2013. augusztus 4., vasárnap

Az ismertség átka

Túl nagy felelősség az ismertség. Lehet, hogy huszan megértik, hogy mit miért mondok, vagy teszek, megkedvelik a humorom, de nyolcvan idióta lesz, akik inkább belémkötnek, mert még agyilag negyven láb mélyen a bányászbéka sötétzöld feneke alatt vannak a trutyiban.

Miattuk kellett minden adásban magyarázkodni. Jött a sok kérdés, hogy miért volt a Nagy Törlés, miért vannak letiltva a kommentek, meg hasonlók. 28-án volt apámék cégénél egy családi nap, meleg volt, mint Afrikában, a sörlimonádé (tudjátok, a gyümölcsös borzalom) is olyan volt, mint a húgy, de inni kell még, ha meghalunk is, sz'al egyet reggel, meg egyet délután is elpusztítottam. Igaz, végigböfögtem az utat, de legalább tisztul a bélésem. :-D Na, akkor elég rosszul voltam a melegtől, meg hogy meleg a lötty is, elég volt egy gonosz megnyilvánulás, azt' töröltem a csatornát.

Amikor az egyik okos kielemzett, ráírtam, hogy nem túl bátor dolog arc nélkül majomkodni, meg értelmezni kéne a hallottakat, aztán' okoskodni, kaptam tőle egy privát üzit, "Bazmeg"  (elnézést, gyerekek, de erre futotta tőle) címmel, az üzenet szövege ennyi volt: "15 vagyok". Erre írtam neki egy kisregényt, hogy toszok a korára, de amúgy bőven csókolommal köszönhetne nekem, meg jobban tenné, ha visszavenne, mert olyanoknak szólnak a videóim, akik fel tudják fogni, mit ugatok.

Amikor b+olni kell, akkor kemény, mint a kéthónapos szikkadt kutyagumi, de amikor rápirítok, hogy előbb fogja fel, mit mondok, aztán emberkedjen, akkor fülét-farkát maga alá húzza, hogy ő még csak 15 éves. Most sajnálnom kéne szegény gyereket, mert belémkötött? Röhej! Ez a tipikus esete a hülyéskedő okos és az okoskodó hülye- effektnek. Utána meg visszaírt, hogy azt a videóst fikázzam, akinek önszántamból beküldtem a videómat parodizálni. (HÁT HÜLYE EZ?! Az a videós vicceset alkotott, nem csak verte a klaviatúrát fröcsögve). Rá akart uszítani az egyik kedvenc videósomra. Oké, hogy néha vannak hülye húzásai neki is, de a legtöbbet megértem. Őt nem csak százan nézik, hanem többezren, ezért több az idióta nézője is. Amúgy nagy arc, ő is Besenyő családon nőtt fel, elég sok szóviccet hoz össze, szóval ilyen körül-belül rokonlélek, képtelen lennék őt bántani. A 15 éves görcs meg féltékeny volt rá is, ugye, mert ő még YT-partner is.

A sok értetlen miatt kellett mindig magyarázkodni, minden videóban elmondani, hogy mit miért mondok, én már nem bírtam. Nincs pénzem vodkára meg gyógyszerre, hogy a videós "mentorom" módszerével eddzem magam a hülyék ellen, úgyhogy csináltam egy FB-oldalt, a videóimat már oda kurogatom fel, ha betéved egy idióta, két kattintással kidobom. Itt nem jön email, hogy folyamatosan a mocskolódást kelljen törölgetni, meg a videókon kívül vicceket, képeket, zenéket is meg tudok osztani, akár jogvédett zenéket is rakhatok fel, meg 15 percnél hosszabb videókat.

Egyszerű témákról beszélek (mesére korhatár, Orbán stadionjai, mit főztem épp, mit hallgatok/ nézek épp, Julis hívott duhajkodni, egyebek), olyanokról, amit a józan paraszti ész használói probléma nélkül megértenek, igaz, néha ellövök pár furcsább poént, de az ökörködés már hozzám tartozik.

Innen a faluból is voltak régi ismerőseim, ők is megtalálták az oldalt, velük szoktam pár szót váltani még, már amelyikük képes intelligens megnyilvánulásra társalgás terén, meg pár nézővel, ha esetleg témaötlet van, meg egyebek. Erre volt jó a sok tahóparaszt vergődése, átköltöztem FB-re, ahol nyugodtabb a légkör. Igaz, az oldal fő funkciója már döglődik, kétóránként van változás a fő (civil) falon, de le van fütyülve, a közösség épül a saját oldal alprogramban.

 Én a JogTube-ot ingyen pszichológusnak használtam, mert ha épp nem voltak fönn a haverok, a szülők meg nem értenek meg, akkor kell egy jó hallgató. Csak ugye több lett az ápolt, mint az ápoló, úgyhogy léptem. Ha ebből áll a magyar JogTube-közösség, hogy kezdegetik egymást, akkor nekem nincs ott keresnivalóm. Én -bármekkora háborúmániás önjelölt Árész vagyok- szeretem a békés megoldásokat. Nekem is van egy élettér-elméletem, mint mindenki kedvenc idegbetegének a történelemben, ez inkább filozófiai jellegű. Aki személy szerint nem ártott nekem, vagy a családomnak, nem kötött belém, azt nem próbálom meg ellehetetleníteni. Ott van a Bíber gyerek. Leköpte a saját rajongóit, mégsem megyek a videói alá, meg az e-mailjére zaklatni. Meg van az egyik magyar punkzenekar, az Aljas Kúszóbab, az énekes kicsit megkomolyodott, straid edge lett, engem meg nem érint az antialkoholizmus, meg ez a legyünk jó emberek-téma, mégsem cseszegetem miatta, mert az új dalai közt is vannak cefetlaza alkotások, és tisztelem, mint embert, hogy egyedül viszi a projektet, írja a szöveget, felveszi az alapot, és próbál nevelni egy generációnyi elcseszett fiatalt.

Kell adni elég életteret mindenkinek, aki politizálni akar két ásítás közt, meg elvont, sci-fis vicceket mesélni, önmagát adva vakargatni a szúnyogcsípte lábszárát, az hadd tegye má' meg! Ha az amerikai gazdag bájgúnár leturházhatja a rajongóit, akkor én hadd "forgassak" az életemről egy politikai sci-fi-vígjátékot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése