Vannak, akik egymás wallhack-es, vagy milyen anyját szidják a CS-szerveren, kocsmáznak, vagy parkour-öznek, én meg írok. Legtöbbször humorosat, de néha lírait is. (A líraiban is el szoktam rejteni egy kis öniróniát, vagy humorosabb sorokat).
Mindig is egy érzéketlen, barbár pöcsnek tartottam magam, azért nem kapkodok túlzottan a lírai témákért.
Az emberi világ tett ilyenné. Mindig kiközösítettek az anyagiak, vagy a genetika miatt, mindig úgy gondoltam, hogy egy alsóbbrendű ganaj vagyok, nincs jogom olyan dolgokkal foglalkozni, mint az emberek. Líra, szerelem, nyugodtabb témák? Nekem ilyesmikhez nincs jogom! A féreg csak rohadjon meg a Doom2 előtt, élje ki a dühét a pixeles ellenségen! Mert neki csak dühe lehet! (Még azt is megkaptam, hogy én toleráljak mindenkit, holott engem rühellt mindenki).
Pár éve kezdtem érezni, hogy szakadozik a háló, amit rámterített az "evolúció csúcsa". Megtanultam, mi az a barátság, a tolerancia, a becsület és a szeretet.
Mostanában kezdem ignorálni a "hálót", már a puszta létemmel is azt sugallom, hogy mindenki egyenlő. Ha az evolúció nem akarná, hogy egy magamfajta alsóbbrendű éljen, akkor minden bizonnyal meg sem fogantam volna, nem igaz?
Ignorálom a sok majom véleményét, azt csinálok, amit akarok. Ha az érzelmeim csatasorba rendeződnek, akkor ki kell küldenem őket a frontra. A háborút főként szövegben vívják, de előfordult már, hogy rajzban fejeztem ki magam.
Mivel azért még egy kicsit tartok az emberektől, szimbólumok mögé menekülök, gyávaság, de a magyar költők is ezt művelték, ha szorult a hurok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése