Már kb. 13-14, talán 15 éves korom óta foglalkoztatnak az efféle témák, de még nem tudtam, hogy ez mi is pontosan, mifelénk akkor nem volt divat az ilyen flancos filmes kifejezések használata. Az egyik ismerős, amikor áthozta a Saló- Szodoma 120 napját, annyit mondott a filmről, hogy "picit pornográf", mondom, mi van?! Pornót hozol egy fiatal tininek, meg vagy huzatva, bakker? Próbálta kifejteni a műfaj jellemzőit, de ő sem tudott arról, hogy ennek exploitation a hivatalos megnevezése.
Aztán később olvastam a neten az Ilsa-She wolf of the SS-ről, de csak pár szóban, hogy állítólag valami kegyetlen brutális, beteg film, akkor még rákeresni se mertem. Tavaly nyár elején vettem a bátorságot, rákerestem, leszedtem, megnéztem.
Az a film még érettebbeknek sem való, nemhogy egy 17 éves gyereknek! Legalábbis olyanoknak, akik nem látják a humort az ilyesmiben. Akik túl konzervatívak, hogy megértsék: ez művészet. (ÚrKahless, úgy beszélek, mint Vukmir a Szerb filmben!) Jelen esetben a háborút azonosítják a kínnal, a vérrel és az esetleges halállal, és azt mutatják be, hogy akinek túl nagy a hatalma, az élni is fog vele, aki bármit megtehet, az meg is tesz bármit.
Kicsit megbillent a személyiségem, az tény, elég rendesen a lelkembe égett a film, de szeretem, többször is megnéztem.
Aztán még suliidőben olvastam a Szerb filmről GYIK-en, na, mondom, ez jól hangzik, sokat emlegetik az erotika témában, meg hogy mennyire durva, egy próbát megér. Leszedtem ezt is, több országban be van tiltva, naés? :-D Az a jó! Ez is tetszett. Még nevettem is rajta. Amilyen fejet vágott a rendőr, miközben matyizott a főhős feleségére, mint a zombi a Dead Snow-ban, amikor a belein hintázik az emberke. :-DDD Kajak így csapatják a fiúk? Groteszk grimaszokat vágnak közben, mint a holtak? XDD Na, jó, gondolom, azért ennyire nem. XD
Lehet, hogy nem számolok relativitási értékeket egy matekos táblán tökig krétaporosan, de nem tartom magam "betegnek". A beteg dolgok csak a normálisaknak érdekesek és engem érdekelnek az ilyen beteg művek. Aki "beteg", annak van saját Ilsája meg Szerb filmje, a fantáziájában. Aki néha ilyennel szórakoztatja magát, az csak kíváncsi, vagy csak szeretne látni egy karikatúrát az élet erőszakosságáról és az emberi kegyetlenségről.
A megszállás alatt a kardassziai tisztek bajori lányokon szórakozták ki magukat, de ettől nem lettek bajoriak.
Nem öltem és nem kínoztam még embereket (állatokat meg főleg). Inkább az emberek kínoztak engem, de az más téma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése