2013. október 10., csütörtök

Gáz-e a Prosectura?

...Vagy csak én vagyok infantilis?

Mivel jövő pénzeken jönnek a környékre ők is, meg a HétköznaPI CSAlódások is, gondoltam kifejtem a véleményem.

Egy GYIK-válaszból kiderül, hogy 15 éves kor felett már "gáz" Prosecturát hallgatni.

Ezért van ennyi befásult barom, mert a sok birka hagyja, hogy EGY befásult barom megmondja, hogy mit hallgassanak. Én meg vagyok olyan antiszociális, lázadó vadállat majd' húszévesen vén dög fejjel is, hogy azt bőgetek, amihez kedvem van.

A szövegek több szempontból tetszenek: egyrészt a betegesnek mondott humorra gyúrtak rá leginkább, folyadékbevitel (Iszok -a végefelé még a gyomortartalom feltörekvését is emlegetik), anyagcsere ("Kimegyek a Szigetre, belesz*rok mindenki sátrába!"), onánia (Szegény ember kézzel nőz), én meg szeretem az ilyen humort. Laza vagyok, mint a Riga-lánc, megtehetem. BÜSZKE IS VAGYOK RÁ, KÉSZ, KAPJA BE MINDENKI! Másrészt a néhol megjelenő társadalomkritikát sem rugdalom ki a lejátszóból (Majdnem forradalmár), ugyanis nem csak az átlagember a hülye, hanem az átlagembereket vezető politikusok is.
A szövegekbe szőtt abszurd humor pedig egyenesen fenomenális (Nyomok a homokban). A punk szövegkörnyezet nem egy kicseszett haditudósítás, vagy Biblia, nem kell véresen komolyan venni!
Ebben a rohadt országban csak én tudom, hogy mit milyen mértékben kell komolyan venni, és azt, hogy a viccre ösztönös reakció a nevetés?!
Ami miatt még szeretem a zenéiket, az a hangulat. Lehet, hogy mások is el tudják játszani a dalaikat, de úgy senki, mint ők. Ők írták meg, ők próbálták össze évek óta... Mint ahogy nekem is néha beugranak a képek a régi dalaimmal kapcsolatban, nekik is lehetnek emlékeik az ő dalaik írási/próbálási/koncerten letolási körülményeiről. A Norbi meg néha "meghülyül" (jó értelemben), a Főleg a Barbara c. dalban gyerekes hangszínen, sejpítve tolja, ezzel méginkább debil hatást keltve. :-DDD

"Lehetne helyettük igényes punkot hallgatni." IGÉNYES PUNK?! Mint amikor a Jenki Zuluban lehámlott a négerről a fehér fösték! A punk attól jó, hogy "igénytelen". A punkok ne bőgjenek mindenen, mint a popó-uláris divatférgek! Legyünk már emberek a talpunkon és inkább rázzuk a tarajunk arra, hogy "Remélem, hogy fazonra van nyírva a... PINÁÁÁÁÁ-ÁÁÁÁÁ-ÁÁÁÁÁD!" :-D

Jobb is, hogy lesz most ez a mulatság (félvéreknek meg mulatt-ság, höhö!), a vidámabb témáknak is utat kell engedni néha. Hiába vagyok én az önjelölt hadisten, aki, ha tehetné, soha a büdös életbe' nem mosolyogna, néha eltávra kell küldenem a lelkem azon oldalát és parancsba adni magamnak a lazulást. Az élet az egyensúlyon alapul.

Ez nem azt jelenti, hogy skizofrén, széljáráshitű, vagy kétszínű lennék, hogy most "jajj, punkra váltok", mert egész idáig punk voltam, de a punk MELLETT a martial-osabb légkörű cuccok is érdekelnek.

Amikor kilencedik/tizedik környékén magnón bömböltettem fülesen pár albumukat koleszban... Előttem a könyv (lapkeményítőnek természetesen, a leckét már előtte összekapartam öt perc alatt), rajzolgattam, vagy csak pihentem... Laza volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése