2013. október 12., szombat

Az alpáriság az életem...

Oké, hogy a fegyelem hatalom, de van különbség a fegyelem és a haptákdroidság közt. Mivel a szüleim próbáltak erkölcsre nevelni, kis pöcsös korom óta vonz az alpáriság azon fajtája, ami még a viccesség határán belül van, sz'al nem félelemkeltő. Egy Prosectura-szöveg pl. vicces, de fosmasszával megdobálni a járókelőket már durva lenne.  :-D

Ma is kicsit fel voltam húzva délután, családi problémák voltak, meg még haverügyekben is volt egy kis félreértés, bár kitudja, lehet nem is félreértés volt... Na, jó, hallgassuk meg az egyik régi zenémet, a Ferdamtkettőt, amiből néhány hete már idéztem itt, az a "Gyilkos játszma számomra mindaz, mi valódi". Közben lejárt a zene, a következő pedig a Rozsomákos DAFEM volt. Az a tipikus direkt alpári, elvont, szóviccekkel operálós állatság, ami nem szól semmiről, az többet segített, mint az érzelmesebb dalom, amit direkt ilyen helyzetekre írtam. :-D Utána következett a Genyórázó Mária című, ami az agyilag szőke, húzóra 20 embert orálisan kényeztető, és ezzel dicsekvő lányok és a bűnöző életmódot folytató, urambocsá' díszcigány  fiúk viselkedését hivatott parodizálni. Az ilyen elborult, alpári, ironikusan agresszív szövegeimtől úgy lenyugodtam, mint aki eltolt egy kiló füvet. :-D

Az a baj, hogy én a kicsit komolyabb szövegek írásához szoktam, sz'al ilyenből is csak kettő van... De megint kéne ilyet írni... Volt már szó az antifa eszme nevében análisan öklöző Rozsomákról (ugye a karmai miatt, a dalban még Fred Krügert is megemlítem egy hasonló akcióval, a "spockolással" -két ujj az ánuszba, kettő a vaginába- kapcsolatban ), valamint a lányokat prostituálttá nevelő médiatermék-emberekről, akik pornós múltjukkal is úgy dicsekednek, mint a veterán antantosok a partraszállással, most kicsit el kéne vonatkoztatni az erotika témakörétől. Most bele kéne menni egy kicsit az egészségügybe! :-D Nem tudom, látta-e valaki a Dead Snow-t... Ugye ott a jóarcok szájából állandóan dőlt valami, akár vér, akár véres-darabos sivatagi Róka Rudi, némelyiknek, ha más nem, csak a rothadás szaga... Kéne írni egy nótát a HÁNYÁSRÓL. XDDD

Mondjuk lehetne olyan, hogy a zombik felhalmoztak egy emberes adag szeszt a hó alatt, az konzerválja őket hetven éve, jól becsicsellóztak tőle, és azért törnek elő a pillangók a gyomrukból. :-D A sok aranyat is azért gyűjtögették, hogy el tudjanak menni belőle kocsmába, ha elfogy a készlet. Ugye amikor Herzog üvölti az embereinek, hogy "FELKELNIIII!", az lehet azért, mert kidőltek a sok szesztől, de ő újra felkelti őket, hogy előzzék meg a másnaposságot egy újabb deriliiummal. XDD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése