Gyilkos játszma a valóság...

Nos, kicsit folytattuk Marissal a beszélgetést...

Volt az a sokat emlegetett zeném, amit kénytelen voltam múltkor újravenni, mert a régi verzió elkallódott valahol.

Elég alternatív szövege lett, mint a legtöbb komolyabb dalomnak, de sajnos máig aktuális.

"Elvesztem az életben, mint a Voyager lakói,
Gyilkos játszma számomra mindaz, mi valódi.
(...)
Odalett a bizalom és odalett a kedvem,
Redős fejem a falba mégis én vertem..."

Ugye az idézet első két sora ilyen metafora-kombó... Elveszettnek érzem magam, de mégis a családias hangulat megakadályoz abban, hogy effektíve g3c1skedjek a falkámmal. A Gyilkos játszmás rész sem a klingonos-másodikvéhás epizódot jelenti, hanem lehet akár a Végzet is, ahogy épp az elmémmel játszadozik, amég esetleg annyira szét nem kattanok, hogy kárt teszek magamban. A "...mindaz, mi valódi" pedig a világfájdalomra utal. Érdekes, hogy akkor, amikor íródott, még nem tudtam pontosan, mi az a világfájdalom, néhány hónapja egy Agymenők-részben hallottam a pontos meghatározást.
A bizalom és a kedv amandavekra vágódását gondolom, nem kell részleteznem.
A negyedik idézett sor: redők: az őszinteség, a becsület, a direktség, a szókimondás szimbóluma. A fej falba verése az önostorozás, önmagam hibáztatása. A kettő együtt még alkot egy társadalomkritikus témát is, mely szerint a hajamra kenhetem a becsületet és az őszinteséget, ha folyamatosan átvágnak a palánkon, meg flegmáznak velem azok is, akik elméletileg a barátaim.

Már vagy két éve ugyanaz a taposómalom megy...

Szeretem az ilyen filozofikus szövegeimet amúgy, csak a háttértartalmuktól csesz szét az ideg. Attól, hogy bizalmatlanságra kényszerülök a baráti körömet illetően, és ugye a bizonytalanságot a másik fél becstelensége szüli, a bizonytalanság meg ellenségeskedést szül.

Arról prédikálok, hogy az emberek nyugodtan öljék egymást, de a baráti körön belüli bunkózást nem tudom elviselni, jó vagyok én is, mi? :-D

Mo'nIQ, a szerény... Vagy mégsem?

Marissal ökörködünk épp cseten, a szokásos témák, kedvenc bandák, egyebek. Előjött a szó az altatódalokról, megírtam neki pár sort az Édes álmot, jó éjt-ből, a "Nézd, mily' szép most az ég!" részhez hozzátettem, hogy "Főleg, ha ellenséges gépek szállnak rajt." (ugye a foszöldköés).
Dumálunk, dumálunk, mondom, "egyszer megyünk piálni, majd dalvíz alatt eldúdolom neked, hátha felismered a dallamát." Dumálunk tovább, előjött a gondolat a múltkori ügyről, hogy bebolondítottak, másnap meg lepattintottak, én meg nem vagyok Bear Grills, nem szokásom lenyelni a békát, megkérdeztem kertelés nélkül rákérdeztem, hogy -ugye sokszor látom, hogy kiírják, hogy milyen jókat csavarognak, moziznak, meg a franc tudja, mit művészkednek- együtt hogy van idejük csavarogni...

Ünneprontó, kötekedő, tahóparaszt pöcs mód aktiválva. De nem tehetek róla, képtelen vagyok elhallgatni az ilyen kérdéseket.

Kíváncsi leszek, ha vége lesz a vizsgáiknak, rám fognak-e írni, hogy "Te barom, gyere be Győrbe, buli van!", vagy még jövő nyáron is ezt a vizsgamaszlagot fogják-e hajtani... Ha hívnak, akkor lehet, azt kéne mondanom, hogy húzzanak a vérbe, ők se jöttek, amikor nekem lett volna alkalmam, de ahogy magamat ismerem... Mint a szemüveges káposztapusztító tizedes a Négy páncélosban... Egyből ugrok. Van egy ilyen hülye szokásom, akárhányszor átvágnak, vagy épp "csak" úgy beszélnek velem, mint a kapcával, mikor épp segítenék nekik, utána mindig új esélyt adok nekik. Annó suliban ők voltak az egyetlenek, akik emberszámba vettek, nem tudok velük bunkózni (csak néha).

Here tele vele, he. Kaki ez az egész helyzet. Maris ugyan győzköd, hogy semmi ilyen lepattintási szándékuk nincs, de a nagy bajtársiasság mellett ott lappang bennem a bizalmatlanság, mert hiába a barátaim, már párszor beszopattak, én meg eleget voltam már a naiva szerepében.

Julis mellől is dobbantott két srác, a harmadik is majdnem, mert flegmázott velük, én meg minden átkúrás, meg flegmázás után is úgy vagyok, ha most az éjszaka közepén szólna, akkor már most odaverném a lábam, hogy a vakondok agyrázkódást kapjanak. De nem tudom, meddig tudok szántóföldet üzemeltetni a hátamon, mert már azért nyiladozik a csipám...

Etológia emberileg

Most volt egy TNG-rész, melyben egy néma békekövet próbált két harcoló népet lecsendesíteni, ez ihlette ezt a posztot (megint gondolkodás következik).

Nagy divat ez a furkálódás, az örökös balhézás, erről mindig azt gondoltam, hogy valami evolúciós ösztön, alfahímeskedés, a konkurencia megalázása és kitúrása, de az evolúció rácáfolt.
Ugye az ember valamiféle majomszerű lényből fejlődött ki, ez nem titok. Az ilyen főemlősöknek lehetnek ugyan területigényeik, de nem annyira agresszívak ezen igényeiket illetően, mint mondjuk a farkasok, vagy az ilyen leopárdok, oroszlánok, sz'al az ilyen ragadozók. Egy kupacon élnek így családi szinten, kieszik egymás szőréből a bogarakat, eszközöket használnak, ha valami ragadozó közeleg, fölmásznak a fára, azt' onnan dobálják rohadt banánnal, az ilyen Disney-mesékben is ilyenek a majom/főemlőskarakterek, nem? :-D

De miért vett fel az ember egy nem hozzá illő viselkedést, és miért úgy vette fel, hogy evolúciós ösztönnek tűnjön? Miért akar erősebbnek tűnni annál, ami? Miért alakulnak ki ragadozó ösztönök egy mindenevő fajnál? Csak a dominancia kevés, mert ez jóval összetettebb probléma, mint a kutyáknál, hogy csak a dominanciáért imitálnak aktust azonos nemű kutyával. Na, mindegy... Nem filózok annyit, ha nincs, mivel..

Kreatív ökörség

Múltkorában, amikor a Folytassa Angliában c. művészfilmet néztem, beugrott egy elég kreatív, mégis a mai világban nagyon elborultnak számító ötlet. Mindig szoktam mondani, hogy vinnyogva röhögés, meg Mardel-röhögés, meg visítás, de videókban és a mostanában tolt podcast-adásokban nem igazán tudott megmutatkozni az ilyesmi. Oké, hogy néha felhorkanok, ha valami vicceset mondok, vagy valami régi ökörségemre visszagondolok, de konkrét vinnyogás még nem lett dokumentálva.

Mostanában amikor valami vicceset néztem, és elindítottam a felvételt, hogy a nem evilági hangokkal kísért artikulátlan arctorzulásaim megörökítsem. Ugyan nem lett nagyon fuldoklós-patakokban könnyezős- bevörösödős, mint amilyeneket néha bőrműhelyben produkáltam, vagy a haverokkal, de agyat rágni megfelelő lesz.

Az én röhögésem ugyanis legendaszámba ment... Ha másra nem is, arra biztosan évtizedek múlva is emlékezni fog a haveri kör, hogy milyen sátáni, sípolós-nyerítős hangok jöttek ki belőlem... Mint egy asztmás kecske, miközben a perverz pásztor keményen veri alá az ütemet. :-D Na, jó, nem... Talán a Kutyák és macskákban, amikor a kémmacska felkrákogta a szőrcsomót, kb. olyan, csak hosszan elnyújtva. :-D

Lehet, hogy az a rohadék, Ahnenerbe elé vetni való baromarc megint rajtam fog csámcsogni, de most úgy vagyok vele, hogy a lőtéri kutyát se hatja meg, ejakuláljon szögesdrótot! :-D XD
Ma ugyanis sikeresen előhoztam magamból a Trekkerpank részem emlékeit, meg mellesleg szépet álmodtam hajnalban megint, úgyhogy semmi nem toszhatja el a kedvem.

Kutyavásár Budán...

Tegnap anyámmal (mivel törzsgyökeres győri), meccset néztünk (holott az egész család tojik a focira, de most a győriek rugdalták a labdát, meg néha a Fradi játékosait). Ő kezdte el nézni, én meg a második félidőben beültem mellé röhögcsélni a "Csetlik-Botlik, Elb@szódik" típusú játékosokon.

Több volt a játékosok csúfolása, mint a szurkolás, de ez így volt rendjén...
Volt egy vörös hajú kölök, őt gyufafejeztük, volt valami Pavlovics, vagy mi a neve, ő Pavlov kutyája, meg Pavel Chekov volt, Bödét bidéztük, az egyik négert anyám Akalamagonak nevezte el, Leonardora meg én visítottam be, hogy "Azt mondta Leonardo Da Vinci, hogy büdös a pina, de fincsi!", valami Rudolfot buzirudiztunk, én meg lerudolfhesseztem, meg volt egy másik hülyenevű, arra meg elkezdtem, hogy Göring.

Gyerekek, többet rúgták egymást, mint a labdát... Borultak akkorákat, hogy öröm volt nézni. Az egyik ferencvárosi a végén gondolt egyet, azt' kifeküdt, mint a német katona, és még az ETO kapott miatta pirosat. :-D Összekaparta magát a fetrengő, és még ment volna neki a győri játékosoknak. :-D

Anyám is csodálkozott nagyokat, mert amikor még ő járt ki fiatalon ETO-meccsre, nem volt az, hogy már a hullaszállítót kellett hívni az elesettekhez, hamar fölugrottak, azt' játszottak tovább, itt meg több volt a mentős, mint a játékosok, meg a közönség egybevéve... Táposok...

Amikor kis pöcsös alsósként (akkor is tojtam az egész focitémára) a haverokkal (akik viszont megszállottak voltak a témában) rúgtuk a bőrt napköziben az udvaron, annak focibb jellege volt. Itt meg a mittudomén, milyen profi játékosok, azt' dőlnek-kelnek a pályán, mint akik be vannak csípve, meg percenként kirúgják a labdát, nem elég nekik a pálya... :-D Meg elméletileg mindegyik magyar csapat, de mégis jóformán fele-fele arányban voltak szlovákok és négerek a csapatokban... A legtöbb kreolost a Ferencváros soraiban láttam, ami nem lenne gond, csak a huligán NS-ek 90%-a a Fradi talpát nyalja, ami így kicsit vicces. :-D

Na, mindegy, gondoltam megosztom ezt a kis történetet, hogy full laikusként mit össze röhögcséltünk tegnap a "profi csapatokon".

Emlék: Nevezd el, amit megeszel!

Megint csináltam magamnak porlöttyöt, tudjátok, ez a belecseszed másfél litykó vízbe, azt' mű-gyümölcslé. :-D Replikált űrpia. :-D Na, ugye ilyet szürcsöltem a Doomtrooper alatt, úgyhogy gondoltam pózolok egyet vele a civil falra és elnevezem rögtönzött itókámat "antantvérnek" (ez az ilyen kékszőlős, epres, esetleg kólás cuccokra még illik is a pirosas-feketés színük alapján, meg ugye a Doomtrooper története miatt).

Itt ugrott be, hogy annó minden kaját, meg rágcsát elneveztünk a haverokkal, a szendvics volt a "lucskos szendó" valami anime-szinkronparódia miatt, a kolbászos csipsz a "véres betét", a kuki az "építőanyag" (utóbbi azért, mert rendszerint "építkeztünk" belőle unalmunkban), a kávé volt a Janeway-koktél, a kapucsínó meg az "ajtócsínó". A kicsit károsabb dolgokra is voltak szavaink, az alkoholra a "kosár(labda)", ugyanis van egy ilyen fej fölé emelős dobástechnika a kosárban, ami olyan oldalnézetből, mintha a játékos épp inna egy üvegből, a cigizésre meg néha a "dekorál" igét használtuk a dekk (csikk, vagy akár maga a bűzrúd) és az orál (szájon át) szavak miatt.

Kukiból stilizált csillaghajó... :-D

Faragják a Nagykövetség tégláit!

Ma végre rászántam magam és megírtam egy szöveget a martial projektbe, valamint a kérdéses dal zenei részével is haladtam.

Ugyan a magas E húrt ledobta múltkor a szomszédgyilkosom, de én mindennel zenélek, ami képes valami hangot kiadni, sz'al ez a veszteség nem tántorított el egy kis riffezgetéstől, amit majd, ha minden jól megy, a refrén alá fogok berakni. :-D A verzék és a dal intrója természetesen Anvilstudio-val készül, de lehet, keresek valami témához illő bevágást.

Többször tervezgettem, hogy mik lesznek az "első AmbaSSadoR-albumon", de mindig új ötletek jutottak eszembe, úgyhogy amég el nem készül minden dal, addig nem mondanék semmi biztosat...

De! A jelenlegi terv a következő:
-Lesz egy intró, mert intró mindenképp kell. Lehetséges, hogy azt "házi eszközökkel" dobolom fel, mert a zeneszerkesztő program hangkészlete is véges.
-Lesz a ma elkezdett dal, mely ugyan kicsit félreérthető lesz, mert magam sem tudom, hogy irónia-e, vagy komolyan gondolom, de ha megvádolnak, akkor ráfogom, hogy irónia. :-D
-Lesz a feldolgozás, az mindenképp, mert egyszerűen KELL.
-Kéne egy szebb dal is, csak az a baj, hogy még nincs túl nagy tapasztalatom szebb dalok írásában. Erről, bár ebből egy betű sincs még meg, csak annyit tudok mondani, hogy a jelenlegi tervek szerint afféle emlékdal lesz, azokról, akik fegyverrel a kézben hagyták el ezt a világot, függetlenül attól, hogy hol, mikor, melyik oldalon.
-Valamint ha már intró volt, outtró is kéne, ahhoz is megvannak a fő körvonalak már agyban.

Terveztem régebben, hogy lesz dal az EBM-ről is, de a jelenlegi tervek szerint egyenlőre kimarad, először még szeretném megtalálni a helyem, experimentálkodni egy kicsit. Később lehet, hogy lesznek EBM-es dalok, sőt, lehet, a projekt üzenetére is kitérnék, hogy miért pont AmbaSSadoR, meg egyebek, de még csak a kezdeti útkeresésnél járok...