Úgy volt, hogy ma is csapatnék egy vérfarkasportyát, de főztem, Zombie Lake-et néztem, meg "szomszédoltam" a másik szobában anyámnál, úgyhogy térváltással elszáguldott az idő. Pedig rám fért volna egy kis fejszellőztetés. Mindegy, majd holnap...
A videók "álcázása" sem bizonyult elég biztonságosnak, kapom a beugatásokat napok óta. Azért kicsit fura, hogy a saját csatornámon nem hagynak azt csinálni a saját videóimmal, amiken a saját orcám szerepel, amit
én akarok... Ha mittudomén, a vén szeszkazán Csörcsillel csinálták volna ezt, akkor ma a német lenne a hivatalos nyelv az egész bolygón, úgy nézne ki ez az átok planéta, mint a Hold az Iron Sky-ban (hogy egy szokásos témájú hasonlattal éljek). :-D Röhej!
Tegnap kicsit elöntötte a vér a fejemet, de csak annyira, hogy még tudjak döntést hozni. Idáig azért toltam ezt az egész vloggerkedést, mert jó volt ingyen kidumálni meg -ökörködni magam, örömmel töltött el fiatalságom dokumentálása. De az utóbbi hetekben-hónapokban már gyötrelem volt az egész. Azon rettegni napi szinten, hogy hány értetlent kell helyrerakni meg bannolgatni. Tudom, hogy "Akkor nemesbé a lélek, ha tűri minden nyűgét...", de az én idegeim nem Dead Snow-s zombibelek, nem lehet rajtuk sokáig bandzsa-jumpingolni. :-D Nincs az a szögesdrót, ami be ne rozsdásodna egyszer.
Megkaptam arcba, hogy hazug és gyáva vagyok, jó, hogy nem nevezett romulánnak az egyik értetlen. Kérdem én: ha az ő anyját mondjuk egy agyvérzés miatt szanatóriumba küldenék, nehogy túlpörögjön, azt' elpusztuljon idő előtt, akkor őt is gyávának és hazugnak titulálná?! Belerúgna földön fekvő rokonába, felmenőjébe, a saját vérébe?

Ha már egy hobbi inkább nyűg, mint öröm, akkor le kell állni. Gyáva, de logikus módszer.
Ez nem megtörés, az lenne a megtörés, ha folytatnám és hetekig azon siránkoznék, hogy ezek a férgek nem hagynak élni.
Az értelmesebb nézők találnak más videósokat, esetleg azoknak a humoristáknak a bohózatait, akiken magam is nevelkedtem, valamint én is találok magamnak új hobbit. Bélyeget gyűjtök, lepkét vadászok, feltalálom a rák ellenszerét, vagy kiborgvérfarkas-sereget tervezek és kivitelezek, és megdöntöm velük a kormányt... :-D
Én is megcseszhetem a becsületet meg a hűséget az ellenség fegyverei ellen, úgyhogy inkább kiszállok. Magyarországon ugyanis a "videónapló" szó jelentése olyan szinten ismeretlen, mint az apácazárdában a fitymacsattogás. Megpróbáltam kicsit eltúlzott lazasággal a szexista, pornón szocializálódott, "csak a Maya Gold-kinézetű nőnek van életjoga"-világ ellen egy egyszerű videónaplóval "harcolni", sokat ökörködtem, de azért néha voltak értelmes gondolataim is (gondolok itt a filozofálós videóimra, meg a néhány közéleti agyfejtésemre, pl. a svéd kisfilm ügyében), de itt még mindig a kinézetem és a lazaságom böki a csőrét az értetleneknek. Én nem azt akartam, hogy mindenki elfogadjon. Annyit akartam, hogy akinek tetszik, az nézze, akinek nem, az meg hanyagoljon.

Nem vagyok hippi, de a békességért vállalom, lemondok egy hobbimról, a maroknyi IQ-val rendelkező nézőm szórakoztatásáról, mert már rohadtul nincs kedvem azon görcsölni, hogy ma éppen hányan kötnek belém.
Vlogger voltam, nem fotelnáci. Videózásra képeztem ki az idegeim, nem névtelen idiótákkal való online vitázásra. Lázadó punk vagyok, nem bonehead "mártír", akinek a balhézás az élete.
Megkaptam arcba, hogy hazug és gyáva vagyok, jó, hogy nem nevezett romulánnak az egyik értetlen. Kérdem én: ha az ő anyját mondjuk egy agyvérzés miatt szanatóriumba küldenék, nehogy túlpörögjön, azt' elpusztuljon idő előtt, akkor őt is gyávának és hazugnak titulálná?! Belerúgna földön fekvő rokonába, felmenőjébe, a saját vérébe?
Különben is, aki tényleg szerette a videóimat és nagyjából meg is értette a személyiségem, az elfogadja a döntésem. Aki meg rühellt, de mégis nézte, az meg egy mazochista turhadék, járjon inkább dominához aláztatni magát! :-D
Inkább élek civilben szabadon és boldogan, minthogy élőegyenes adásban felrobbanjon a fejem Tube-on.
Kész, befejeztem a videózást, ez már végleges.
Amik még élnek:
-Az itteni blogjaim dokumentációs célból,

-A frászoldal filozófiai-és humoros dolgaim dokumentálásacéljából,
-A martial-projektem tervezete (bár még kísérleti szinten sem értek a zenéhez).

Nem tűnök el teljesen az éterből, csak a bunkók közül dobbantok, nekem nincs arra energiám, hogy olyanoknak magyarázkodjak, akik azt sem tudják felfogni, hogy a páncélzatot többnyire miért valami fémes anyagból készítik el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése