Belehallgattam pár Rammstein-dalba, mert hiányzott a régi érzés. Már sokszor meséltem arról, amikor nyolc-kilencedikes fejjel, mindig R+-t bőgettem. Az a baj, a régi kedvenceimre nem igen emlékszem, vagyis nem tudom, mik voltak a kedvenceim.
A Links 2-3-4-t hallgatva kicsit filozofálgattam. Kicsit kitolás szerintem, hogy egy művészcsoportnak is magyarázkodnia kell a mai világban, amikor elvileg mindent tolerálnak. Oké, aki nagyon keresni akarja a csomót, az az úthenger által eltiport hulla EKG-ján is megtalálja, de én még 13 éves fejjel se gondoltam róluk, hogy most bonehead-banda lennének. De ez egy ilyen világ, ahol már nem a gonoszt nevezik gonosznak.
Magyarázkodniuk kell... NEKIK.
Amikor már a művészek is magyarázkodnak... Igazából nem túl rég jöttem rá, mi a művészet, akkor, amikor elkezdtem Laibach-ot hallgatni. Egyik filozofálós "adásomban" említettem is, hogy nem számít, ha a művészet sokkolja a közönséget, mert az, hogy fotorealisztikusan megfestenek egy tájképet, az nem művészet, azt már a természet létrehozta. A művészet gondolatok, érzelmek átadása, egy rohadt táj csak nyugalmat áraszt, semmi egyebet. De ha felkavarják az állóvizet, ha mozgásba hozzák a nézők agytekervényeit, az a művészet.
A Laibach is ezt csinálta régen, meg a Ramm is. Fiatalok voltak, de még a jó fajtából. A popkultúrának bemutatva, vagy éppen azt asszimilálva és kiforgatva lettek a köztudat részei. Laibach-ék néha produkálnak még valamit, a Ramm viszont elindult a lejtőn: remixek, gyengébb dalok (azokból is kevés)...
Na, de vissza a fő témához! Amikor már a művészeknek is magyarázkodniuk kell, akkor biztos lehetek benne, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel. Valamiért az jutott eszembe a dalról, amikor én magyarázkodom a naposcsibéknek, az értelmesebbek meg szétunják magukat, hogy "Kahless kardja, még mindig itt tartunk?", de Magyarországon könnyebb lézeres szemműtétet végezni 12-es erősségű földrengésben, mint gördülékenyen videónaplózni. És most a klasszikus értelemben vett videónaplóról ugatok, nem az ilyen "gémpléjcsatornákról", meg a megjátszott műbalhés-elemezgetős hisztériákról.
Adjam fel? ÉN?! Nevezhettek, aminek akartok, büszkének, gőgösnek, arrogánsnak... De a feladás egyenlő a halállal, és ezt most nem az önjelölt hadisten-énem mondja! Nekem van egy sajátos lázadó, szókimondó, laza stílusom, amit arccal-hanggal-alkattal együtt fel is vállalok.
Tube-ról eltűnés és a halál párhuzama? Elég sok az értetlen a kibertérben, akik belémkötnek, mert kinézetem nem azonos a kedvenc pornójukban látott ribancéval, meg hogy a nézeteim sem egyeznek meg az övékkel, meg egyszerre tudok komoly és humoros lenni, önmagam adni, nem (mű)balhé és kötekedés által felkapaszkodni másokon. Na, ezek a kis rajzszögek a terepasztalon az ellenség színével jelölve azt akarják, hogy sugározzam el magam a Tube-ról a francba (ennek oka lehet irigység, szeretethiány, vagy puszta gonoszság). Ha engedelmeskednék a parancsaiknak, és a valóságban is így menne, akkor meg kellene ölnöm magam, ha egy vadidegen, kutyaközönséges, talpas-gyalogos járókelőnek nem tetszik a képem.
Az ellenségnek való engedelmeskedést a punk és a hadisten részeim teljes egyetértésben elutasítják. Előbbi magát a parancsteljesítést, utóbbi az ellenségnek való engedelmességet fogja fel hányingerkeltő tényezőként.
Na, ledől a bálvány, további jó hajnalt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése