha a közelebbi számot nézzük ('70), akkor is 44 éve csinálták. Én itt forgácsolok matyómintát a körmömbe a fogammal, de mittudomén, az Into darkness-re jövőre még cím alapján sem fogok emlékezni.
Sajnálom, hogy túl fiatal vagyok, hogy '94-ben másztam a világra. Az én korosztályom és az újabb generációk már magasból tesznek a történetre és a hangulatra, ma már meg lehet őket etetni némi agyoneffektezett kutyagumival is. Kék emberek, elfek, esetleg "jóképű" boszorkány- vagy vérfarklasvadászok, 3D-s robbanások, Vóking ded-ek... Most meg a Nyaló világ, meg félévente megkeresi minden csatorna az ország egyetlen, felülmúlhatatlan énekesét, a tucathangú Lákátos Radiátort, Oláh Marlonbrandót, vagy a Kanalas Nintendót...
Túl öreg vagyok lelkileg ehhez a társadalomhoz, egy szájbatekert őskövület. Lehet, pont ezért esik sokaknak nehezére megérteni a humorom...

2014. január 15., szerda
Törlöm a frászoldalt is a fenébe!
Azért felemelő érzés, amióta videóilag eltűntem, a frász-aktivitás is eléggé lecsökkent. Pedig napi szinten rakok ki témaindító jellegű dolgokat. Pl. itt ez a blog is, ezt is megosztogatom, ugye voltak ezek az energiafogyasztásos- meg bibliás posztjaim...
Ha meg valami kicsit morbid viccet rakok ki, azt meg komolyan veszik.
Hát én tökön szúrom magam...
Érdekes módon, amikor ölik egymást, akár tettlegesen, akár internetes szájtépés formájában, akkor nem félnek a vértől... Akkor mindenki "megb***a a másik anyját a ravatalon, jó kis száraz, sóderes, szögesdrótba forgatott célszerszámmal".
Amikor gyűlölködni kell, akkor mindenki fröcsög, a másik, és családja halálát kívánja, de amikor én rakok ki valami véresebbet, tízévente egyszer, mert én inkább abszurdban utazom, akkor hirtelen mindenki érzékeny lesz, a tömeggyilkos is plüssmacit szorongatva üvölti, hogy mágiára velem.

Én erre meg nem igazán vagyok vevő. Ha nem értenek meg, akkor fölösleges bármilyen módon kommunikálnom velük, mint a kotonstoppolás. Én megpróbáltam mindent, videóztam, blogoltam, posztoltam... Mindig az volt, hogy amit lazaságnak, meg humornak szántam és tényleg nem személyes sértésnek, azt komolyan vette a sok majom, ami meg komolyabb téma lett volna, arra meg köptek magasból. Volt pár videóm vallásról, okkultizmusról (igen, a könyv hatására), filozófiai dolgokról, közéletről, mindenki tojt bele, amikor meg így hülyeségből kiparodizáltam pár GYIK-en felmerült szexuális témájú kérdést, akkor megkaptam arcba, hogy mégis hogy képzelem, hogy ilyen bunkó módon beszélek a szexualitásról, ha olyan ronda vagyok, hogy az orvos sírt fel először, amikor születtem.
Engedélyt kérek kissé szónokian kifejezni magam. Lehet? Légyszi', csak egy kicsit hadd beszéljek úgy, mint egy vezér! Mindig megvonják tőlem a nagyság jogát, most az egyszer...!
A mai magyar nép jelentős része (kortól, nemtől, felekezettől, nézetektől függetlenül) megvezethető (sőt, már inkább megvezetett). Nekem vezethető nép kell, nem pedig megvezethető. A vezethető nép látja a szimbólumrendszert, a logikát. A vezethető népnek nem kell magyarázkodni, mert az alapvető logikával, ami a köznyelvben józan paraszti észként terjedt el, képesek felfedezni, hogy mit milyen szándékkal jelentettem ki. Az én népem ne olyan selejtekből álljon, akiknél már a szobatisztaság is csodaszámba megy! Az én népem legyen elég leleményes! Ha viszont itt mindenki ostoba, akkor nem kell nekem nép és én sem kellek a népnek. Egy nyelvet beszélünk, emberek! Nehogy már bábeli zűrzavar uralkodjon HELYETTEM!

Filmművészeti punnyadás
Munka híján kihasználom az internet előnyeit. Mostanában tetűsok Agymenőket néztem (végre találtam magyar szinkronnal), de két évad után kicsit pihenni kell. Vannak helyzetek, amikor a fárasztó humorból és a Trek-es utalásokból is megárt a sok. Mondjuk az első évadban sokkal "kockábbak" voltak. Már így a 3-4. évadokra többet "koitálnak" (kefélnek), mint tudományoskodnának, lehet, ez is zavar egy kicsit. :-D Amikor geek akartam lenni, volt végre egy sitcom, ami kicsit közelebb állt hozzám témailag, erre elvitték ilyen átlag sitcom-irányba, dugással, piálással, zülléssel. Oké, hogy még most is vannak tudományos utalások, de valahogy fura az egész.
Na, akkor most valami egész más téma kell... Nézzünk Angyalbőrt, szakadjunk a "csempeszobában FELNEVELTETETT, tetves, mocskos, rabló Mari nénin"! Tube-ról leszedték, biztos a buzi jogok miatt. Na, akkor böngésszünk (térbeli alakzatokat vizsgálóknak: gömbésszünk, hehe) azon az oldalon, ahol az Agymenők van...! Találtam egy jóval komolyabb sorozatot, a Négy páncélos és a kutyát. Már anyáméktól hallottam róla pár éve, de most jutottam el odáig, hogy belenézzek. Bár a komolyabb dolgokat nem preferálom, ez kifejezetten szórakoztató sorozatnak ígérkezik. Az elején, amikor még ilyen kis zsebpiszok volt a kutyus... *.* Mint az Ektóre most (kb. hetven kutyaévvel a háta mögött), bár ez kákabelű, az a németjuhász-kölyök pedig eléggé rászolgált a Gömböc névre.
:-D
Kutyabolond vagyok és Sabatonon nőttem fel. A szóban forgó sorozat egy páncélos-egység és egy kutya történetét mutatja be. Már csak egy kávét kérek. :-D Mint a Gyilkos játszma c. VOY-rész... Az egyetlen, amit cím szerint ismerek. XD Na, jó, a Vérláz c. epizódról is vannak emlékeim...
"Vérláz- a logika halála,
Pon'Farr- a tökély hibája.
Vérláz- hétévente egyszer,
Pon'Farr- nincsen rá ellenszer..."

2014. január 14., kedd
Dolgozom a saját Dead Snow-mon.
Nemrég említettem, hogy saját zombis filmen koncentrálok, mert szeretném magam kipróbálni egy kicsit komolyabb műfajban is, ha már humoristának csapnivaló vagyok.
Már néhány kellék meg is van, de még a zombi arcához kell kitalálnom valamit. Oké, hogy alapból sem vagyok szép látvány, de az alap arcformám felhasználásra kerül a civil karaktereknél. :-D Elkezdtem horgolni, maradt még egy marékkal abból a drapp fonálból, amiből a redős fülvédőt dobtam össze. Ha sikerül, meglesz az alap, akkor valami festékkel "kidekorálom", hogy le ne másszon róla az anyag, hajlakkal lefixálom, azt' cső. :-D
Viszont amivel tényleg haladni kéne, az maga a történet. Ott tartok, hogy a zombinak jeleznie kell ottlétét a civil felé (ehhez is van két felhasználható elemem), de konkrét jelenet még nincs.
Pedig pont az kéne... Mindegy, írogatok, aztán hátha lesz belőle valami...

2014. január 13., hétfő
Munkaügyetlenség...
Tegnap bennvoltam melóügyön, megint a szokásos párbeszéd.
-Nincs most munka, de majd szólunk.
-Valami tanfolyam esetleg?
-Az sincs.
-Mindegy, viszlát.
-Viszlát.
Mondjuk ráérek, munka híján be tudok menni, de hogy a sok ember közt nyomorogni fél órát a buszon, visszafelé szintén, meg benn melóügyön is a sok ember... Szorongás-biztosíték: 1:0...
Sok hülyével, akik a vloggereket szidják, hogy mé' nem mennek melózni, meg kéne ugyanezt csinálni. Nem is ugyanezt, sokkal drasztikusabban... :-D El kéne venni tőlük a tabletjeiket, okostelefonjaikat, meg a franc tudja, milyen kramancaikat, a szülők általi pénzzel való tömést is befagyasztani, aztán elküldeni őket a nagy büdös semmiből Odin háta mögé munkaügyre, hogy hallgassák a betanult hápogást, hogy "Nincs munka, élj, amiből tudsz, vagy dögölj meg!" Még a Kraftwerk Roboterében is több élet van, gyerekek... :-D
Az a baj, hogy az ilyenek mindig valakinek a valaga végei, mindig van csókjuk valahova. Az egyik környékbeli gyárba is csak a valakinek a valakijeit válogatták be, nem számít, ha se végzettség, semmi, ha analfabéta vagy, de a főnök unokahúgának a nagybátyjának az öreganyjának az osztálytársának az ükunokája, akkor te leszel az isten.

Megint Nyaló Világ lesz...
"Való Világ"... Már a címe is megtévesztő. Ha valaki a tényleges VALÓ VILÁGOT akarja látni, az menetfelszerelésbe rendeződik és kitolja a belét az utcára. Az utcára, ahol az emberek inflációtól kedvetlen tekintete soha nem találkozik a másikéval, ahol bokáig lehet gázolni a kukától egy lépésre a csikkben és a szemétben, ahol arra, akinek apuci megvette a dögnagy BMW-t, már nem vonatkozik a KRESZ...
Érdekes, hogy "Való Világ" címen akarnak az emberek arcába tolni egy megrendezett valamit, melyben csak az ország -elnézést a kifejezésért- díszbuzi részét mutatják be. Ha annyira "való világ" lenne, akkor nem csak ilyen cicafiúkat raknának bele, hanem mittudomén, ilyen hetvenéves,fogatlan néniket, elhízott, hobbialkoholista kamionosokat, pár punkot, meg akár baltásgyilkosokat is. :-D Kéne bele egy punk, meg egy bonehead, nem is kéne megrendezni, lennének olyan balhék...! :-D
Forog a propagandagépezet... Ennyi erőből csinálhatnék egy műsort a BMI gyártmányú hathúros szomszéd-idegelő kézikészülékemről "Ibanez" címmel. Így viszik tovább azt, amit múltkor a káinos-ábeles témában mondtam. Ha belenevelik a sok hülye tinibe, hogy márpedig ez a való világ, akkor a végén mindenki ilyen dolgozni nem akaró, testéből megélő díszpéldány lesz, mindenkiből "sztár" lesz.
Az én szótáramban a sztár már sajnos nem a jófej színészt/énekest jelenti, aki ténylegesen jó példát mutat a rajongóknak, mert már alig vannak olyan "sztárok", akiknek nem az a szuperképességük, hogy az emlőjüket mutogatják havonta valamelyik bulvármagazinnak. Oké, Rózsiék biztos mondanák, hogy a Button meg a Hamilton mittudomén, jótékonykodni járnak, de két F1-es versenyző az egész celeb-kollektíva ellen olyan, mint páncélos ellen az integetés.
Az ember alapvetően "talpnyalásra" született. Az ember főemlős. A főemlősök közt sok majomszerű faj található. "Utánozás majomszokás"- tartja az ősi rigmus. Az ember utánzással tanul járni, beszélni, enni, a felnőttfilmeknek hála még talán szaporodni is. Az embernek kellenek példaképek. Olyanok, akik szimpatikusak, lehet hinni nekik, szóval ha én HBL-részegen, koccintósüveget lóbálva ordítanám, hogy "NE IGYÁÁÁ!" , nem lennék megfelelő a példakép szerepére. :-D Példaképválasztásnál előny, ha az alany nem egy szétdrogozott agyú, közönségét magasból ignoráló pöcskarnis, vagy egy kákabelű, rózsaszínbe öltöztetett "alfahím".
:-D
Ha már van egy sztár, azt a menedzserek elküldik "jótékonykodni". Persze az egész stáb megy utána. Emberek! Mi olyan nagy hír abban, hogy mittudomén "Brad Pitt kolbászzsíros kenyeret vitt az etiópoknak" ? Aki ekkora sztár, attól ez már természetes, nem? Ha már valaki elérte, hogy a csapból is ő folyjon, akkor ez neki smafu, más boltba jár, ő meg jótékonykodni. Szupermenek a nép szemében, csak nem hordják kívül az alsójukat. Akkor egy kis jótékonykodás, az légypiszok! Minimum gonosz atomtudósokkal kéne élet-halál harcot vívniuk a Föld jövőjéért, nem? :-D

A szürkeállományom is belezöldül a sok furcsaságba.
...De nem baj, a fehérállománnyal együtt legalább fradistának nézhetik majdan az agyamat, midőn halálom után tudományos célra felajánlom. :-D
A humor művészetét elég széleskörűen tanulmányoztam. Láttam már sokféle kabarét: zenéset, politikait, szóvicceset... Sőt, még egy magát "kabarérocknak" tituláló zenekart is a kedvenceim közt tudhatok. (A filmvásznon kívüli parodisztikus zenéket már meg se említem).
Megszállott Trekker vagyok és filozófia és az okkultizmus is érdekel egy kicsit.
Furcsaságok tekintetében már sokatlátott veterán vagyok, hiszen magam is elég furcsa és ellentmondásos létforma vagyok. Az elmém már úgy be van készülve, hogy csípőből osztom a sok bődületes ökörséget, ma pl. az egyik haver feldobta, hogy napok óta túrós-tejfölös cukrot csócsál, mire én csipkelődtem, hogy "mert minden túrós f***t a szádba veszel". Ilyen és ehhez hasonló, persze nem csak az obszcenitást boncolgató, válogatott tahóságok és fárasztóan agyrágó szójátékok nagyjából félóránként születnek, ha valamelyik elvont haver dob témát, akkor percenként is megeshet. :-D
Egyik nap szomszédoltam anyámnál, nézte ezt a sztáros szutyadékot. Gázeke hadirokkantkodott, a testvére pedig orvosnak öltözve, de báránykakis kézzel tunkolt össze neki valami levest. Mire én hoztam a formám:
-A világ első roma Mengeléje!
Eközben Gázeke arcon löttyintette a "szakács-méregkeverő" kisiparost egy pohár vízzel, mire én folytattam az előző gondolatmenetet:
-Csak a savat itt az ő szemébe öntik. :-D
De ahogy nincs tökéletes bűntény, úgy tökéletes elme sem létezik. Még a legedzettebb, legjobban képzett elmét is ki lehet égetni.
Alapesetben napi szinten találkozom valami elvont szójátékkal, hülye viccel, amin fél-egy percig szakadok, de annyi.
Ma viszont ért egy olyan hatás, hogy effektíve 10-15 percig facepalm-ezve visítottam a röhögéstől, azt sem tudtam, melyik kezemmel szorítsam a homlokom, meg legszívesebben a fejem vertem volna azt asztalba a lófarkamnál fogva, ha nem féltem volna attól, hogy anyám a másik szobában felébred az iszonytató hangzavarra. :-DDD Sikerült olyan szinten lebénítanom az idegrendszerem, hogy még most is rebootolnak az agysejtjeim. :-D
A legelvontabb egyén, legbetegebb humor kedvelője, akinek a Szerb film az egyik kedvenc VÍGJÁTÉKA, végre átélte a "tökön szúrom magam" érzést...

Uralkodj, ember, de előtte oszd meg!
Vannak bizonyos jóakarók, akik hülyének mutatják magukat, holott nem ostobák, csak szimplán sunyik. Engem próbál egy ilyen majom, ha csak közvetve is, összezavarni, megfosztani a becsületemtől és a hűségemtől.
Én meg vagyok olyan állat, ha valaki betámad, akkor én rögtön a szöges ellentéte leszek. Lesarkítva: ha belémkötne egy néger, akkor onnantól fehér csuklyában járnék.
Ez az ellenségeskedés viszont ütné a legfontosabb "eskümet". nem elég, hogy szószegő, becstelen tetű lennék, ezen kívül mindennek ellentmondanék, amiben hittem, ami kihúzott a legnagyobb lelki trutyikból, tehát nemhogy nem próbálnám meg "visszaseedelni" a lelki kapaszkodókat, de még ellene is fordulnék annak, aki "feltöltötte".
A kedves jóakaró ért a lelki hadviseléshez... Össze akar zavarni. De nem számolt azzal, hogy fontossági sorrend is van a világon. Egy ellenség iránti gyűlölet, vagy az életemet vezető elvek, és az ezen elvekhez köthető személyek iránti tisztelet és hűség? Nem kérdés, hogy merre nyílik a kacsa csőre...
Úgyhogy sajnálattal jelentem be, hogy KITARTOK.
Nem adom fel a pozitív érzéseimet a negatívakért.
tlhIngan mang jIH!

2014. január 12., vasárnap
Alma helyett Longinus lándzsája
A néphit szerint kísértést csak jó dolgokkal lehet eszközölni. Na, erre rácáfolnék...
Van egy internetes "ősellenségem", aki ahol tud, belémköt. Nos, ő kicsit kreolos bőrű, nevezzük nevén: kisebbségi.
Néha szerencsém van, hetekre lekopik, de amikor feltűnik a színen (néha anélkül is), késztetést érzek, hogy beröffentsem az ideológiai "Egyesült Mező-Gépezetet". Az előbb pl. kilinkeltem a frászoldalra a Landser Zigeunerpack-ját (Kisebbségi-falka). Most meg az egyik régi kedvencemet, a Sturmführert bőgetem tőlük. Mondjuk az első gondolatom linkelés szempontjából egy Divízió-dal lett volna, ők sokat csesztették a kisebbséget, de a Landser azért kicsit irodalmibb és minőségibb zenét tolt...
Feljönnek a régi emlékeim... Amikor a Rechtsradikal-ra trappoltam tizedikben suliba... Amikor Maris a zenekar megnevezését, a Landsert linzernek értelmezte... :-D Sokat emlegettük a büfénél, ha összefutottunk, hogy "Mi van, Maris/Marcsi (attól függ, melyikünk mondta), eszel egy Landsert?" :-D
Rühellem magam, mert egy kis ellenséges aktivitással ki lehet zökkenteni az elméletileg jól felépített toleranciámból, abból, amit tizedik második fele óta fenn tudtam tartani. Mondjuk, lehet, csak azért "menekülök" az NS-zenébe, mert az ad egy kis virtuális vállveregetést, hogy "Mo'nIQ, te sokkal jobb és becsületesebb vagy, mint az az ostoba, kötekedő aljadék!", ki tudja...
De nem akarok "visszaesni"... A kedvenc Trek-karakteremet fekete színész játszotta, a kedvenc bandámat kitiltották oroszoktól, mert NS-nek titulálták őket (már tele van ezzel a tökük), és én sem a kedvenc karakterem, sem a kedvenc bandám ellensége nem akarok lenni. Igazából senki ellensége nem akarok lenni.

Vallásos gondolatok.
Mint kívülálló, kicsit dumálnék ilyen vallási témákról.
Oké, félig-meddig punk vagyok, egyszerűbb lenne belinkelnem a Rózsaszín Pitbulltól Az isten b@ssza meg!-et, de azért próbálok kicsit kulturáltabban megnyilvánulni, mert félig-meddig Trekker is vagyok.
Egyik haverral beszéltük ki annó Villás Béla kapcsán a Biblia-témát, igazából engem nem nagyon érint, ateista vagyok (nem a templomgyújtogató, zenésztársát feltrancsírozó norvég trú blekmetálos fajtából), de azért vannak fura dolgok a keresztényeknél. Kereszteléseknél a legtöbb pap fordított keresztet tolt a kisgyerek fejére a szenteltvízzel. A fordított kereszttel kapcsolatban nem feltétlenül az ellenpéldának felhozott észak-európai zenészekre kell asszociálni, ugyanis a fordított kereszt nem több egy stilizált kardnál. Szerintem, mivel lefelé ágazik el, jelentheti az életfa gyökerét, az alvilágot is, valamint az alvilághoz imádkozó embertest stilizált alakja is lehet, ha abból a szempontból nézzük, amit a diri a fejünkbe vert, amikor még csak egy konzervatív néprajztanár volt. Na, "lefelé imádkozó" fegyverest akarnak faragni szerencsétlen csecsemőből a papok. :-D Már jól kezdődik. Valamint olyanokat mormoltak szerencsétlen gyerekekre a papok, hogy "Bűnben fogantál, bűnben is kárhozol el!" Így belezavarni egy TEHETELEN, fejlődő szervezet energiáiba! Az alvilág fegyverének jelképével megbélyegezve, bűnösnek kikiáltva... És Jézus minden ember bűneit elvitte a túlvilágra... Ez elég lehetetlenül hangzik...
Még belekezdhetnék a tízparancsolat abszurd dolgaiba is, de akkor még jövőre is itt körmölnék.
A másik dolog, mindannyian ismerjük Káin és Ábel történetét.
Tegyünk egy rövid kitekintést a médiába: buzis külsejű popsztárok özönlötték el az egészet, pár évre rá a fiatal fiúk 85%-a buzinak maszkírozza magát. Egyre több valóságshowban, filmben,
és egyéb szutykokban mutogatnak divatmelegeket. (A normálisan viselkedő melegekkel nincs problémám, nem vagyok homofób).
Ugyanez a helyzet a Bibliával, csak ott homár popsztárok nyáladzása helyett "csak" testvérek ölik egymást. A Biblia elég divatos olvasmány volt régebben, divatosabb, mint ma a Szürke ötven árnyalata, szóval ha Áin és Kábel, izé, Káin és Ábel marakodása benne volt, akkor az emberek tudat alatt, akaratlanul "bemagolták" a bajtársiatlanságot.
Végül egy kicsit a sátánizmusról, erről is sok téves információ kering a neten és közszájon egyaránt, egy kicsit eligazítanám ezt a pár olvasót...
-Az első, amit érdemes tudni, a "sátán" szó eredete. Semmi köze nincs ahhoz a kecskefejű-bikalábú, vörös bögyös fazonhoz, akit ördögként emlegetnek. A sátán eredetileg ellenfelet, ellenséget jelentett. Ezek szerint bárki sátánista, aki a legtöbb filmben az ellenségnek szurkol. :-D Akkor én is az vagyok. :-D
-A sátánisták (mármint akik a keresztény isten ellenségének "szurkolnak") nem gyilkosok, vagy bűnözők. Aki "sátánista indíttatásból" ölt, áldozott, lopott, rongált, vagy a bánat tudja, mit csinált, az NEM SÁTÁNISTA. Az ilyenek csak simán gyilkosok, tolvajok, vagy huligánok. Az igazi sátánisták nem ártanak embereknek, mert nekik csak a keresztény isten pofája nem tetszik, valamint az, amit a hazugságokra épülő Biblia és az álszent egyházak nyomatnak a birkanép fejébe. Nem szeretik, hogy "felső hatalmak" ugatnak bele az életükbe, ők maguk szeretik eldönteni, hogy most éppen paráználkodnak-e a párjukkal egy jót, vagy hogy burkolnak-e valami döglött állatot húsvét előtt. Elsőre egoistának titulálnák páran az ilyen viselkedést, de én inkább autonómnak mondanám. Vannak amúgy "sátánista alaptörvények", amik kimondják, hogy másik ember életét és vagyonát nem szabad elvenni. Ez is beleugatás az élebe, de jóval becsületesebben hangzik, mint a "ha lefekszel a pároddal, azzal, akit szeretsz, akkor egy rohadt parázna görény vagy!", nemde? :-D Van még törvény arról is, hogy idegen helyen alázatosnak kell lenni, de ha bosszantó idegen megy a te portádra, nyugodt szívvel kirakhatod, mint a macskát.
Ilyesmi már velem is volt. Volt itt a faluban egy nem túl igényes család, egyszer a gyerek rámakaszkodott, amikor jöttem haza boltból, ki volt rakva valami rágcsa nekünk (a családnak) tálba, a kölök belemarkolt, azt' tömte magának zsebre. Kimentünk focizni, de nem tudott értelmesen játszani. Effektíve egy agresszív pöcskarnis volt az a kölök. Egyik nap mondtam, hogy itt ilyen viselkedésre nincs szükség, második nap is elkergettem, harmadik-negyedik nap már tolnom kellett az ajtót, mint a dedóban, mer' rontott volna be. Leüvöltöttem a fejét, kitoltam ajtóstul, azóta szerencsére hanyagol. :-D Úgy néz ki, ebből a szempontból is sátánista vagyok... :-D
Mindenesetre nem szeretném magam vallásilag lekötni, sem Istenhez, sem Odinhoz, sem a Sátánhoz. Szabad akarok maradni, és a saját szimbólumrendszeremben akarok hinni.

2014. január 11., szombat
Öregasszony a lánctalp alatt-recsegés
Az (is) a probléma a mai generációval, hogy stúdióminőségű, mégis hangulattalan, egykaptafás, üres zenéket nyomnak az arcukba. De ez nem csak a zenében van így, a filmek, a játékok... Minden elvileg szórakoztatási céllal készült produktum...
Büszkeséggel tölt el, hogy én még hallgattam kazettáról is zenét. Az Eddát is kazettákról kezdtem el kóstolgatni még 12-3 évesen. Tudtam, hogy kb. milyen az az Edda, csak még konkrétan nem ástam bele magam a munkásságukba, kezdő rocker voltam még nagyon. Előtte meg csak kazettás megoldás volt, de akkor még nem voltam ilyen csörömp-buzi, mint jelenleg. :-D Én még tudom, mit jelent, ha bekapja a magnó a szalagot, volt sétálómagnóm is, ami kegyetlenül gyötrő tudott lenni, ha merült és "húzta". :-D
Sőt, rádiót is hallgattam régen, amikor apám barkácsolt valamit kinn a műhelybe', én meg kibic-módban üzemeltem, ott is volt recsegés-ropogás hangilag ezerrel. :-D Meg amikor még nem volt tányeros megoldás tévére. M1, Retek, Veres-kettes, egy szlovák adó, meg talán két osztrák. Azt' amikor higanyos libafos volt a magyar adókon, átnyomtuk mindig mittudomén, a "Markinzára" (vagy mi a túró volt a szlovák), az is interferált, hangyázott, mint állat, meg asszem', a Veres-kettes volt még, ami hangyásabb volt. De valahogy jobb műsorok mentek akkor. Rex felügyelő, Mirigy, Magellán, Tegnapgellán... (Bocs, ezt el kellett lőnöm). Sőt, az Aktív sem ilyen bulvár hányás volt, mint most. Most meg... Valamelyik sógoradón az izét függtük, a Rejtélyes igazságokat, apám a képi világot értelmezte, én meg -akkor már Rammstein-talpnyalóként- a szöveget. :-D
Digitális átállás, régen volt 4 adó, tudtunk, mit sasolni, most 15 csatornán nézhetjük a reklámot meg a higanyos libafost. :-D Röhej, de ez van.
Megosztanék most egy videót, amit a mai naposcsibék úgysem értékelnek, de nekem kifejezetten tetszik. Hangulatos, épp eléggé odaverős, mégsem vödörbehörgős, egyszerre kifinomult és vad. Olyan, mintha klingon népzenét, vagy valami klingon operát hallgatnék. Lehet, hogy a minősége nem olyan, mint egy "vadiúj Justin Bieber-klipé", de ez így tökéletes.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)