2013. augusztus 29., csütörtök

Komolyabb filmek...

Nem vagyok nagy rajongója a komolyabb filmeknek. Mondjuk az 1984-et szerettem (ahogy az azt leporoló Equilibrium is elég jó lett), de amúgy hanyagolom az ilyesmit. Néha elfilozofálgatok, de nem vagyok egy Ghandi, hogy túlzásba vigyem a gondolkodást. Nem vagyok sem okos, sem bölcs.

(Komoly film alatt persze nem az ilyen Titanic-féle nyálcsorgatást értem, halál előtt csókolóznak egy jót, ennyi a történet. Még egy Trek-szintű "unalmas, gépies" sci-fiben is több szenvedély van, gyerekek!)

A Burkot se néztem végig, kispárna-takaró kompatibilis, versenythorkolok a számítógép zúgásával... Amúgy a történet és a filozófiai rész abban rendben van, csak igen szétnyújtották. Ahogy az Éjszakai Portást is, de azt már talán említettem, pedig az is egész jó film lenne.

Most viszont szeretném magam rászánni a Parfümre. Az én kedvenc témaköröm a társadalommal és a politikával való vehemens csipkelődés, de néha kell egy kis modern értelemben vett romantika is. (Eredeti értelemben a romantika nem csak a nyáladzást jelenti, hanem MINDEN érzelem radikális megnyilvánulását, de az evolúció csúcsa ezt hajlamos elfelejteni, és elferdíti az eredeti fogalom jelentését).

Bármennyire is vadállatias vagyok, néha előjön belőlem a Data, a gép, aki ember akar lenni, meg akarja ismerni az érzelmeket... (Bár sokszor lyukat ütnek a lelkemet védő páncélzaton és fájdalmat okoznak, néha parancsba kell magamnak adnom a pengeélen táncolást).

Mellesleg a Du riechst so gut a film eredeti, könyves verziója alapján készült. Ha nem csak hallgatni szeretném Tillt, hanem megérteni is, akkor ez egy jó módszer lehet.

Nem lehet mindig hadihumort meg véres-erőszakos cuccokat óbégattatni. Tudom, nekem a "romantikusabb" filmek jobban ártanak, de ez lesz a jó az egészben. :-D Bátorságpróba Mo'nIQ-módra.

"Mindig csak háború, az élet is egy harc!" /Raubtier/

Na, ha egyik kedvenc zenekarom gondolatát megfogadom, és nem akarok élni, akkor egy kicsit pihentetni kéne az efféle tematikával rendelkező beáramló szórakoztató multimédiás információkat.
 Ha minden igaz, ebben is lesz egy kevés vér, meg ölés, némi misztikummal keverve, de jelenleg még csak spekulatív kritikával szolgálhatok. :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése