2014. február 27., csütörtök

Épülhetne már a Nagykövetség! :-D

Most épp a Von Thronstahl-lal ismerkedek, rámjött, hogy egy kicsit komolyabb martialt is bőgessek (a DBS fiktív, helyeként humoros szövegei csak "lezüllesztenek", hehe).

Neki kéne már állni az AmbaSSadoR-nak, de a szokásos dilemmák állták megint az utam: egyrészt itt Abszurdisztánban mindent leszólnak, de még olyan szintű zenét sem tudok csinálni, amit esetleg külföldön elismernének. Oké, nem egy második Laibach akarok lenni, hogy a semmiből felnőjek a nagyokhoz, de nulla tudással nehezebb az egész. A másik dolog a szöveg... Magyarul szinte lehetetlen bármit is írni. Na, jó, vicceset, meg perverzet simán lehet, de komolyabb szövegekre nem való ez a nyelv, legalábbis szerintem. Más nyelveket meg nem ismerek annyira, hogy akár egy dalt is összehozzak (viszont egy mondókafeldolgozás mindenképp lesz valamikor egy idegennyelv felhasználásával).

Szeretnék komoly lenni (legalábbis ebben a projektben), de önmagam adni, kicsit filozofikusabb, szimbolikusabb szövegi elemeket is használni, közel maradni a martial-höz, de mégsem tucatzajt csinálni. Inkább az iparizajos-, meg EBM-es rész vonzana a zenét illetően, mint a komolyzene és a neofolk (lényegesen könnyebb talán EBM alapot csinálni, de abban kevesebb a variálhatóság).

Hiába agyalok... Csak a motiváció, az alkotói kedv van meg, de konkrét szövegek, meg alapok még sehol. Talán az elmém sem merem elengedni, nehogy véletlenül visszatérjen a "régi dolgokhoz", mert a ló túloldalára sem akarok átesni (mondjuk jó, hogy egy olyan projektnél mondom ezt, aminek nevében két szép S-betű díszeleg direkt kiemelve, de az csak az irányt mutatja, az Akelában is emberek zenélnek, nem pedig farkasok). Mondjuk a "régi dolgoknál" sem feltétlenül magukkal a "régi dolgokkal" volt problémám, ami miatt hagytam, hanem az új követőkkel, szóval lehet, hogy maradt is az elmémben valamennyi, amit itt tudnék kamatoztatni, de nem merem.

Neki kéne állni a szövegeknek, de inkább filozófiai dolgok jönnek ki belőlem, de nem akarom nagyon elfilozofálni. Elő kéne léptetnem magam hallgatóból előadóvá, de hiába agyalok, semmi hatása... Ha meg rágörcsölök, akkor csak felhúzom magam. Szóval az akaratot a hajamra kenhetem, ha tehetségem nincs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése