Reggel beugrottak a régi szép idők emlékei, és itt most kivételesen a saját életem régi szép időiről ugatok.
:-D
Eszem tokjába ötlött egy tavalyi csörömpöldém, amivel az egyik kedvenc bandámnak, a Warp 11-nek állítottam emléket. Sajnos az a dalom eltünt, kérdeztem Julist, hogy neki megvan-e, de ezt videóban kifejtettem.
Emlékeim a következők:
A suliban kirágtuk egymás agyát Séddel, meg a másodszakmás srácokkal (nagy abszurkodók voltak ők is), amikor aznapra "osztrák krimi" lett a sulinak, bedugtam a fülem, azt' tűztem, mint a vadlibák, bár néha, amikor Julisék kint voltak suli előtt (ugye ők varrósok, máshogy volt órájuk, mint nekünk, bőrösöknek), akkor velük baromkodtam egy sort, majd irány a busz!
Tavaly ősz/tél környékén (elég termékeny időszak volt vérhányás-ügyileg) vártam a vonatot, volt még egy-másfél órám, úgyhogy tengtem-lengtem a vasútnál a ligetben, kakifagyasztó hidegben meg bevackoltam magam a melegedőbe. :-D Egy ilyen kakifagyasztó időben született a szöveg. A melegedőben pötyögtem a régi Szamszungon a gondolatokat, amiket itthol szöveggé fabrikáltam. Ugye tavaly sem kevésbé voltam betül-metül-vadkan, hol Sabaton, hol W11, hol a saját cuccaim pörögtek a lejátszási listában. Volt Joakiméknak a Metal Crue, amiben értelmes mondatokat hoztak ki régi nagyöreg rock/metálbandák nevéből. Gondoltam, nekem is kell írnom egy ilyen dalt a másik kedvenc bandámról, a Trekker-punk állatokról, a W11-ről. Ha választani kell két meghatározó zenekart, akik űberbrutálisan formálták a szellemem, a Sabaton t és a W11-t mondanám még a halálos ágyamon is. Na, akkor Joakimék módszerével írjunk a 11-es fokozat nevet viselő kollektíváról! Természetesen itt pár daluk címének magyarra fordítása volt a történet alapja.
Az őszi-téli fagyottkaki-szag: Amikor a ligetben azon kellett imádkozni, hogy nehogy betaláljon pár agresszív hontalan, amikor olyan veszélyes volt a liget nappal, mint a putrisor éjjel, amikor telefonom vehemens nyomkodásával tosztam el a rendelkezésre álló időm, amikor hűvösebb szellők veregettek vállon, amikor remegett a lábam a hidegtől, de még élvezem egy fél órát az északias időt, amikor a bedugott fülembe áramló zenék megelevenítették a földszínű, élettelen, rideg várost...
Emlékeim a Warp 11-ről:
Nagypöcsös korom legszebb nyarai... Tíz-tizenegyedik környéke. Trekkerré és punkká érésem ideje. Változatos, epikus, mégis egyszerű zenei alap, profi ének, humoros és hangulatos szövegvilág a Trekről és a földi (és vulkáni, kronoszi, andóriai, romuluszi, ferenginári...) örömökről...Amég élek, a Rába-parti nyári ökörködéseink fognak eszem tokjába jutni a W11-ről. Amikor vértől izzó lángok közé, körletébe mászik a Napocska, négykézláb, lomhán, mi meg Julisékkal hozzuk a formánkat, nézzük a vizet, pletyózunk, röhögcsélünk, kibeszéljük magunkból, amit kiakarunk... :-D Igaz, mostanra én is eleget változtam, meg ők is, biztos vagyok benne, hogy AZOK az idők már nem jönnek vissza, de az emlék olyan, mint a Szokol, örök és elpusztíthatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése