Julis (az egyik elvont, sokszor emlegettem videóban) egy közös ismerőssel üzent, hogy be kék menni bulizni. Mondom az ismerősnek, hogy Reichstag-effekt van, csoda, ha ételre jut, meg akkor se tudnék bemenni, ha pénzem lenne, ugyanis az utolsó vonat fél kilenckor ment.
Ha Julis maga írt volna rám és adott volna pár napot, hogy a családiból tarháljak anyámtól (úgyis tartozik nekem), akkor azt mondom, Spockay, de így, hogy üzenget ahelyett, hogy rámírna és rendeznénk az időpontot, csak ködösít...
Mindig ez volt a probléma Julissal, nem erőssége a szervezés. Pedig rohadtul tud hiányozni a csorda... Miket leműveltünk ezalatt a pár év alatt, hajajj...! Nem mondom, hogy feszt egymás fenekében toporogtunk, meg tarkónlihegtük egymást, mert voltak vitáink, ezek nagyrészéért az őszinteségem volt a felelős, de jó kis csapat voltunk. Amikor régebben jobban el voltunk látva anyagilag, gyakrabban ütköztünk így nyáron, felmartam a zsebpénzem (akkoriban volt olyanom is), apámnak szóltam, azt' kocsiba be, ablakot le!
Akkor aztán volt minden: híd lábának támaszkodva pisálás egy sétahajónyi emberke előtt szép állapotban, fej beverése a híd csőszerkezetébe (a csövek között csövezett is egy csöves, mi meg be voltunk tojva, nehogy fölkeljen), dalvíz alatt kornyikálás, filozófia, álompasik kibeszélése, vadkacsák inzultálása, kéthetes penészes zsömle áthelyezése a pocak nevű széfbe, vízipipázás, amikor Maris (egy másik elvont) belelógatta a csövet a szénbe, ezáltal jól kiluggatta azt, de mi fütyültünk rá, befogtuk ujjal, azt' nó problémó...
Kibírnék ilyen kalandokat napi szinten, csak ugye se fa, se liszt! A levegőt is hitelre veszem. Ezellen nem tudok tenni, mivel nem kapkodnak értem a munkáltatók...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése