Én, az önző pöcs.

Az agyhelyvérzés kerülget...
A Panzerkampf-fal kezdtem a napot (a kedvenc szonikus nyugtatómmal), mert Julis lefújta a mait az időjárásra hivatkozva. Most meg a Gyilkos játszma c. VOY-részt nézném, ha nem szakított volna félbe. Most megint a tanulásra hivatkozott. MI A FRANC?! Ha már kétszer hazudok, legalább ugyanazt hazudom, nem? 

Megkérdeztem, hogy akkor minek bolondított tegnap, erre elkezdi, hogy a közös ismerős keverte a fost (aki elméletileg közvetítette Julis szavait). Én meg erre bedühödtem, azt' mondtam, hogy könnyű másra fogni, felelősség nuku, becsület nuku, amire megkaptam, hogy "na szevasz. ha enyit nemfogsz fel.". A szokásos grammarnazi-hozzáállás helyett most nem kötöttem bele a helyesírásába, inkább visszamorogtam neki így szarkasztikusan, hogy köszönöm, hogy ezalatt a pár év alatt megtanította, hogy senkiben nem lehet megbízni, meg kicsit tahóparasztra is vettem a figurát: mondtam neki, hogy nem is csodálom, hogy az előző pasija jól kibabrált vele még annó (amikor szétmentek, Julis nyavalygott neki, hogy ez jajj, de rosszul esett, a srác meg visszaírt neki, hogy direkt csinálta).  

Ha sokszor taplók velem, akkor már én sem tudok vigyorogni a világra, mint a fakutya, elönti a vér a fejem, azt' morgok mindenkire, mint Gömböc a németekre. Akit ellenségnek neveznek, abból ellenség lesz. Akivel bunkók, az mindenkivel bunkó lesz.

Kész. Nem érdekel, ha egy tetves emberfattyú sem áll mellém ezek után. Én mindent megpróbáltam, nem vagyok kompatibilis ehhez a társadalomnak csúfolt lócitromhoz. Naiv liba módjára jól beszoptam, hogy barátok közt létezhet még őszinteség, erre mi vár? Folyamatos átvágás meg becstelenség. Nekem erre nincs igényem. 

Fenrír se sokáig bírta, amikor meg akarták láncolni, le is szakította az egyik isten karját. Én is ilyen leszek. Eddig se voltak az emberek a kedvenceim, lassan már a romulánokat is többre tartom náluk, de most jóval bunkóbb leszek, mint eddig. 

Mielőtt felrobban a fejem, megnézem a fricc-mundérba öltözött haroginok sáskajárását, meg ahogy a klingonok szétcsapnak majd köztük. Mint a Sheldon az Agymenőkből, csak nekem nem a "Szép cica- jó cica, selymes a bundád"-at kell dúdolni, ha szétmar az ideg, hanem minimum a Panzergruppe Kleist indulót. :-D A végén még pszichopata lesz belőlem. Mondjuk még úgy is megérné élni. A magukat teljes mértékben épelméjűnek tartók közt én lennék az egyetlen büszke pszichopata... :-D