Na, gyerekek! Még életemben nem tetszett ennyire bénázásból adódó játékbeli halandóság, mint most. Egész teherbevert életemben túl büszke voltam, nem tudtam veszíteni.
De ma kicsit nevelődtem. :-D
Valami két-három pályát, vagy mifenét sikerült leszednem, az egyik az észak-afrikai, amiben az orromig se láttam, a normandiai, amit elkezdtem szétfüggni, valamint a harmadikat még nem próbáltam.
Ahogy ismerkedtem az irányítással, a fegyverekkel, az ellenfelek megközelítésével... Áhh, gyönyörű érzés! (Igen, fene azt az elborult, állatias, beteg ösztönlényi belemet)! Hamar rájöttem, hogy ott csak akkor van gáz, ha bedobják mellénk, ha kifogy a skulló, lehet még tussal csapkolódni. :-D Tök poén. Meg az is, ahogy bénázásaim közepette nyálcsorgatva szidom a mobokat... "Takarodjatok haza káposztát zabálni! Pusztuljatok, kiztyák! Gyere, te Schweinhund!", hogy az anyanyelvükön anyázhassak nekiik, meg ami hirtelen eszembe jut. :-D
Igaz, el vagyok akadva még nagyon az elején, ahol jönnek a tetvek Tigrissel a malomhoz, tíz próbálkozásból tizenötször leszednek, mint a torrentet, vagy épp missön féjld van, de majd belejövök. Az elején még a kanálisból se tudtam kimászni, egyből földbe, vagyis vízbe döngöltek. Menni fog ez, mint az ágybafosás. :-D A grafika egész jó, legalábbis szerintem, technikai fejletlenségemből adódóan nem vagyok ilyen modern cuccokhoz szokva, sz'al belépni a modernizációba tökéletes választás.
Attól függetlenül, hogy mindig a lőporszagú fűbe harapok, tetszik.
Azért fura, hogy a Primo Victoria (Elsődleges győzelem) szól erről a helyzetről, én meg folyamatosan veszítek. :-D
Hát igen, "Mert ők a páncélos elit, versengésre születtek, soha vissza nem fordulnak... A fantom hadosztály!" -hogy egy másik Sabaton-dalból idézzek.
Na, mindegy, megyek, megnézem, mi az a harmadik cucc, ha elindul, elindul, ha nem, megyek vissza, a németek helyett meg harcolok a malommal, mint az az őrült fazon, az a Don Quiote, vagy hogy írják, a vályogtéglák ugyanis nem lőnek vissza... :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése