A Mardel-Direktíva

Megint néztem egy kis kabarét, mert a régi humort legalább a ma divatja nem tudja szétcseszni.

Lehet, hogy sokan szidják a régi humoristákat a származásuk, pártállásuk, vagy bárminemű mondvacsinált "probléma" miatt, láttam olyat is, hogy szegény Hofit sarazták egy bohózata alatt mindenféle irreleváns politikai témával, hogy mekkora egy szemét volt, a színpadon szidta a rendszert, közbe' meg csontig benyalt.

Sasékat meg azt hiszem, zsidózni/cigányozni szokták, meg komcsizni, mert annó a Veres Kettes adta a műsorukat.

Sok kirakatlázadó szidja a régi kabarésokat, közben a divatos tévécsatornán a divatos sztendaposokat bámulja csorgó nyállal, de ők igenis nagy lázadók, tévét sem néznek. Ez kicsit abszurd, de ebben az országban minden előfordulhat.

Én kilógok minden sorból, sőt, reflexből rá is teszek egy-két lapáttal, mégis képes vagyok sípolva, visítva röhögni, ilyen Mardel-esen a régi kabarésok művein. A végén már a hasam szétszakad, taknyom-nyálam egybefolyik, megnyákosodik a torkom, minden kínom lesz, úgy szétröhögöm a fejem.

Lehet, hogy túlságosan tekintélyelvű vagyok, a Trekből megszoktam, hogy akin piros egyenruha van és Picardnak hívják, az a kapitány, aki a színpadon áll/ül/fekszik és bohózatot ad elő, az meg a humorista, de ez van. Tőlem lehet az ember civilben egy adócsaló, besúgó, kreolbőrű megélhetési bűnöző, sőt, akár maga Fek'Ihr is, a klingon mitológia ördögalakja, a színpadon a humoristát látom benne, ha vicceset mond, vagy csinál, röhögök rajta értelemszerűen.

Nálam a röhögés egy olyan tényező, amit még a vulkáni Kolinahr tanítással sem lehetne belőlem kiölni, és nem is fogok sehogy, mert jó érzés. Nem fogok azért befásulni, mert "jajj, XY humorista ezt, meg ezt csinálta civilben az átkosban, most meg kell vetnem a humor mindennemű formáját".
Nem tartom bűnösnek magam azért, mert szeretem a humor legtöbb formáját, még az ordenárét is. Ez az én Elsődleges Irányelvem, az, hogy nem számít, ki fia-borja áll a színpadon, ha tetszik, amit csinál, képtelen vagyok gyűlölni.

Mint tavaly a svéd kisfilm tárgykörében. NÉHÁNY svéd csinált egy filmet, melyen NÉHÁNY jobbos magyar jobbosként van feltüntetve, amin SOK magyar felkapta a vizet, és szerintük MINDEN svéd "magyargyűlölő, liberális féreg". Na, erre elkezdtem számolni a kedvenc svéd előadóimat, valami 5-6 bandát tudtam kapásból felsorolni. Akkor sem tudtam gyűlölni a kedvenceimet csak azért, mert egy Turulherepörkölt88149323 azt írta egy netes fórumon, hogy "minden svéd magyargyűlölő féreg". Én a mai napig hallgatom a kedvenc svéd bandáimat, mert nemhogy nem ártottak nekem, de olyan zenét csinálnak, ami kifejezetten tetszik. Sőt! Magyargyűlölő megnyilvánulást sem láttam/hallottam tőlük.

Sok az ügyeletes megmondóember, aki azt hiszi, hogy egy kis kirakatlázadás által okosabbnak tűnhet, de... Az ő "lázadásuk" csak uszítás. Mint az a tipikus internetes fotelforradalmár-fogás, hogy összegyűjti a főhülye a többi hülyét, hogy egy kiválasztott "ellenfelet" gyűlöljenek kollektívan, mert már csak ezek a negatív dolgok hozhatják össze őket. Már nem a közös érdeklődés, vagy a közös kedvenc formálja a társaságokat, hanem a közös "ellenség".

Most elképzeltem, hogy a kétezer-valahányszázas években két magyar űrharcos beszélget:
-Te, Józsi! Nem jösz egy jót háborúzni a Hottentotta Unió ellen?
-Aztán miért mennék?
-Hát, gondoltam jó lenne együtt világot látni, egymás mellett lépdelni a sorban, együtt énekelni a tűz mellett, mint az igazi barátok.
-Á, kösz, kihagynám, flottám sincs...
-Kár, pedig olyan jó lett volna irtani egy kis hottentottát... Aprítani őket, gázolni a vérükben.
-Na, várjál, Lacikám, már videótelefonálok is a flottám parancsnokainak!