Régóta gomolyog a fejemben a téma, ezért kicsit brekegnék róla ide a blogba. A bejegyzés címében az a W a poén része... :-D
Kis taknyos tizenhárom-tizennégy évesen kezdtem, amikor a Rammstein Springjének hatására összecsaptam egy hídról leugrós/le nem ugrós témakört boncolgató rímhányást. Mutattam a magyartanárnak, a gyermekvédelmi felelősnél kötöttem ki, mert foglalkoztatott a halál... (Ha szétrakott lábakkal, berúgva-befüvezve óbégattam volna éjfélkor a polgármesteri hivatal előtt a parkban, mint a többi "normális" tini, az sokkal jobb lett volna...)
Azóta persze kicsit fejlődtem, megtanultam a saját gondolataimat kiadni magamból, olyan témákról írni, amik engem foglalkoztatnak, a saját problémáimra keresni a megoldást. Sokszor pont az írás a megoldás. Ha van egy adott probléma és megpróbálom írással kiadni magamból, akkor a rímekre koncentrálok, egy kicsit eltereli a figyelmem magáról a problémáról, és egy kicsit könnyebb lesz utána összeszedni magam. Ez olyan, mint a csatadalokban az ellenség kigúnyolása, eljövendő halálának emlegetése. Lehet az ellenség akármilyen félelmetes zsarnok, elég pár olyasmi dal, mint amiket Vihuráék toltak a Négy páncélosban, és rövidesen megoldódik a probléma.
Írással mindent ki lehet fejezni, vidámságot, haragot, szomorúságot... Lehet komoly filozófiai kérdéseken agyalni, vagy csak hülyéskedés szinten összecsapni valami alpárit. A mű hangulata, nyelvezete, jellege a művész aktuális hangulatán múlik. Nálam is volt már minden, szójáték, kocsmahumor, filozófia, szarkazmus, sőt, néha még a lírai részem is előbújt bunkeréből. Ez azt mutatja, hogy bármennyire is egyszerűnek, vagy szűk látókörűnek tűnök néha, azért az érzelmek viszonylag széles skáláját ismerem.
Nem egyszerűen azért írok, mert eltereli a figyelmem a problémáról... Miközben vakarom a fejem rímek után kutatva, gondolkodok azon is, hogy milyen legyen a befejezése az adott rímhalomnak, tehát próbálom megoldani a problémát, miközben írok, feltéve, ha valami problémáról körmölök éppen. Ha keseregve ütöm a fejem a falba, attól nem oldódik meg semmi, ha írás közben az általam teremtett történet segíti megoldani a konfliktust, azzal többre jutok. Ha nem tudom megoldani, akkor van az, hogy CSAK kiadtam magamból.
Ha meg lazábbra, esetleg ironikusabbra veszem a figurát, akkor meg az elmémet feszítő ökörségről csinálok "biztonsági mentést". Lehet, hogy néha túl alpári vagyok a humoromat illetően, pl. a Zombie lake "Egy fürdőző lány csúnyája a néző elé tárul" sora, de ez azért van, mert nagy koncentrációban van jelen a hülyeség és nem mindig tudom szétdarabolva, esetleg lekonvertálva kiadni magamból.
Kipróbáltam mindent, játszottam, néztem filmeket, vlogoltam, ezek lekötöttek ideig-óráig, de a legstabilabb hobbim -a zenehallgatás mellett- az írás. Mint már említettem, pozitív és negatív érzelmek kitombolására egyaránt alkalmas. Ha túl fáradt vagyok, akkor pl. nem tudok Treket nézni, mert annyi információt küld az agyamnak, hogy szinte fáj, ha kifolyik a szemem, mahjongozni sincs kedvem, a sok apró jelet figyelni a köveken, kész öngyilkosság. Írni viszont mindig lehet, csak téma kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése