Ma voltam megint a hápogiknál, annyit mondtak múltkor, hogy januárban menjek be, hát bementem (apám bevitte a nagyanyámat a kórházba, anyámat meg a tanfolyamra, úgyhogy útba esett a munkaügy is). Fél-háromnbegyed óra ácsorgás az objektum előtt a sztálingrádi klímában egy rakat ember közt, szabályosan egymásba ért a tökünk, majd irány befele. Végre behívott a nő, elkezdi, hogy mivel november 11-én töröltek, most is 11-e után kéne bemennem. Na, mondom, laza, jól rábuktam a cicire ezzel is... Valagára verhetek a pénznek jövő héten buszügyileg.
Tegnap meg kicsit megbomlott a székem szerkezeti integritása, de nem törődtem vele. Ma reggel, amikor kicsit beültem, hogy töltöm a telefonom a nagy túrára való tekintettel, majdnem hátracsapódtam (szerencsére a hasam elől van, az volt az ellensúly, hehe). Kiesett a csavar a támla és az ülőke közül, úgyhogy kicsit lambadáztak a hátsó lábak... Akkor még túl fáradt voltam, hogy nekiálljak itten javítási munkálatokat végezni, úgyhogy most hoztam be a lemaradásom, erjedt gyümölcs hatása alatt álló ősembereket megszégyenítő, felettébb logikus, modern módszerekkel.
Benyomorgattam az áthidalót a lábba (érdekes módon az meg az első lábból jött ki, holott a hátsóknál volt a fő probléma), feltettem a széket a másik székre, amin a satu van (amit régen kameraállványnak használtam), alábújtam a csavarral, beigazítottam, közben anyáztam, mint minden igazi munkás, majd jött a világ legakkurátusabb, legszakszerűbb megoldása: a késem markolatával BEKALAPÁLTAM a csavart. :-D
Nem túl logikus, de legalább már nem potyog szét alattam. :-D Nem röhög! Még talán nálam is öregebb ez a trón, csoda, hogy nem korhadt még el... Főleg, amikor babételek után ülök rá gépezni... :-DDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése