Megint elolvastam pár sort (húsz oldalt) a hanyagul szerkesztett, helyesírási hibáktól hemzsegő fantasyregényből (az okkultizmusos harmadikbirodalmas cuccból), úgyhogy teológia meg filozófia lesz most itt ezerrel.
A könyvben ugyanis többször előfordult, hogy egyik szavával ütötte agyon a másikat a szerző, bár ki tudja, ha tényleg úgy történtek a dolgok, akkor a főszereplők voltak meggondolatlanok. A következő feltevések csupán spekulatív céllal íródtak, a könyvben bemutatott véleményekre válaszolnék.
Az első, amin ma elcsodálkoztam, az volt, hogy mindenki kedvenc megalomániása Jézust árjának tartotta, a Végzet Lándzsáját pedig szintén árja örökségnek. Oké, hogy az emberfeletti erejű és -tudású faj elég harcias természetű volt, de hogy egymásnak estek volna?
A másik: Jézus árja volt, de a kereszténység "varangy, amit legszívesebben a csizmája sarkával taposott volna el", a Biblia ott rohadhatott volna meg felőle, ahol van. Ez olyan lenne, mintha én kijelenteném, hogy "Utálom a Star Warst, de Luke Skywalkert, a hős KLINGONT bírom". Skywalker ember volt, ráadásul a Wars egyik főszereplője, hogy lett volna már klingon a trekben?.
A harmadik, ez már személyes vélemény: azok, akik különböző démoni erőkkel és keresztény ereklyékkel (ráadásul ezeket kombinálva) erősítenék meg önmagukat és seregüket, ne hangoztassák már, hogy "becsületem a hűség", mert tarkón squirtölöm magam örömömben! :-D Becsület, ja, amikor mindenkit magunk ellen fordítunk, de gyávák vagyunk harcolni, úgyhogy imádkozunk a gonoszhoz, hogy rugdossa már herén Sztálin elvtársékat meg az antant kutyákat helyettünk is, mert a mi lábunk a földbe gyökerezett, nadrágunk szárán meg csorog a félelem sárga jele. :-D
Számomra az alfahím, a vezető, a világ uralására hivatott ember ott kezdődik, hogy önerőből, a saját lelki energiáiból építkezve képes uralkodni. Az ógermán démonokat meg a keresztény ereklyéket toronymagasból ignorálni kell, aki nem életképes ahhoz, hogy a saját lelki energiájából éljen, az ne nevezze magát felsőbbrendűnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése