2013. augusztus 28., szerda

Milyen pia?!

Kiraktam Frászra a Du riechst so gut '98-as klipjét, feltörtek belőlem a régi emlékeim.
Amikor ismerkedtem a keményebb zenékkel, volt egy enyhe likantrópiám. 13-14 éves korom környékén, amikor a szokásos tinédzserkori depresszió elért engem is (talán előtte is) mindig azt kívántam, bárcsak vérfarkas lehetnék. Erdőben bujkálni az emberek elől, ha valaki ellenségesen közelít, azt joggal, felelősségrevonás nélkül széttépni...

Rátett egy-két lapáttal a klip is, valamint a Werwolf c. Archívum-dal (ami sajnos nem a vérfarkasokról szól, hanem az azonos megnevezésű, 8-16 év közötti kölykökből álló német alakulatról XD), igen, gyerekek, akkoriban eléggé nemkorrekt zenéket hallgattam, meg a gondolkodásom is olyan volt (a mai ilzás-ájronszkájos stílusommal persze már csak parodizálom,gúnyolom az akkori önmagam és a szélsőjobboldal buta, tudatlan, tapló képviselőit). Mondjuk a Landser Volk ans Gewehr-ét még mindig szépnek találom, de hallgatni nem hallgatom.

Ugye, hiába élek faluban, már itt is eléggé urbanizáció van, a baromfiakat már nem ketrecben, hanem iskolában nevelik, én meg itt sem voltam közkedvelt, mindennaposak voltak a balhék, gyomorideg volt minden reggel az útravalóm. A kedves pedagógusok meg az agresszorokat védték. Mintha valami elkefélt Godzilla-filmben lettem volna. ...A Godzilla szerepében.
Nyolcadikban azt csináltam, bedugtam a fülem, azt' szopjon le mindenki! Sorakozó alatt a tanár tartotta a litániát, hogy a kicsik összefosták a vécét, nekem meg bömbölt a Vádló Bitófák a hallójáratomban. Mondjuk lehaverkodtam egy magát NS-nek tartó kisebb kölökkel, ökörködtünk eleget, gúnyverseket írtunk a kisebbségekről, egymást röhögtük pofon vicces szituációkban... De a legnagyobb szenvedélyem a magamba fordulás volt.
Antiszociális módon, egyedül, sötét, komor hangulatú zenékkel, úgy éreztem jól magam. Az emberiségtől elég rosszat kaptam, nem akartam őket látni, tőlem aztán ott dögölhettek volna, meg, ahol vannak.

Utána sem volt túl jó a helyzet, a városi középiskolában sem viseltek el, ott is csak a küldetésemet végeztem el, az átkozott tankötelesség miatt egy légtérben 25 intoleráns modern kori ősemberrel (amikor úgy akarnak kommunikációt kezdeményezni, hogy effektíve fejbeb***nak, hogy csak úgy kong a fejem... A Neander-völgy ahhoz képest kultúrkör!).

A mai 13 évesek pornót néznek, én meg "csak" az emberi gonoszsággal szembesültem, mikor annyi idős voltam. A nemzetiszocializmustól vártam a megváltást, mert még az is (mármint az elemi állapotban előforduló, nem ez a hígított, eldivatosított gennylé) merő kedvesség, megértés, tolerancia és kulturált viselkedés az átlagemberi gonoszsághoz képest.

Az is összeomlott. Nem baj, legalább abból a témakörből is asszimiláltam némi tudást. Ha esetleg az élet nagy kérdésére keresem a választ, jól jöhet egy kis háttéranyag, hogy tudjam, hogy miért pont 42.
:-D

Szóval... Amikor sok idióta ember közt kell nyomorogni, nem szeretnék ember lenni. Már 13 évesen sem szerettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése