Electro Beteg Music

http://www.youtube.com/v/9YzapPDkPh0?version=3&autohide=1&autohide=1&showinfo=1&autoplay=1&feature=share&attribution_tag=bo8y7ijSRyG7bo04BRXuNw

Kicsit olyan Daddy Cool-os a hangzása, vagyis van benne egy riff a refrénnél, ami szerintem onnan lett borgolva. :-D Már majdnem elkezdtem énekelni rá, hogy "Worf, hogyha megvadul, orrba is veri Q-t!"

Pöppet betegek...
Én se vagyok amúgy sokkal épebb elméjű, valami 11 tételt leszedtem tőlük... :-D A Ponymädchen a legnagyobb kedvenc a "szókimondó, túlfűtött erotikával operáló" (azaz perverz) szöveg és a fülbemászó dallamosság miatt.

Összejöhetne már egy meló is, hogy az Arbeitermädchen legyen a kedvenc, hehe. :-D Írtam, amikor a Pónilányt linkeltem, hogy a nőnemű létformák foglalkoztatják őket (nem vagyok homofób, de homokos szövegvilágra nem is nagyon lennék kíváncsi).

Meg a Fickificki, aminek magyarra fordítva talán "Biszi-b@szi" lehetne a címe, abban amilyen hangja van valamelyik ökörnek, INKVIZÍCIÓ! X'D

Meg ugye a két feldolgozás, a DAF-féle Tanz der Mussolini, meg a Scheissnormal-átirat... Előbbinek a koncertverziójában amúgy a Ponymädchen refrénjét kántálják. :-D

Egyre elvetemültebb zenék kerülnek elém, azt' csodálkozok, hogy soha nem növök fel... :-D

Közérzet helyőrségesítése

Ugye az utóbbi pár napban minden balmák bevert, nincs munka, nincs pénz, meg a lelki béke hiánya, úgyhogy el kéne követni valamit... Mint az Outpost-ban a zombikat, úgy kell valami generátoreszközzel éleszteni a közérzetem is.
Ma Quake-eztem, kétszer vettem is, az utóbbinál mintha a mentális erőm kezdett volna éledezni... 

Tetszik a játék grafikája. Hiába "hangyásak" a falak, van valami abban a nyomasztó színösszeállításban, ami tetszik.

 

Most meg hallgattam egy kis Sado Sato-t, minél elvontabb a zene, annál jobb!

Elevent is hallgattam mostanában, de már nem érzem azt, mint régen, hiába szeretném. Nem azt mondom, hogy leállok az ilyesmi témákkal, mert az lehetetlenség, csak valahogy nincs meg az, ami akkor volt. Ahhoz mondjuk jó idő, meg a hordám is kéne. Már régebben is észrevettem, hogy őszi-téli időszakban inkább elektronikusabbakat hallgatok, amikor metálsoviniszta voltam, pl. több volt a Rammstein, mint az Ossian.  

A hangulatom is elektronikus... 

Ja, meg találtam régebbi zenéket a telefonomon, amikor még Sony Vágesz híján a minőség nem ment a hangulat rovására (Rigmumus, Dead Snow, Fél kézzel, Sabaton? Az atom!, hasonlók). A Rigmumus, jelentem, majdnem akkora ökörség, mint a Rozsomákos DAFEM. :-D Régen se mentem a szomszédba, ha ökörség kellett... Jól esett újra hallani... :-D Az 'Atomban meg azok az improvizált hülyeségek, hogy

"Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Kezében egy zacskó tejjel.
Érzi, hálátlan a sorsa,
Magát összefossa..." ,

vagy

"...Nem bánt engemet,
Nyaljad ki a seggemet!",

esetleg

"Esik a hó, meg a dara,
Fázik a menyasszony fara.
Hogyha fázik, takarom,
Hogyha viszket, vakarom..."

Ááááhhh, kegyetlen! Most is kéne ilyen felettébb értelmeseket írni, hiszen tavaly is ez az időszak volt a kísérletezés kora. Talán helyre is billentene egy kis túlzásba vitt baromság. Az a baj, hogy nemigen tudok már olyan rigmust, vagy elborultságot, amiből ilyesmit ki lehetne hozni.
 

Még mindig tart a lelki harc...

Marissal beszéltünk tegnap, vagy tegnapelőtt, mert írtam egy rábás-emlékezős szöveget, amit nekik ajánlottam (mint valami elismert művészek), és előjött ez a téma, hogy sokat változtam azóta, mikor félbehagytam a Treket és rohantam be Győrbe. Mostanában a Treket sem kívánom annyira, mint régen. Amikor Mo'nIQ nem kívánja a Treket, akkor bizony balhé van!

Talán ez a nincs meló-nincs pénz helyzet tett ilyenné, talán az elraktározott, nemkívánatos emberi gyűlölet tört elő, tudja a passz!

Maris mondta, hogy gondoljam át és döntsek, napok óta átgondolom, már paint-ben is levezettem ábrákon, eredménytelenül. Az a baj, hogy két eléggé ellentétes érzelemgóc rendezkedett be a lelkembe állóháborúra, valamelyiket el kéne pusztítani, de nálam minden érzelem és gondolat egyenrangú, mind a pozitívak, mind a negatívak, bár ezek a fogalmak relatívak.

Maris felvetette, hogy élhetne mindkettő. Én is így lennék vele, ha nem teljesen ellentétes gondolatokról lenne szó, ugyanis egyik szavam ütné a másikat. Becstelenné válnék. És én rohadtul nem akarok becstelenné válni.
A "gonoszabbik" felem most jöhetne azzal, hogy tojjam le toronymagasból a klingon becsületet, meg az egész trekesdit, de mivel nem a Trekkel kezdődött a becsületem, helytelen feltevés lenne...

Ha megpróbálnám elkülöníteni a kettőt, azzal csak a személyiségem hasítanám meg teljesen, azért meg kár lenne, hiszen annyi szép dolgot éltem át viszonylag ép elmével.

Szeretet és gyűlölet harca ez... Nem akarok sem tömeggyilkos, sem hippi lenni. Kéne találni valami köztes megoldást, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposztát is megzabálják Herzogék. :-D
Oké, hogy a "Minden mindenkié!" mottóba belefér MINDEN, de... Nekem kell a becsületem is és a két rivális gondolatprofil is, természetesen személyiséghasadás nélkül.

  Emlékek, vagy érzelmek, érzelmek, vagy emlékek...Nyugalom, vagy agresszió...?

Felkeltem az álmomra.

Ma reggel is volt egy szokásosan elvont REM-fázisú agykuki. Álomnapló következik.

Mintha a Mucsi stílusában, de nem az ő hangján ordított volna valami, hogy "Hova lett innen ez a polc is kib***va?! Biztos elvitték azok a körülmetéltek a piacra!"
Félálomba' röhögni akartam rajt, de össze volt száradva a torkom, úgyhogy inkább felkeltem. :-D

Szóval héberek (vagy fitymaszűkületesek) elloptak a fazontól egy polcot, hogy eladják a piacon. De mi is a polc? Egy darab deszka. :-D Egy darab deszka miatt üvöltött az emberke, mint a fába szorult féreg. XD

Az okádás eszméje

Most töltődik egy videó, melyben kifejtem, hogy hiába vagyok ugyanilyen fárasztó és közvetlen civilben is, a "Mo'nIQ Hadnagy" megnevezésű létforma csak az interneten létezik.

A videó másik felébe a nemrég a dióstészta mellé benyelt levegő is beleszólt. Kapóra is jött, ugyanis céljaim vannak az "igénytelenségemmel". Az én világnézetem szerint ugyanis egy fajba tartoznak a faj hímjei és nőstényei, és ha a gazdagabb hímek öltözködhetnek nőiesen, akkor nekem is jogom van lazának lenni, obszcénabb kifejezéseket használni és böfögni egy orbitálisat, ha a gyomrom úgy kívánja. :-D

Mert undorító... Tudjátok, mi lett volna az undorító? Ha szögesdrótba csavart, vérmocskos, feldarabolt csecsemőholttesteket inkubátorostól, meg némi gennyet, és epét hánytam volna premier plánba', AZ undorító lett volna! :-D

Érdekes módon itt mindenkinek joga van mindenhez, kivéve annak, akinek a szépsége és a gazdagsága egyenes arányosságban minuszos.

Szerintem meg:
MINDEN MINDENKIÉ!

Beteg állatok! XD

Élek-halok az EBM-ért, de válogatok, nem hallgatok meg akármit. A Sado Sato még akkor keltette fel az érdeklődésem, amikor találtam a Sturm Café-t, mert ezek a beteg osztrákok csináltak egy paródiát a Scheissnormal-ról.

Nekem az EBM mindig a komolyságot, a pontosságot, a logikát jelentette, elég csak a zenei alapot figyelni, hideg, ütemes, érzelmetlen. A Sado Sato-nak sikerült bebizonyítania, hogy vidámabban is lehet tolni az ipart. :-D
Tegnap megnéztem tőlük egy ötvenperces koncertfelvételt, szereti őket a közönség. Nem is csoda. Leadták a személyes kedvencem, a Scheissnormalt és egy DAF-feldolgozást is.

A legtöbb tételük szövege a csajozás körül forog, ez az egyik:

http://www.youtube.com/v/Jh2F3RPvZUM?autohide=1&version=3&feature=share&showinfo=1&autohide=1&attribution_tag=JBxh9525fbpPAarm-QLWjQ&autoplay=1

Két világ bajnoka...

Múltkor említettem, hogy eléggé kontrasztos a lelkem (lesarkított példaként a hadisten és a punk). Na, most ahogy jönnek fel a régi Rába-parti emlékeim, amikor az egyik a kacsákat versenyeztette, a másik a telefonján keresett zenét, a harmadik jól meghúzta az üveget és mélázva filozofált a negyedikkel a naplementében...

Azokat az emlékeimet a punk részem élte meg. Vagyis a Trekker-punk. Akkor nem érdekelt semmi, tosztam arra, hogy az emberiség náci, de nem voltam annyira emberiszonyos sem! Csak élni akartam és a barátaimmal lenni. Amikor a legnagyobb függőségemet is képes voltam félretenni, hogy azokkal a marhákkal bandázzak... :-D Mondjuk akkor volt is keret nyáron kéthetente egy-egy győri útra.

Most meg...! Magamba vagyok fordulva, mégis ki vagyok fordulva magamból. Mint akinek szétkattant valami odafönn. Tudom, hogy agresszívabb, gonoszabb, befajultabb vagyok... Mégis érzelmek kötnek ehhez az énemhez is.

Melyik utat válasszam? A múltbéli emlékeim csillagködét, vagy a jelenlegi érzelmeim csataterét? Vissza tudnám-e hozni egyáltalán a régi hangulatot, vagy csak üres nosztalgia lenne?
Bármelyiket választom, nem jutok előbbre, mert a másik oldal még élni és áskálódni fog a romok alatt. Talán ez az "új énem" egy mégrégebbi énem továbbképzett verziója, azért ilyen erős és gonosz...
Vagy azért erős, mert az alapköveket egy számomra fontos ember tette le (én meg így összebarmoltam, gonoszságot építettem rá), és azért gonosz, mert beleépült a "mégrégebbi én"...
Az a baj, hogy az tűnt a leglogikusabbnak, hogy ennyire gonosz irányba vigyem az alapokat...

 Nem az "alapozó" a rossz, hanem én. Én, aki a leglogikusabbnak tűnő csapdába fejest ugrik... Aztán koppan a pofája a talajon akkorát, hogy a giliszták agyrázkódást kapnak.

Hova a fészkes Delta Kvadránsba lett belőlem az a szelíd, békés, vidám létforma, aki régen voltam?
Elzüllött, elpusztult? De mitől? Az emberektől? Az emberek akkor is ugyanolyanok voltak, mint ma, akkor mégsem féltem tőlük annyira, mint ma.

Mi hatott ilyen negatívan rám, hogy elkezdtem gonoszságból építkezni? A gonoszság-fal lebontható, hogy az alap ne sérüljön? Az alap ugyanis kell nekem.

Vissza kéne hozni a régi énem, beköltöztetni az alapkövek mellé... Bár kicsit fura lesz a kettő együtt...

Most itt harcolok a saját, házi generálású gonoszságom ellen, mint valami félhülye...