Civil War-t bőgetek, ilyen se sokszor fordul elő. Aki ismeri a zenekar történetét, az nagyjából sejtheti, hogy miért "nem vagyok kibékülve" velük. Oké, más bandákból is lépnek le tagok, de.. Ez a téma nekem kicsit olyan, mint a vulkániaknak a Pon'Farr, vagy a klingonoknak a TOS-beli homlokredőtlenség.
Nem csak a szakadársággal és a szakadással járó sárdobáláson vagyok "kiakadva", mint az Elfogult Védelmező, de az énekes hangja is irritál (főleg, mikor erőlteti az SC/DC-skedést, mondjuk az AC/DC-t se szerettem), de csomó dalukban Sabaton-másolat riffek vannak, az I will rule the universe-ben van asszem' az Art of war-é, a St. Patrick's day-ben meg a Gott mit uns-é, egy nem tudom a címét daluknak (talán a Sons of Avalon, vagy mi) meg tiszta White death-es az intrója (vagy csak én vagyok olyan elborult, hogy minden metálriffről a kedvenceim zenéi jutnak eszembe).
Tudom, fene a szőrszálhasogató, válogatós, kákán is görcsöt kereső belemet.
Most valahogy kitörtek belőlem a föderációs hajlamok, hogy fütyülök rá, ha nem tetszik az énekes hangja, majd megszokom, a sárdobálást is torony magasból ignorálom (vagy legalábbis megpróbálom), az ismerős riffek meg talán elő is segítik, hogy megkedveljem őket. A tudatom is egy Föderáció, ahova a Civil War faj, úgy néz ki, tagságát elnyerte. Idegenkedő vagyok, bojkottáló, vagy ellenséges semmiképp. Talán a szakadást is felfoghatnám inkább osztódásként, pusztulás helyett szaporodásként...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése