Múltkorában, amikor a Folytassa Angliában c. művészfilmet néztem, beugrott egy elég kreatív, mégis a mai világban nagyon elborultnak számító ötlet. Mindig szoktam mondani, hogy vinnyogva röhögés, meg Mardel-röhögés, meg visítás, de videókban és a mostanában tolt podcast-adásokban nem igazán tudott megmutatkozni az ilyesmi. Oké, hogy néha felhorkanok, ha valami vicceset mondok, vagy valami régi ökörségemre visszagondolok, de konkrét vinnyogás még nem lett dokumentálva.
Mostanában amikor valami vicceset néztem, és elindítottam a felvételt, hogy a nem evilági hangokkal kísért artikulátlan arctorzulásaim megörökítsem. Ugyan nem lett nagyon fuldoklós-patakokban könnyezős- bevörösödős, mint amilyeneket néha bőrműhelyben produkáltam, vagy a haverokkal, de agyat rágni megfelelő lesz.
Az én röhögésem ugyanis legendaszámba ment... Ha másra nem is, arra biztosan évtizedek múlva is emlékezni fog a haveri kör, hogy milyen sátáni, sípolós-nyerítős hangok jöttek ki belőlem... Mint egy asztmás kecske, miközben a perverz pásztor keményen veri alá az ütemet. :-D Na, jó, nem... Talán a Kutyák és macskákban, amikor a kémmacska felkrákogta a szőrcsomót, kb. olyan, csak hosszan elnyújtva. :-D
Lehet, hogy az a rohadék, Ahnenerbe elé vetni való baromarc megint rajtam fog csámcsogni, de most úgy vagyok vele, hogy a lőtéri kutyát se hatja meg, ejakuláljon szögesdrótot! :-D XD
Ma ugyanis sikeresen előhoztam magamból a Trekkerpank részem emlékeit, meg mellesleg szépet álmodtam hajnalban megint, úgyhogy semmi nem toszhatja el a kedvem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése