Amit a legtöbben értenek hit alatt, azzal fejezném ki álláspontom: ha keresztény lennék, hiába hinnék abban, hogy majd a Mennyben gubbaszthatok halálom után Isten jobbján, mert ahhoz el kéne terveznem, hogy jóként élek, de ha valamit elkúrok, vagy más bekavar, akkor lehet, "véletlenül" megölöm a fél populációt, a gyilkosság (a tömeggyilkosság főleg) pedig belépő a füstszagú, metálbőgetős, kiéget föld talajtextúrás pokolba .
Viszont amit kezdek elhinni, hogy bizonyos embereknek életében vannak olyan tényezők, amiket sehogy sem tud elkerülni. Ezek a tényezők lehetnek pozitívak, vagy negatívak, bár ezek megítélése relatív.
Nekem a szakadár szerepe jutott és ezt nem pesszimizmusból, vagy önsajnáltatásból mondom. Már óvodában is különböztem a többiektől, már ismertem a nagy, nyomtatott betűket, amikor rajzóra volt, a többiek papírt csak simogató stratégiája helyett erőteljesebben színeztem (látni akartam, mire képes a rajzeszköz teljes kapacitáson, SZÍNEKET AKARTAM, nem halvány hányadékot), meg hasonló apróságok.
Suliban meg kezdődött a balhé, de ebbe nem mennék bele, életem legundorítóbb korszaka volt az általános, bár 7-8. környékére már egy-két nagydumás kölökkel lepacsiztam (mert én is hasonló tulajdonsággal rendelkezem, ezt a mai napig ki is használom a videókban, sokan dicsérik is), de amúgy... A tanárok tosznak mindenre, akár KKK-gyűlés is mehetne az udvaron lángoló kereszttel, minden földi jóval, a neveletlen majmok egymást ölik, az egyik gyerek gengszter, a másik meg idegbajos, megy a foskavarás ezerrel, és erre nem lehet ráfogni, hogy csak gyermekkori útkeresés, mert ez PRIMITÍVSÉG meg NEVELETLENSÉG.
Középsuliban sem voltam a kollektíva úrnője. Oké, hogy le tudtam pacsizni már a normálisabbakkal (ugye a Julisék), de ott is éreztem azt a "vigyázzatok, itt gurul a szörnyeteg!" -hangulatot.
Nem nekem való a társadalom. Én is hibás vagyok és a társadalom is. Inkompatibilitás esetén mindkét eszköz hibásnak számít a másikhoz képest, mint az informatikában.
Kell lennie valami hatalomnak... Ami ezeket az utakat kiosztogatja. Valaki csillogó szemmel rogy térdre a Végzet Lándzsája előtt (majd néhány éven belül csak világméretű összefogással tudják legyőzni), mások a punk lázadás szerint élnek évtizedek óta (mert olyannal is találkoztam tavasszal Pitbullon!), én meg... A társadalom renegát, kitaszított, szakadár korcsa vagyok. És ezt még mindig pesszimizmus nélkül mondom. Lehet, hogy egy másik rendszerben, egy másik korban, ahol a külső a legutolsó szempont, fontosabb lennék, mint Kahless császár a klingon népnek. Lehet, ha nem a szüleim vére lennék (más géneket és anyagi helyzetet örököltem volna), most a legmenőbb diszkóban hetvenen táncolnának körbe.
De mivel sem önmagamat, sem a társadalmat nem tudom megváltoztatni, marad az inkompatibilitás, a remetelét. A normálisabb nézők hiába mondják, hogy jó arc vagyok, ha egy fedél alatt kéne velem élni, még Csernus és az az R-betűs nevű fazon, aki a tintapacás kísérletet tolta is BŐGVE ÉS ERET VÁGVA futna ki a lakásból az első nap után.
Ezt dobta a gép. Oké, hogy nem kéne ilyen beletörődőnek lennem, de ebben a helyzetben az a legjobb lázadási taktika, ha beletörődöm abba, hogy antiszociális vagyok, sőt, büszke is vagyok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése