Francnak kellett megint Rammra függni! Feljöttek a régi emlékeim, amikor nyolcadik környékén, ősz végén, vagy télen (a tököm sem emlékszik, csak az biztos, hogy a macskák szilánkosra törtek a kanyarban, olyan hideg volt) bedugott füllel csámborogtam sötétedés előtt (de már akkor is szépen szürkült az ég) itt az erdő fele.
Ugye beszéltem sokszor a Ramm "lélekfagyasztó" hangzásáról (most arról töltődik épp egy elég hosszú videó), az fagyasztott belülről, az idő meg kívülről.
A természet peremén cammogtam, szinte szaga volt a megfagyott levegőnek, az éjszaka is fenyegetően közelgett... Ugye mai szóval élve volt egy kis lykantróp hajlamom, jó lett volna "legálisan" ölni, igazságot tenni, amikor valaki beugatott. De az embertest erre alkalmatlan, egyrészt satnya, az enyém még tohonya is, másrészt az embertestre emberi törvények is vonatkoznak. A koraesti fagyszagban az erdő szélén caflatni olyan volt, mintha arra a pár órára vérfarkas lehettem volna. Meg ugye szólt közben a jóféle iparimetál. Teljes volt a kép... Őrültnek fogtok tartani, talán az is vagyok, mert már 13-4 évesen ilyen antiszociális voltam, de érdektelen.
Majd hétvégén menetfelszerelésbe rittyentem magam, körbecsavarom a pofám valami sállal, azt' nekivágok megint, mert rohadtul hiányzik az érzés. Meg legalább nem itt avasodok egész nap a gép előtt, ki is tolom a belem, ha emberek közé nem is, a természetbe mindenképp. Csak még kell pár zene...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése