Na, úgy néz ki, mégse lesz semmi a mából. Julis lemondja, vagyis arra utaló kijelentést tett. Én meg rávéstem, hogy azért jó lenne eldönteni, mert abból, hogy "nem hinném, hogy áll még, vagy nemtom", nem tudok értelmes választ kivenni. Bináris elmém van, vagy igen, vagy nem, de az ilyen "vagy nemtom" válaszok értelmezhetetlenek számomra.
Rávéstem, hogy azért illene minél gyorsabban eldönteni, hogy mi lesz, mert ha este jön rá, hogy mégis jó lenne ütközni, akkor már nem tudok odateleportálni.
Lehet, mindjárt megköszönöm, hogy sokadszorra is eljátszotta a becsületem, meg hülyét csinált belőlem (mégnagyobbat). Nem azzal van a gond, hogy nem tud/nem akar bejönni, hanem azzal, hogy az utolsó előtti pillanatban vés rám, hogy menjek be, az utolsóban meg lemondja. Az ilyen "vakriasztások" miatt fogok egyszer agyérgörcsöt kapni, túlterhelődik a rendszer, szétpattannak az erek a fejemben, azt' kifekszek.
Lehet, meg kéne írnom neki, hogy csessze meg, nekem olyan "barátra" nincs szükségem, aki csak ugráltat, meg folyton kitol velem, de akkor meg én lennék az utolsó, önző, szemét, unter dög. Lehet, én hallgattam túl sok csatametált, de a barátság nálam valahogy nem ezt jelenti. Nem a másik folyamatos potyára ugráltatását, meg a folytonos kicseszést. Inkább döglök meg magányosan, kollektív emlékek nélkül.
Már biztos, hogy elrakom nyárra a pénzt, meg még próbálok gyűjteni hozzá, mert lesz egy esemény, amin jó lenne részt venni... De még nem igen kiabálnám el, mert semmi nem biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése