2014. február 5., szerda

Szöveg: Kőbe vésett történelem

Ma két vérhányás is született, egy komolyabb és egy paródia jellegű. A sors iróniája, hogy a komolyabbnak lett rosszabb a minősége. :-D
Nos, a komolyabb kicsit polgárpukkasztóra sikerült, de van benne sok igazság. Az első gondolat az, hogy az emberek többsége csak nyomás alatt képes nagy eredményeket elérni, csak akkor tartanak össze, ha baj van. A másik az, hogy sokan szükségesnek tartják, hogy vezessék őket -és ez mindenféle politikai állásfoglalást mellőzően működik. A harmadik, a refrénben megtalálható gonolat pedig az, hogy ha csak lapulunk, a kutya sem fog ránk emlékezni, néha oda kell vágni a rendszernek.

Lánctalp szántotta a földet, szürke volt az ég,
Mégis életben maradt az emberiség.
A legjobb eredményeket úgy képesek elérni,
Ha van egy ideológia, mi őket vezényli.
Mikor a vírusfertőzött társadalom kitaszít,
Egy főprogram szükséges, ami eligazít.
Évszázadokig dacolva idő vasfogával,
Művészetekben hagyott apró lábnyomával.

Zenében és filmekben találkozhatsz a nevével,
Karikatúrán láthatod égbe emelt kezével,
Történelmet kőbe vésni tollpihével nem lehet,
Agresszívan kell fellépni, és a világ megszeret.

Különös nép a mienk, mert vonzónak találja,
Ha egy karakán hatalom küldi a halálba.
Magányába roskad, vagy valakire felnéz,
Teljesen mindegy, mert így is-úgyis elvész.
A működéshez gépeikbe az áramot vezetik,
Embereknél is beválhat, aggályaik feledik. 
Modern fegyverekkel régi bakot lőnek,
Az erkölcs hipotézisei lassan összedőlnek.

Zenében és filmekben találkozhatsz a nevével,
Karikatúrán láthatod égbe emelt kezével,
Történelmet kőbe vésni tollpihével nem lehet,
Agresszívan kell fellépni, és a világ megszeret.

Lánctalp szántotta a földet, szürke volt az ég,
Mégis életben maradt az emberiség.
A legjobb eredményeket úgy képesek elérni,
Ha van egy ideológia, mi őket vezényli.
Mikor a vírusfertőzött társadalom kitaszít,
Egy főprogram szükséges, ami eligazít.
Évszázadokig dacolva idő vasfogával,
Művészetekben hagyott apró lábnyomával.

Zenében és filmekben találkozhatsz a nevével,
Karikatúrán láthatod égbe emelt kezével,
Történelmet kőbe vésni tollpihével nem lehet,
Agresszívan kell fellépni, és a világ megszeret.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése