A következő pár sor a legszebb rémálmom történetét dolgozza fel. A cím utalás a szörkeállományra, asszem', az felelős az okosságért az agyban, valamint a szürreális szóra ugyanis egy álomról van szó.
Társaimmal a rengetegben csodáltuk a tájat,
Csendes a környék, nincs ellen, aki árthat.
Egyikünk a poharában teáját kavarta,
Másikunk meg épp a füle tövét vakarta.
A vén felettesünk a bokrok közé ordít,
Egy ellenséges tenyér maga elé mozdít,
Térdre rogyasztva, tarkómon a kezem,
Főbe fognak lőni, most én következem.
Az erdőben itten zöld volt minden,
A moha a szirten, a gatyám, az ingem.
Az erdőben, ottan boldog voltam,
Hiába holtan, de jobb volt, mint mostan.
Csontot ért a lövedék, kinyíltak szemeim,
Hiába keresem magamon képzelt sebeim.
Árulókból lesznek a "jók", a "gonosz" is nyerhet,
Kicsavarodott valóság, őrületbe kerget.
Talán gonosznak még én is elmennék,
De félek, akkor önmagam ellensége lennék.
Szürreális világom megöl minden éjjel,
Majd eltűnik a semmibe a hajnali fénnyel.
Az erdőben itten zöld volt minden,
A moha a szirten, a gatyám, az ingem.
Az erdőben, ottan boldog voltam,
Hiába holtan, de jobb volt, mint mostan.
Az erdőben itten vérvörös volt minden,
A moha a szirten, a gatyám, az ingem.
Az erdőben, ottan boldog voltam,
Hiába holtan, de jobb volt, mint mostan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése