Lelki megingások vannak megint...
Amikor a múlt gonosz árnyai nem akarnak megdögleni, bármivel is próbálkozzak, amikor -mintha az egyesült mezők hatása alatt mindig felélednek ezek a rohadt szörnyetegek... Nem is kell nekem ilyen cuccokat néznem, a gonosz ugyanis már nem a vásznon van...
Most jöhet a szokásos sablonos szöveg, hogy jajj, meg kéne tanulnom együtt élni a múltammal, meg elfogadni, lepacsizni azzal a részemmel is, de nem megy az olyan tetű könnyen. Már volt pár alkalom, amikor előjöttek ezek az érzések, most is ez van.
Hiába akarok erős lenni, hiába koncentrálnék a közelebbi múltam és a jelenem dolgaira, a múlt mindig kimászik a sírjából, mint valami istenverte zombi.
Ez sokkal rosszabb, mint az árészi felem, azzal legalább a punk felem dűlőre tudott jutni. És még múltkor azt a felemet tartottam rossznak... Mondjuk azon a felemen fel tud kapaszkodni a múlt. Azt a felemet meg tudja fogni. Amilyen erős, olyan sebezhető. Tudom, erősebb pólusokat kellett volna építenem, de parancsra személyiséget építeni nem tanítottak meg a suliban. A gepárd is a gyengébb antilopot találja meg... Ha a múltam erőt és hősiességet ígér az árészi felemnek, az biztosan lemond a javára, és akkor már csak egy lépés a punk felem elpusztítása és a teljes személyiségem beuralása.
De hogy kerültem egyáltalán olyan dolgok közelébe, amik felerősítik a régi érzéseimet? Oké, egy kicsit mindig érintettem az olyan dolgokat, de az csak a polgárpukkasztó humorom és beteges érdeklődésem miatt volt, ilyen mértékben viszont csak akkor, amikor hasonló kilengéseim voltak.
Tudom, hogy a múltam árnyai közé nem kellenék, mert már akkor is tudtam, amikor eldöntöttem, hogy akkor ez már a múlt kategória, de...
Ha alávetném magam a múltnak, akkor megszegném a jelennek tett fogadalmam. Ha tartom magam a jelenben, akkor örökké balhézhatok a múltammal. Úgy van, nincs még eléggé szétszakadva az elmém!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése