Na, hiába írtam rá a szutykos blogjában, hiába kértem meg szép szóval, hogy álljon le...
Kezdte elönteni az agyam a vér, már majdnem kiírtam egy olyan viccet, amin még én sem tudnék nevetni (pedig abszurd humor lett volna egy II.vh-s alakulat megnevezésével kapcsolatban), de mondom, mégse, annyi önkontrollom azért még maradt, nem állítom vissza a kilencedikes rendszert.
Kicsit remegnek a kezeim, de érdektelen, túlélem. Maximum kapok egy jóképű agyhelyvérzést, azt' végre kapitulálok ebből az átkozott életből. Inkább, minthogy hagyjam, hogy EGY napbarnított majomember miatt kijöjjön rajtam a Schickelgrüber-szindróma fotelos variánsa.
Kicsit Attero Dominatus-osan érzem magam, ha arra a majomemberre gondolok... "Serve me hi's head on a plate!" :-D
Bírom az iróniát, meg alkalmazom is magamra, de van különbség az irónia, meg a kocsisok a kaszárnyában-stílussal kevert óvodás módszerek közt.
Elmagyaráztam neki érthetően, normális stílusban, nem anyázva, sőt, MEGKÉRTEM, hogy hagyjon békén... Mintha a falnak ugatnék.
Az egy dolog, hogy a használt alsóneműmbe is több intelligencia szorult, mint belé, de hogy ennyire sötét legyen... Ha néger kukaca hozzá képest világító neoncső! -és még finom voltam és nőies... :-D
Könnyen náciskodik a világ túloldaláról, Romániából. Ha itt lakna a szomszéd városban, akkor már a börtön könyvtárából írnám ezt a posztot, mert Kahless kardjára mondom, kitéptem volna az aortáját a boromhoz szívószálnak...
Ez az a helyzet, amikor már se zene, se kabaré nem segít... Szét vagyok kattanva, még a Panzerkampf se nyomná el a dühöm. Szégyen-nem szégyen, de... Túl erős a düh. Lehet azzal érvelni, hogy a düh olyan, mint ciklonbét szipuzni, hogy a másik megdögöljön, de nem vagyok vulkáni, nem tudom elfojtani a negatív érzelmeim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése