2013. október 29., kedd

Kapják be a jogok!

Ma kijött a Nagy Herby-fika Album. :-D Azaz Peti, amit a hónap elején kihírdetett, gúnyos rappelős pályázatot, most összeillesztette a beküldött anyagokat.
Én is tiszteletem tettem egy nem túl szókimondó, de azért szellemes nótával. :-D Voltak nálam jobbak és rosszabbak is, bár ez a vélemény individuális szociálprobléma. :-D Csak szórakozni akartam, megmutatni, hogy tudok egyebet is azon kívül, hogy "A tinimédia szopjon lovat! Megyek inkább Voyagert nézni.". :-D

Nem tudom, hogy azt az akapellásat ki csinálta, amiben ilyen kezdetleges szájdobolás az alapütem, de az kegyetlenül kiégette az agyam, visítva röhögtem rajt. :-D Még most is azon szakadok.
Na, gondoltam, felrakom YouThule-ra én is a sajátomat így natúran, erre bejelez, hogy harmadik féltől való az alap. Érdekes módon, amikor a hónap elején leszedtem, teljesen frí volt, direkt úgy is kerestem rá. A nemlétező tököm kivan már a szerzői jogokkal. Nem hogy örülne a szerző, hogy minél többen használják a "művét"... Kapitalista durva eget!

Aztán közben kiderült frászon, hogy a legjobb védelmi taktika az, ha szekrénysort viszünk a hátunkon, de ez már a szokásos alternatív humorom és az egyik haver Fosótop-művészetének szüleménye. :-D

Végül írtam egy szöveget arról, hogy a romantika kapja be. :-D Mert én inkább röhögök egy jót a Dead Snow-n, mint kialudjam magam a Titanic-on! XDD



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése