2013. szeptember 18., szerda

AlgóTIERin



A karburátoros videóban emlegettem ezt, akkor megosztanám az emléket, bár lehet, már írtam róla régebben.
A Raubtier egy svéd ipari csatametál-banda, akkor figyeltem fel rájuk, amikor Joakimékkal turnéztak. Az első dal, amit hallottam tőlük, az az Achtung Panzer volt, ami meglehetősen odavág. :-D Tavaly sulikezdés környékén lebetegedtem, lázas voltam, minden kínom volt. Kedd, délutáni gyakszi, este meg be a rokonokhoz busszal. Ültem az ülésen, lábam közt a láztól égő fejem, és ezt bömböltettem. A refrénnél Par ordítása szinte gyógyító hatást gyakorolt rám. Ha nem is jöttem ki a betegségből, éreztem, hogy már nem voltam annyira dögrováson. :-D

A dal címe: Egy erősebb faj. Valami klónozott hadseregről szól, gyárilag állították elő a humán hadi erőforrást. :-D Kicsit sci-fi, kicsit háborús, NYAMIIIII! Mind a két fülem megnyalom az ilyesmitől. :-D
Ez a legfőbb kedvencem tőlük. Főzés közben a legjobb... Üvöltöm a szöveget (amit tudok), léggitározok a fakanállal, rázom a fejem (lehetőleg nem úgy, hogy a hajam a kondérban kössön ki)...

...Fábrikszproducérád militermákt,
Regenerérád krigsz o deppákt,
Génduplicérád revoluzsón,
Donkománderád evuluzsón!
ÁÁÁÁ! En sztárkáre árt... \,,/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése