Na, sorra derítem fel a hasonló témában íródott műveket... Nem akarok hülyén meghalni.
Na, vegyünk egy kis Végzet őreit, meg egy kis Helyőrséget, utóbbiból vonjuk ki a zombikákat, dobjunk le a mapra pár fegyelmezetlen, menekülő friccet és kész. Nem sikerült szerintem még annyira kultikusra sem, mint a Végzet őrei, mert hiányoltam a hangulatot.
A lényeg az, hogy bemenekültek egy bunkerba, ahol a középkorban tömegsírba rugdalták a pestiseseket, vagyis a helyen, ahol a komplexum épült. A bunker alatti alagútrendszerben mindenki megőrül.
A menekülők... Nem elég, hogy hajtja őket az antant, még van köztük egy labilis elméjű gyógyszerfüggő is. Na, így aztán szépen lassan elkezdik levadászni egymást az alagútban, hallucinálnak, egymásban látják az ellenséget, lőnek a semmire... Néha felvillan pár kép, hogy tök vidáman mászkálnak ilyen napsütötte nyári tájon, de a végén derül ki ezeknek a snitteknek a lényege.
A végére csak hárman maradnak, a drogos, egy viszonylag épelméjű és egy kiskölök, aki fel akar nőni a feladataihoz. A kölök és az ép elkezdik fölfelé kiásni magukat, a kölök kijut, az éppel meg elkezd dulakodni a drogos, de sikerül az épnek kijutni, vigaszdíjként bedob a drogosnak egy gránátot.
Végül a bevágásokból összeáll a kép: az ép emlékeit láthatjuk: az osztag részt vett pár dezertőr kivégzésén, tömegsírba rugdalták őket, vigyorogva pózoltak a hullaheggyel. Itt döbben rá, hogy ők sem voltak különbek, mint akik a betegeket, akik közül sokan éltek még, megkínozták és eltemették. Ugyanolyan gyilkosok, ugyanolyan mészárosok voltak ők is, a hallucinációt pedig a félelem és a bűntudat okozta (kivéve a drogosnál, nála az a sok rohadt tabletta).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése