2013. október 30., szerda

Videofilmes propagandaanyag kész!

Délután összehoztam, igaz kicsit elkapkodtam, de amúgy se akartam  túl profin megoldani. Ezek a rövidfilmek nálam olyanok, hogy félig-meddig beleélem magam az adott szerepembe, de valahogy mégsem, úgyhogy kapkodós lesz.

A groteszk humor, az megy!
A történetben ugye ez a magas lóról nagyobbat lehet burúni- alapigazság, valamint azzal, hogy klingon nyelven írtam meg a pár mondatos szöveget (eddig tanult kifejezésekből, valamint online szótárazgatással), de feliratoztam, a szinkrontalanságnak "intek be". Tudjátok, ez a "tanújjá meg angolú, hülye paraszt, ha filmet akarsz nézni!"-hozzáállás. Azzal, hogy még klingon nyelvű adathoz is készítettem magyar feliratot, jelzem, amit az egyik réti-afroamerikai a Nyóckerben: "Nem lehetne magyarú, vagy oláhú?!"
Természetesen mindennemű sovinizmus és extrém nacionalizmus nélkül. Ha soviniszta lennék, akkor a DVD-lejátszó is az, mert csak a lemezt ismeri fel, de mittudomén, a sajtoskiflit nem. :-D
A harmadik oka a rövidfilm készítésének pedig az, hogy szórakozni akartam egy jót. Csillagflotta-egyenruhás klingonnak öltözve részegedést és pofáraesést szimulálni, az "anyanyelvemen" megszólalni, a levezetni való feszültséget szórakozássá gyúrni.

Akik nem értik a viccet, azok akkor is a sárgaházba kívánnának, ha meg se szólalnék, mert aki nem tömegemberi külsővel rendelkezik,  azt ugye a modern Herrenvolk-elmélet alapján az a minimum, hogy csípőből őrültnek bélyegzik. :-D Paranoid tetű vagyok, de legalább önmagam kísérleti alanya lehetek, önmagamon mutathatom be a gyűlölet visszhangjának hatásait.
Mindenkiben ellenséget látok, spekulálok, hogy miképp tesznek keresztbe legközelebb, és ez csak a visszhang... Az elemi állapotú gyűlölet vajon mit tenne velem?

Na, megint eljöttem a témától... Mindegy, nem lehetett rossz a téma, ha más irányba terelte a monológom. :-D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése